hirdetés

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban

Top 10-es lista 2021 sztárjairól

hír
Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 1
írta: molcsa
2021-12-28

Lassan közeledünk a 2021-es év végéhez, ezért úgy gondoltuk, összegyűjtjük nektek az év legsikeresebb termékeit, amiket a legjobban szerettetek vagy a legnagyobb érdkelődés övezte őket. Ismét egy mozgalmas esztendőt tudhatunk magunk mögött a Kínából rendelés szempontjából is. Júliusban átalakult az évek óta megszokott áfaszabályzat, de szerencsére elég hamar tisztázódott a helyzet, és a kínaiak leleményességét is mutatja, hogy a legtöbb boltból az új szabályzat betartásával is tudunk plusz költségek nélkül vásárolni. Lássuk, mik voltak az év kedvencei!

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 2

Redmi Note 10 okostelefon

Szerintem nincs ember, aki még ne hallott volna a Redmi Note szériáról. Indulás óta a kiemelkedő ár-érték arányról és megbízható középkategóriás teljesítményről híresek ezek a készülékek, és ez nem változott az immár 10. generációt képviselő Note 10 esetében sem. Nehéz ebben az árkategóriában ennél jobb telefont ajánlani, amit a 4 hónap alatt több mint 2 millió eladott példány is jelez. Ti is nagyon sokat vettetek belőle, és természetesen mi is leteszteltük megjelenéskor.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 3

Egykezes aksis láncfűrész

Valószínűleg nem volt idén termék, amiről ennyi bőrt lehúztunk volna, mint az egykezes aksis láncfűrész. Szinte minden leárazáson feltűnt, és eszméletlen, 5-6 ezer forintos áron is kínálták két darab aksival. Ez már-már értelmezhetetlenül jó ajánlat, és bár kezdetben kételkedtünk a minőségében, a tesztünk alapján kiderült, hogy egy jó cucc, csak nagyon ésszel kell használni. Azóta a szerkesztőségünk nagy része berendelte, és úgy látjuk, hogy közületek is nagyon sokak háztartásába eljutott.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 4

Poco X3 Pro okostelefon

A Poco X3 Pro egyértelműen az első félév sztárja, egy szinte hibátlan telefon, aminél nagyítóval kell keresni, hogy mibe lehet belekötni. Nagy tudása ellenére meglepően alacsony árcímkével rendelkezett már megjelenéskor is: akár 75 000 Ft-ért megvehető volt a kisebbik kiadása. Ilyen árcédula mellett a hardver ereje szabályosan értelmezhetetlen, nem is értjük, ennyiért hogy adhatnak felsőkategóriás teljesítményt. Egy ritka jó ár/érték arányú készülék, amit a rengeteg értékesített darab is jelez. Tesztünk itt olvasható.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 5

Imilab EC3 biztonsági kamera

Az Imilab nevét nem kell bemutatni, EC szériás biztonsági kameráik mindig is nagyon kelendőek voltak, és így van ez az idén tesztelt EC3-mal is. Ez a modell is méltó a nevéhez, egy jól összerakott, megbízhatóan üzemelő, rengeteg funkcióval ellátott és könnyen használható biztonsági kamera. A képminősége jó, a mozgásérzékelése tökéletesen megbízható, bárhonnan elérhetjük (mobilnetről és külső hálózatról is), a felvételek NAS-ra is képes menteni, motorikusan forgatható és számos különleges funkciója van. Nehéz belekötni, és ezt a tőletek kapott visszajelzések is alátámasztják.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 6

Li-Ning Rouge Rabbit IV futócipő

A Li-Ning egy kiemelkedő márka a futócipők piacán, töretlen népszerűségnek örvend szinte minden modelljük. A Rouge Rabbit IV az egyik legkedvesebb Li-Ning cipőnk, amit egyáltalán nem tagadunk, sőt, általában mindig megírjuk, amikor akciós, mert annyira imádjuk ezt a modellt. Ti is hasonlóan vagytok ezzel, hiszen rengetegen rendeltetek belőle idén. Tesztünket itt olvashatjátok róla.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 7

Hoto lézeres távolságmérő

A Hoto lézeres távolságmérő egy zseniális eszköz, aminek a trükkje az, hogy nemcsak távolságot mér, hanem egy szoftver segítségével képes berajzolni a mért értékeket képekre is. Ráadásul ezt nemcsak vízszintes és függőleges területen, hanem ferdén is képes megtenni, így kirajzolhattok vele alakzatokat, ráadásul a méréseket az appban is eltárolja, akár fotókra illesztve is. Így amikor mentek pl. az Ikeába megvenni a komódot, pontosan vissza tudjátok nézni, hogy mennyi hely van neki a szobában. A 10 000 Ft alatt elérhető kütyüből nagyon sokat rendeltetek idén, és mi is szerettük, amikor teszteltük.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 8

BlitzWolf forrólevegős fritőzök

A BlitzWolf idén erősen belehúzott a háztartási termékek vonalán, rengeteg hasznos gépük jelent meg az utóbbi időben. Ezek közül is kiemelkedik a BW-AF1 és a BH-AF2 forrólevegős fritőz, amik rögtön nagyon népszerűek lettek a köreitekben. Nem is csoda, a BH-AF2 okos változatát mi is teszteltük, és zseniális eszköznek tartjuk. Verziótól függően akár oksotelefonról is beállítható és követhető a sütés, az eszközök jó minőségűek és nagyon szépen sütnek, úgyhogy egy valóban hasznos konyhai kisegítőt kapunk a személyükben.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 9

Viomi SE robotporszívó

Bár a Viomi SE nem idei modell, népszerűsége 2021-ben is stabilan kitartott, ami főleg a nagyon durván lecsökkent árának köszönhető. Egy nagy tudású, még mai szemmel is modern és felszerelt robotporszívó, ami a legtöbb felhasználó igényeit maximálisan kielégíti. Megjelenésekor még 100 000 Ft feletti árcímkével rendelkezett, idén azonban arra is volt példa, hogy 60 000 Ft-ért kínálták. Nem csoda tehát, hogy rommá vásároltátok idén is, ez az egyik legjobb ajánlat még mindig a piacon.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 10

BlitzWolf masszázspisztolyok

Minden bizonnyal a Covid-bezártság és a sok home office is növelte az igényt a masszázspisztolyok iránt, idén nagyon megnőtt az érdeklődés ezekre a termékekre. Ezek közül is kiemelkedő a BlitzWolf BW-FAS1 és BW-FAS2, amik igen szép karriert futottak be. Mindkét változatot teszteltük (itt és itt), és idén több alkalommal alaposan leárazta őket a Banggood, így nagyon sok példány talált gazdára.

Ezeket a kütyüket szerettétek idén legjobban 11

Tronsmart Force 2 Bluetooth hangszóró

A főleg a Geekbuyingnál kapható Tronsmart termékek évek óta nagyon népszerűek a hangcuccok paicán. Az idei nagy dobásuk egyértelműen a Force 2 Bluetooth hangszóró volt, ami közel 10-es pontszámot kapott tőlünk tesztünkön. A vízálló, remek minőségű eszközből akár 100 darabot is összekapcsolhatunk, nagyon jó üzemidővel és kiváló hangzással rendelkezik, és bár kezdetben 18-20 000 ezres árcímkével került a boltokba, többször volt rá példa, hogy 13-14 ezerért elvihető volt, amivel nagyon sokan éltetek is.

hirdetés