Aliexpresselektromos autós pumpaelektromos pumpaTuerbb AP77
Tuerbb AP77 elektromos pumpa teszt
Stabil teljesítmény, olcsón
írta: Don Kartács2023.05.12.
Teszteltünk már Tuerbb pumpát AP01 néven, az egy kifejezetten jó termék volt, így az AP77 esetében is bizakodtam. Nagyjából ugyanazt tudja minden ilyen pumpa, annyiban több az AP77 ezeknél, hogy ez power bankként és LED lámpaként is használható, és nagyjából felfúj mindent, ami a háztartásban található. 10 600 Ft-ot kérnek érte a TUERBB Direct Store-ban a 1IHGDX3H78WW store kupon felhasználásával, a kisebb pakkért, ingyenes szállítás mellett, ráadásul a küldő fizeti utána az áfát.1IHGDX3H78WW
8.8
/10
BlitzWolfBW-BC3FM transzmitter
BlitzWolf BW-BC3 FM transzmitter teszt
Nem ugorja át a technológia korlátait
írta: Don Kartács2022.09.30.
Szinte minden cég megpróbálkozott már FM transzmitterek piacán, de az eddigi tapasztalataink szerint ezek nem működtek tökéletesen. De vajon a BW PD és gyorstöltésre is képes terméke képes megugrani az eddigi korlátokat? Így ránk várt a feladat, hogy kipróbáljuk több autóban is, és hogy megállapítsuk, megéri-e az érte kért 7600 Ft-ot, amit a BGHU2600 kuponnal érhettek el. A terméket francia raktárból küldik, gyakorlatilag ingyenes szállítás mellett.
8.2
/10
autóBanggoodBaseusinverter
Baseus 150 W-os autós inverter teszt
Vége az USB primátusának
írta: Don Kartács2022.09.04.
A Baseus piacra dobott egy hiánypótló terméket, egy szivargyújtóba dugható autós invertert, amiről mindenféle eszköz tölthető, nem csak a hagyományos USB-s cuccok. Ráadásul rengeteg szabványt támogat, PD, QC 3.0, AFC és hasonlók, illetve képes akár 150 W-ot is leadni, és nem is kerül egy vagyonba. A BGHU2496 kuponnal 15 600 Ft-ot kérnek érte francia raktárból, a szállítás pedig ingyenes.
9
/10
autós kiegészítőBanggoodBaseus
Vegyesfelvágott – Baseus cuccok tesztje
Autós kiegészítők ömlesztve
írta: Don Kartács2022.06.12.
Régen minden jobb volt, még a hőskorban 2010-2015 között, mikor zsákbamacska szerűen vásároltuk a kínai vackokat. Nem volt még Xiaomi, Huawei, Oppo, Blitzwolf, sokkal izgalmasabb volt minden. Ezt szeretnénk visszahozni, rövid bemutató jellegű írásokkal, ahol ömlesztve kapjátok a cuccokat. Most autós kütyüket szedtünk össze a Baseus műhelyéből, van itt 60 W-os töltő, FM transzmitter, telefontartó és autós lámpa is. Csak tessék, csak tessék, mindenki tóduljon a műszaki turkálóhoz.
akkumulátoros pumpaBanggoodhoto
HOTO elektromos autós és bicikli pumpa teszt
Pumpa téma, újratöltve
írta: Don Kartács2022.02.14.
Rengeteg elektromos pumpát teszteltünk már, ezek az eszközök kiválóan alkalmasak különböző járművek kerekeinek felfújására. A kérdés az, hogy maradt-e még ebben a témában valami, amit a HOTO terméke esetlegesen ki tud aknázni. A számtalan szeleptűvel és kiegészítővel rendelkező cuccért 12 600 Ft-ot kérnek a BGHU1573 kóddal, a szállítása gyakorlatilag ingyenes, illetve a Banggood fizeti utána az áfát.
9.2
/10
BanggoodElegiantmorzsaporszívó
Elegiant EGH-VC2 morzsaporszívó teszt
Minibálba’ nyomja
írta: Don Kartács2022.01.28.
Rengeteg porszívót teszteltünk már, de a mini- és morzsaporszívók külön kategóriát képeznek. Szokták ezeket autós porszívónak is hívni, mivel mindenféle kiegészítőt adnak melléjük, amivel a gépjármű zegzugos részeit tudjátok tisztítani. Az Elegiant pont ezekben jeleskedik, egy tonnányi cuccot mellékeltek a dobozában, ráadásul nem is különösebben drága. 5400 Ft-ba kerül lengyel raktárból, ingyenes szállítás mellett.
9.2
/10
autós tartóautós telefontartóBlitzWolfbw-cf1
BlitzWolf BW-CF1 autós telefontartó teszt
Sok helyre jó lesz, és sok helyre nem
írta: Don Kartács2022.01.27.
Számtalanszor kerestem már normális telefontartót, ami a VW konszernes autókban is használható. A BW-CF1-től azt reméltem, hogy olcsón jutok hozzá egy jó minőségű darabhoz, ami végre rá is megy a szellőzőrostélyra, nem rezeg menet közben, normálisan meg lehet szorítani fekvő és álló helyzetben is, és automatán felveszi a telefon alakját. Ezekre tesz kísérletet a BW-CF1 5700 Ft ellenében. Ebben már a szállítás ára is benne van, az áfát a Banggood fizeti a termékei után. Aki pedig inkább az EU raktárat részesítené előnyben, annak a BGHU1602 kuponkód felhasználásával, 7700 Ft-ért is lehetősége nyílik a termék megvételére.
8.4
/10
alkoholszondaBanggoodBaseus
Baseus alkoholszonda teszt
A sok pénzt megtakarító autós kiegészítő
írta: Don Kartács2021.12.14.
A Baseus az a gyártó, ami tényleg mindenféle termékkel rendelkezik, és amit érdemes gyártani. Most egy alkoholszondát próbálhattam ki, ami tulajdonképpen legitimizálja a munkaidőben való alkoholfogyasztást. Szóval jó móka volt. Jópofa kis cucc, ami villámgyorsan megmondja, beülhettek-e a volán mögé vagy sem. Az áránál mindenféle pénzbüntetés csak magasabb lehet, így a leszurkolandó, a BGHU1347 kóddal elérhető 8300 Ft meglehetősen viszonylagos, és ez már tartalmazza a szállítást is, a Banggood pedig fizeti utána az importköltségeket.
9.2
/10
BanggoodBaseusFM transzmitter
Baseus BS-02 mágneses FM transzmitter teszt
Nem váltja meg a világot
írta: Don Kartács2021.12.02.
A Baseus igazi elektronikus svájci bicskákat gyárt, most éppen a gépkocsi tulajdonosoknak kedvez egy olyan FM transzmitterrel, amin kapásból van 4 bemenet, ezek bármelyikével átvihettek rá hangot. Az energiát napelemről vagy Type-C portról nyerheti, van rajta egy LCD kijelző, amire kiírja a rádiófrekvenciát, sőt, még kihangosítónak is használható. A sok az egyben ketyeréért a BGHU1281 kuponnal 9 200 Ft-ot kérnek, ebben az árban már a szállítás költsége is benne van, ez egyáltalán nem nevezhető nagy összegnek autós témában.
7.2
/10
autós tartóBanggoodBlitzWolf
BlitzWolf BW-CF2 autós telefontartó teszt
Kényelmesre okosítva
írta: Don Kartács2021.10.13.
Az autós telefontartó olyan kellék 2021-ben, amit gyakorlatilag senki nem tud nélkülözni. Szinte mindenki mobilról navigál, ráadásul ezek viszonylag nagy értékű eszközök, így nem szerencsés, ha nagyot koppanva hullanak le az autó utasterébe. Éppen emiatt mindenkinek szüksége van egy jobb telótartóra a gépjárműjébe, ezt prezentálja nektek a BlitzWolf, a BW-CF2 személyében. Ez ráadásul egy okos variáns, ami érzékeli, ha készülék kerül bele, és automatikusan összezárja a széleit. A hasznos apróság a BGHU1051 kóddal 5000 Ft-ba kerül, az áfa- és vámmentes szállítás pedig ingyenes.
9
/10