hirdetés

Tesztek

Haylou RS3 aktivitásmérő teszt
aktivitásmérőBanggoodHaylours3
8.2
/10
írta: hajas2021.11.25.

Haylou RS3 aktivitásmérő teszt

AMOLED-del szúr oda a konkurenciának

Az első Haylou aktivitásmérő tesztünk óta már lassan két év eltelt, azóta pedig nemcsak ilyen kütyüket teszteltünk a gyártótól, hanem például néhány fülesük is ellátogatott hozzánk. Most újra egy aktivitásmérő került a szerkesztőségünkbe, ami nem más, mint az RS3, amibe AMOLED kijelző és GPS is került. A kütyü nem lett valami olcsó, jóval drágább, mint a korábbi modellek, hiszen 35 000 forint körül mozog az átlagára, viszont most a BGee928b  kuponkóddal 22 200 forintért vásárolhatjátok meg.

Violeworks akkumulátoros, egykezes láncfűrész teszt
Banggoodkertláncfűrészszerszámvioleworks
7
/10
írta: SonkaMod2021.11.24.

Violeworks akkumulátoros, egykezes láncfűrész teszt

Ésszel kell vele bánni

Körülbelül egy évvel ezelőttre datálható, amikor megjelentek tömegesen a noname egykezes láncfűrészek a kínai piacon. Eleinte nagyon rossz szemmel néztünk rájuk, aztán egyre több olvasónk jelezte, hogy jó a szerszám, végül pedig mi is berendeltünk egyet. A poént rögtön az elején le is lövöm: ez egy igen jó kis kütyü, de közel sem tökéletes.

Xiaomi Wanbo T6 Max projektor teszt
BanggoodprojektorwanboWanbo T6 MaxXiaomi
8.8
/10
írta: B. Márton2021.11.24.

Xiaomi Wanbo T6 Max projektor teszt

Közel van a jóhoz vagy távol van a rossztól?

A Wanbo egy újabb Xiaomi almárka, ami egészen jó eszközöket csinál, egy korábbi modelljüket, a Wanbo T2 Maxet teszteltük is. Nem volt hibátlan, de azért egy vállalható projektor volt, nem túl drágán. Ennek a jelentősen fejlesztett változata az androidos T6 Max, ami elvileg kijavított a korábbi modell problémáit, és nem is lett esztelenül drága. A BGWBAT6M  kuponnal 81 700 Ft-ért előrendelhető projektort a Banggood Kínából küldi, de fizeti helyettetek az áfát, míg a szállítás 1300 Ft további költséget fog jelenteni.

Baseus és Xiaomi power bankek tesztje
BanggoodBaseuspower bankXiaomi
írta: B. Márton2021.11.23.

Baseus és Xiaomi power bankek tesztje

A tudás erővel nem párosul

Egyre inkább gigantikus telepekkel jelentkeznek a cégek, ahogy nő az eszközök energiaigénye. Egyre több port, mindenféle gyorstöltési szabványok támogatása, és persze jelentős kapacitásbővülés. A színpadon ma a Baseus LCD kijelzővel ellátott 20 000 mAh-s és a Xiaomi Power Bank 3 30 000 mAh-s darabját vesszük górcső alá. Az előbbiért 9300 Ft-ot, az utóbbiért a BGHU1254  kuponnal 13 800 Ft-ot kérnek, mindkettőt EU raktárból küldik, a szállításuk ingyenes.

SuperEQ Q2 Pro TWS fülhallgató teszt
ANCSuperEQTWS
9.2
/10
írta: B. Márton2021.11.22.

SuperEQ Q2 Pro TWS fülhallgató teszt

Másodjára összejött

A SuperEQ a OneOdio almárkája, és alapvetően a fiataloknak szánt termékeket tömöríti. Mivel a OneOdio saját neve alatt nem ad ki TWS füleseket - csak a fejhallgatókra koncentrál -, ezért aki ilyen termékeket keres, az a SuperEQ háza táján nézelődjön. Főleg, hogy egész jó kis ANC-s füles lett a Q2 Pro, jól szól, van ambient módja is, viszont az ilyen típusú szolgáltatások az árat is feljebb hajtják. 15 300 Ft-ot kérnek érte a Q2PRO20%OFF  kuponnal, a szállítás ingyenes, átlagos ideje 7 nap,  és a cég fizeti a termékei után az áfát.

BlitzWolf BW-HC2 állóporszívó teszt
állóporszívóBanggoodBlitzWolf BW-HC2morzsaporszívó
6.8
/10
írta: B. Márton2021.11.19.

BlitzWolf BW-HC2 állóporszívó teszt

Rossz helyen nyílt ki a lopós kiskönyv

A BlitzWolf BW-HC2 a BW-HC1 édestestvére, ami egy jó ajánlólevél, ha az ember állóporszívót keres. A VillámFarkas továbbgörgette a fogaskerekeket, és piacra dobott egy újabb modellt, ami tulajdonképpen egy morzsaporszívóba oltott szerkezet, aminek egyik legnagyobb előnye, hogy nagyon picire szét lehet szedni. Vagyis többfélképpen lehet használni, akár autó takarítására is alkalmas, és nem kerül egy vagyonba. 21 600 Ft-ot kérnek érte cseh raktárból a BGHU1250  kóddal, ingyenes szállítás mellett, szóval nagyjából a szokásos jóságokkal karöltve.

Xiaomi Mijia KRDNQ03ZM okos hősugárzó teszt
BanggoodhősugárzóXiaomiXiaomi Mijia KRDNQ03ZM
9.8
/10
írta: B. Márton2021.11.18.

Xiaomi Mijia KRDNQ03ZM okos hősugárzó teszt

Remek előrelépés

A Xiaomi Mijia KRDNQ003ZM nem sokban tér el az általunk is tesztelt KRDNQ04ZM modelltől, ez viszont egy igen fontos tulajdonság: ez a variáns okos, ugyanis applikációból vezérelhető. Így a 2200 W-os fűtőtestet előre bekapcsolhatjátok, akkor is, ha még nem vagytok otthon. A kinézetét és a minőségét pedig már ismeritek, hiszen a másik tesztben szereplő eszköz majdnem ugyanez. Ehhez képest meglepően keveset kérnek érte a BGHU103ZM  kuponkóddal, 25 500 Ft-ba kerül a remek lakáskiegészítő, amit EU raktárból küldenek, ingyenes szállítás mellett.

Xiaomi Jimmy PowerWash HW8 Pro állóporszívó teszt
GeekbuyingJimmyPowerWash H8 ProXiaomi
8.6
/10
írta: B. Márton2021.11.13.

Xiaomi Jimmy PowerWash HW8 Pro állóporszívó teszt

2 in 1

A Jimmy újra feltalálta a kereket a négyszög körré alakításával, ami az állóporszívók között annyit jelent, hogy ez a berendezés valóban képes felmosni. Természetesen a porszívóhoz tartozó funkciókat sem hanyagolták el, szépen takarít, mindent kiír az OLED kijelzőjére és a levehető tartályainak köszönhetően nagyon egyszerű szeparálni a koszt és a vizet. A cucc árát rendesen megkérik, a 21GKB11SA3  kuponnal 98 000 Ft EU raktárból, de ez ma már nem számít eget rengetően soknak a stick porszívó piacon. A szállítás ezen a szinten természetesen ingyenes, így pár nap alatt hozzájuthattok a masinához.

TopShak TS-ESD1 elektromos csavarhúzó teszt
Banggoodcsavarhúzóelektromos csavarhúzótopshakworx
9
/10
írta: B. Márton2021.11.12.

TopShak TS-ESD1 elektromos csavarhúzó teszt

Kézre álló játékszer

Az elmúlt 2 hétben többször használtam a Worx WX240 akkus csavarhúzóját, aztán befutott a TopShak TS-ESD1, ami egy nagyon hasonló szerszám. Adta magát a dolog, hogy eresszem össze őket, hiszen a két "legény" egy ligában játszik. A TopShak viszont szemtelenül olcsó, a BGHU1210  kóddal 3500 Ft-ért el lehet hozni, ennyiért sehol máshol nem lehet kapni olyan akkus csavarozót, amihez adnak 32 db bitet és egy flexibilis hosszabbítót is, szerintem ennél a benne lévő akkut többért lehet itthon megvenni. A szállítása ingyenes, és többletköltségekkel nem kell számolnotok, mert a Banggood fizeti az áfát a termékei után.

Bengguo X-81 és BG-090 kerékpáros telefontartók tesztje
Banggoodkerékpár
8.6
/10
írta: B. Márton2021.11.12.

Bengguo X-81 és BG-090 kerékpáros telefontartók tesztje

Ki lopott kitől?

Mostanában elég sok járművet és hozzájuk való cuccot teszteltünk, és ebben az értelemben a két kerékpáros mobiltartó sem lóg ki a sorból. Mindkettő mart alumínium, állítani egy csavarral  lehet, durván megfogják a mobilotokat, amire szükség is van, ha egy bringával verettek egy földúton. 3-4000 Ft közötti összegért érhetők el, a két variánsból ráadásul az egyik cseh raktárból is elérhető.

hirdetés