hirdetés

Tesztek

Xiaomi Mi Band 5 aktivitásmérő teszt
aktivitásmérőBanggoodMi Band 5Xiaomishop
9.2
/10
írta: Márton J. Bulla2020.07.28.

Xiaomi Mi Band 5 aktivitásmérő teszt

Bírja a bandázást

Itt a várva várt 5. generációja a Mi Bandnek, ami a világ egyik legnépszerűbb aktvitásmérő okoskütyüje. A Négyes széria korszakalkotó változásai után fel kellett kötnie a cégnek a gatyáját ahhoz, hogy kellő mennyiségű újdonságot zsúfoljon be az 1,1 inch-es megjelenítő mögé. Új sportmódok, személyre szabható kijelző dizájn, pontosabb pulzusmérés, nagyobb kijelző és még néhány okosság, ami egyértelműen kiforrottabbá tette az 5. generációt. Mint minden újdonságnak, egyelőre ennek is magas az ára, a Xiaomishopnál magyar garanciával 16 000 Ft-ért érhető el, kínai webshopokból pedig nagyjából 12300 forintba kerül a BGXM5HK  kuponkóddal.

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek?
BanggoodIpreerovarcsapdaXiaomi
írta: Márton J. Bulla2020.07.27.

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek?

Három cucc tesztje egyszerre

Nyár elején volt néhány ötletünk arra, hogy hogyan ússzuk meg a szúnyoginváziót, de aztán a természet megoldotta a dolgot egy jelentős aszállyal. Az elmúlt pár hétben azonban fordult a kocka, és a rengeteg eső hatására vérszívó rovarok hordái özönlöttek elő még a nagyvárosokban is. Mi pedig megpróbáltunk kíméletlenül végezni velük. Ha pedig ez esetleg mégsem sikerülne, arra az esetre a repertoárt kiegészítettük egy viszketést enyhítő csodaszerrel. Nézzük, mi sült ki a kínai vajákosság és a modern technika ötvözetéből.

Digoo DG-K2 WiFi-s kamera teszt
BanggoodDigooIP kamera
6
/10
írta: Márton J. Bulla2020.07.25.

Digoo DG-K2 WiFi-s kamera teszt

Előnytelen hasonlóság

Eredetileg az okosotthon cikkbe akartam betenni a Digoo DG-K2-t, de aztán olyan sok tipikus sajátosságát fedeztem fel az olcsó kamerának, hogy szenteltem neki egy külön cikket. A 6000 Ft-ba kerülő kütyü azért is érdekes, mert hardveresen megegyezik a Blitzwolf BW-SHC1-gyel, aminek az ára is szinte azonos. Ezért az összegért egy 1080p felbontású, felhő tárhelyre mentő, kétirányú beszélgetésre alkalmas terméket kaptok, ami igencsak jó ajánlatnak tűnik hat rugóért.

Blitzwolf BW-ES5 vezetékes fülhallgató teszt
Blitzwolf BW-ES5Blitzwolf.shopType-Cvezetékes fülhallgató
8
/10
írta: hajas2020.07.24.

Blitzwolf BW-ES5 vezetékes fülhallgató teszt

A kábel még nem tűnt el

Manapság egyre több ember használ TWS, azaz vezeték nélküli fülhallgatót, hiszen ezek minősége egyre jobb, az árak pedig a hatalmas kínálat miatt egyre inkább lefelé mennek. Azonban ettől még a "hagyományos" vezetékes füleseket nem érdemes eltemetni, hiszen vannak előnyeik a vezeték nélküli változatokkal szemben. A Blitzwolf.shoptól érkezett hozzánk a Blitzwolf BW-ES5 Type-C csatlakozós fülhallgató, amit az AXSNV1VT kuponnal 5990 forintért tudtok megrendelni, 18 hónap magyar garanciával és villámgyors szállítással.

Feiyu Pocket vs. Xiaomi Fimi gimbal kamera
BanggoodFeiyu PocketFimi Palm
írta: Márton J. Bulla2020.07.23.

Feiyu Pocket vs. Xiaomi Fimi gimbal kamera

Nyaralós kamerák királyai

Aki nem akar kiadni 120 000 Ft-ot egy DJI Osmo Pocketért és a kiegészítőiért, önkéntelenül is a Feiyu Pocket és a Xiaomi Fimi Palm felé fog fordulni. Mindkettőt teszteltem, de azért egy "face to face" összehasonlítás mindig jobban néz ki. A 4K képes, stabilizált kamerák piacán ők most az olcsó "menő csávók" a 50 000 Ft körüli árazásukkal, lássuk, melyiket érdemes hazavinni.

Xiaomi Coclean Cleanfly FV2 autós porszívó teszt
autós porszívóBanggoodXiaomi
9.6
/10
írta: Márton J. Bulla2020.07.22.

Xiaomi Coclean Cleanfly FV2 autós porszívó teszt

Az olcsó, a jó és a szép

Az autóját az ember jellemzően nagy becsben tartja, igyekszik minél inkább tisztán tartani, hiszen a kosz az egyik legnagyobb ellensége a kárpitnak. Ehhez fejlesztette ki a Xiaomi égisze alatt tevékenykedő Coclean cég a Cleanfly autós porszívókat, aminek a második modellje kifejezetten jól sikerült. A Type-C porton keresztül tölthető eszköz használata nagyon egyszerű, meglepően nagy a szívóereje, jó a minősége és még csak nem is vészesen drága, a BGHUF13639 kuponkóddal 24 000 Ft-ot kérnek érte, és ez már tartalmazza az EU Priority Line áfa- és vámmentesen szállítást is. Viszont mindenképpen a FEKETE, bővített szettet vegyétek.

Xiaomi Air Purifier Pro légtisztító teszt
Air PurifierXiaomiXiaomishop
9.6
/10
írta: Márton J. Bulla2020.07.21.

Xiaomi Air Purifier Pro légtisztító teszt

Purgálás felsőfokon

A nagytestvér most nem figyel, hanem levegőt forgat, itt az Air Purifier Pro, ami a szteroidokon hizlalt verziója a Xiaomi Air Purifier 2-es és a 3-as szériának. Nemcsak fizikailag nagyobb, hanem teljesítményben is többet tud, így valószínűleg a méretesebb lakások vagy irodák lakója lesz. 84 900 Ft-os árával nem egy olcsó darab, de a teljesítményt meg kell fizetni, és ehhez is járnak a szokásos Xiaomishopos előnyök, a 2 év garancia, a számla és a gyors szállítás.

Blitzwolf BW-GH1 gamer fejhallgató teszt
BlitzWolfBlitzwolf.shopBW-GH1gamerheadset
9
/10
írta: hajas2020.07.20.

Blitzwolf BW-GH1 gamer fejhallgató teszt

Irány játszani!

Korábban teszteltünk már Blitzwolf TWS füleseket, órákat, okos kütyüket, most pedig lehetőségem volt arra, hogy kipróbáljam a BW-GH1 névre hallgató gamer fejhallgatót. Kényelmes fülpárnák, remek anyaghasználat, nagyszerű hangzás, menő RGB világítás - ezeket mind garantálja a BW-GH1, amit a Blitzwolf.shoptól ti is meg tudtok rendelni 15 490 forintért az U4NKXSU9 kód felhasználásával, ráadásul 18 hónap magyar garancia és gyors szállítás is jár hozzá.

Blitzwolf okosotthon cuccok tesztje
BanggoodBlitzWolfokosotthon
írta: Márton J. Bulla2020.07.19.

Blitzwolf okosotthon cuccok tesztje

Kétharmados siker

Idén írtam már a Blitzwolf okosotthon cuccairól, ezt fogjuk most kiegészíteni infravörös adapterrel, egy újabb okoskonnektorral, illetve okosizzóval. Egyik sem kerül többe 5000 Ft-nál, így mindegyik a vámköteles összeghatár alatt marad. Lássuk, hogy a filléres cuccok hogyan szerepeltek.

Xiaomi Roborock S6 Pure robotporszívó teszt
S5 MaxS6 PureXiaomiXiaomishop
9.4
/10
írta: Márton J. Bulla2020.07.18.

Xiaomi Roborock S6 Pure robotporszívó teszt

Jól sikerült ráncfelvarrás

A Xiaomi Roborock S6 szériája kicsit háttérbe szorult a kiváló S5 Max mögött, ám most kijött az új széria, gyorsan rá is pillantottam, mit is tud. Ezek a kifejezetten drága, közel 200 000 Ft-os porszívóktól pedig igen széles repertoárt – több szint kezelése, szoba alapú felbontás, szívóerő és feltörlés szabályozása – várhattok el. Jelenleg a Xiaomishopban 175 000 Ft körül elérhető, így jelenleg olcsóbb az S5 Max-nál. Nézzük, hogy az árcsökkenés miatt jobban megéri-e most ezt venni, vagy maradjunk az utóbbinál.

hirdetés