hirdetés

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek?

Három cucc tesztje egyszerre

teszt
Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek? 1
Don Kartács
írta: Don Kartács
2020-07-27

Nyár elején volt néhány ötletünk arra, hogy hogyan ússzuk meg a szúnyoginváziót, de aztán a természet megoldotta a dolgot egy jelentős aszállyal. Az elmúlt pár hétben azonban fordult a kocka, és a rengeteg eső hatására vérszívó rovarok hordái özönlöttek elő még a nagyvárosokban is. Mi pedig megpróbáltunk kíméletlenül végezni velük. Ha pedig ez esetleg mégsem sikerülne, arra az esetre a repertoárt kiegészítettük egy viszketést enyhítő csodaszerrel. Nézzük, mi sült ki a kínai vajákosság és a modern technika ötvözetéből.

A tuti viszont a különböző zapperek, vagyis elektromos árammal működő rovarcsapdák, amiket a helyi kocsmában is láthattok. A csali szerepét itt is az UV lámpa tölti be. Ezek viszonylag nagy hatékonysággal „pusztítják az ellent”, viszont itt fizikailag bele kell repülnie az áldozatnak az elektromos rácsba ahhoz, hogy kimúljon, így mondhatjuk, hogy eléggé helyhez kötött a megoldás. Viszont ezek jól működnek, és ez a lényeg. Mi ebből vonalból az Ipree akkumulátoros darabját vettük górcső alá.

 

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek? 2

Ultrahangos mindent riasztó

Ezt a terméket igazából csak poénból kértem be, nem nagyon hittem, hogy bármilyen hatása lehet, viccnek viszont kiváló. A termék nem egy szépségdíjas darab, nagy fekete műanyagfelület közepén van két kivezető nyílás, ahonnan az ultrahang távozik, és a Dűne számítógépes játékának Sonic tankjához hasonlóan pusztítja vagy elkergeti az okvetlenkedő állatokat. A leírás szerint mindennel elbánik, bármi is jöjjön szembe.

Idézném az összesen 1 oldalból álló leírást: „Reduce the sense of smell, keep using. Brake the the sense of hearing system, rat & pest become irritable, decrease survival possibility, break nerve system, rat&pest continuously run out. Prevent rats from coming back, break their breeding system.

” Szabad fordításban ez azt jelenti, hogy miután elvesztették a szaglási és hallási képességüket, elkergeti őket, majd megakadályozza az egereket és a patkányokat abban, hogy visszatérjenek a házba, miközben összeomlasztja az idegrendszerüket stb. stb. Mi több, a szaporodásukat is meggátolja, hát persze.

A vicc az, hogy a 22-85KHz-en operáló berendezés biológiai szempontból más osztályba tartozó állatokkal is elbánik, legyen az légy, hangya, pók, egér, csótány vagy szúnyog. Már elég rég jártam általános iskolába, de emlékeim szerint nincsen általános megoldás a teljesen különböző élettani működéssel megáldott kártevők irtására, leszámítva mondjuk a lángszórót. Olyannyira nincs, hogy még a repülő és a mászó rovarokat is különböző hatóanyaggal teszik ártalmatlanná. Pechemre vagy szerencsémre pont hangyainvázió volt a konyhánkban, így működésre bírtam a berendezést, hátha mégis megváltja a világot.

A használat elég egyszerű, egy gomb van rajta, megnyomjátok, bekapcsol, bekékül a LED, majd üzemelni kezd. Mondanom sem kell, hogy a rezgő vakond riasztók hatékonyságával – tehát semennyire – kergette el a hatlábúakat, persze lehet az volt a baj, hogy nem vártam meg a 2-4 hetet, amit a leírás javasol, és nem hagytam, hogy felzabálják az egész konyhát. Egy hét múlva jött a rovarirtó bácsi és 10 nap alatt kiirtotta a komplett hangyapopulációt a lakásból. Szóval, ha van olyan kedves olvasó, aki végigszenvedné a 4 hetet, hátha a mindent ölő ultrahang mégiscsak hat, akkor hajrá, de szerintem ez a termék ilyen formában használhatatlan, messzire kerüljétek el.

 

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek? 7

Ipree akkumulátoros rovarlámpa

Az Ipree rovarcsapdája elsődlegesen nem azért jó, mert tényleg működik, hiszen ez itt nem feltétlenül a legfontosabb feladata. Sőt, ez egy multifunkciós eszköz, ami egyben elem és éjjeli lámpa is, amit USB porton keresztül – vagy akár napelemmel is – feltölthettek és nem is kérnek érte egy vagyont.

A rovarirtó alján egy LED lámpa és egy kör LED helyezkedik el. Előbbinek 3 működési módja van, 320 és 300 lumen fényerővel folyamatosan ég, illetve stroboszkópként is használható, 3, 6 és 8 órán keresztül. Ennél azonban sokkal jobb a körben világító rész, ami a felső akasztóval kombinálva kiváló sátorlámpává teszi. Én is így használtam, tehát nem szükségszerűen kell rovarokat ölni vele, de ha már ott vannak, akkor azért pusztuljanak.

Ami a feltöltését illeti, erre kétféleképpen is lehetőségetek lesz, egyrészt a szokásos micro USB-s módszerrel, másrészt a tetején található napelemmel. Kiteszitek a sátor elé, és mire lemegy a nap, újra maximumon van a kütyü. Az USB-s bemenetet egy szilikon takaróelem zárja le, így elvileg IP 67-es védelemmel is rendelkezik, sőt, a leírás, amit kaptok hozzá, azt állítja, hogy el is mosható a cucc. Én maradtam a kompresszoros tisztításnál, az is kellőképpen eltávolítja belőle a halott állatokat.

Ami a rovarcsapda képességeket illeti, a metódus itt is ugyanaz, mint a többi lámpánál: az UV lámpa és a 600 V kombinációja mindent kivégez, ami berepül a rácsok közé. A lámpa UV-s része viszont lehetne erősebb, nem mondom, így is szedi az áldozatai. Tapasztalataim alapján szűk terekben – például a lenti képeken látható sátor – jobban működik, mint a szabad ég alatt, ilyenkor a szúnyog sajnos nem mindig a lámpát választotta, van amikor az élő szervezet volt számára vonzóbb, de azért így is megölt párat, ami nagy elégedettséggel töltött el.

 

A leírás szerint 12 órán át működik, de egy idő után már eléggé halvány, és ilyenkor a hatékonysága is csökken. Egy éjszakát viszont így is kibír, illetve akkor is használható, ha éppen töltitek, tehát az üzemidő igen jelentősen kitolható egy power bank segítségével. A zapper és a lámpa rész külön kapcsolható, ami ad némi flexibilitást a használathoz. Tetszett a cucc, megéri az érte kért 5600 Ft-ot, főleg ha sátrazni vagy táborozni van kedvetek.

Mit érnek a kínai rovarirtó készülékek? 24

Xiaomi  COKIT Afterbite viszketésenyhítő

Ez volt a legegyszerűbben tesztelhető cumó, és mivel a szúnyogok nem tébolyodtak meg az ultrahangos csodaketyerétől, ezért megcsíptek a dögök. Gyorsan előkaptam a miniatürizált, strandpénztárcára hajazó cuccot, és bekentem a duzzanatot. Tadaam, tényleg hűsít, és kevésbé viszket a csípés helye. Ez egyébként nem olyan nagy csoda, a rém egyszerű szerkezet tulajdonképpen egy vasgolyóból és egy folyadéktárolóból áll, az előbbi forgatása viszi fel a bőrfelületre a matériát.

Azért, hogy ne csak az én véleményem legyen mérvadó, szereztem egy komplett evezős tábornyi „kontrollcsoportot”, és mivel a rovarok mindenkit bőszen csípkedtek, körbeadtuk a cuccot. Nagyjából mindenki azt mondta, hogy a bekenés után enyhűlt a viszkető érzés, és még az illata is jó.

A fém alapból hidegebb, mint a környezete, emiatt érezzük hűsnek, míg a felkent folyadék leginkább levendulából és borsmentaolajból áll, felhígítva némi desztillált vízzel. Vagyis semmi különös nincs benne, bárki használhatja – a leírás szerint babáknak és terhes nőknek sem ártalmas -, itt gyakorlatilag illóolajokról van szó. Felül pedig van egy praktikus csuklópánt, amivel a kézfejetekre rögzíthetitek. A szavatossága 3 év, próbáltam szétcsavarni, hátha újra lehet tölteni, de ez nem sikerült, vagyis addig tudjátok használni, amíg ki nem fogy a tartályból a 20 ml-nyi folyadék, de ez elég sok csípésre elegendő.

Az Afterbite a gyakorlatban is működik – pont azért, mert semmiféle trükközés nincs benne -, praktikus eszköz, nem is különösebben drága, 2650 Ft-ba kerül, ajánlom.

Összegzés

A helyzet az, hogy a különböző rovar- és egyéb kártevőirtó megoldások nagy része egyszerűen kamu. Az ultrahangos cuccok nem csinálnak semmit, a ventilátoros megoldások többsége szintén nem működik, de például nálam a Raid által gyártott füstölős megoldás is annyit ért, mint a fentiek, vagyis semmit.

Ellenben a csípésenyhítővel, ami egyszerű, objektív okok miatt hatékony, nincs benne semmiféle mágia. Mint ahogy az árammal operáló szerkezetek is teszik a dolgukat. Amennyiben nincsen ezzel az irtási móddal szemben aggályotok, akkor használjátok őket, ráadásul az Ipree lámpa más okos dolgokat is tud, így érdemes egyet behúzni 5600 Ft-ért.

Pro

  • Ultrahangos rovarriasztó: nincs ilyen
  • Ipree lámpa: napelemről és USB-ről is tölthető, tényleg kinyírja a rovarokat, remek sátorlámpa is
  • Afterbite csípésenyhítő: enyhíti a viszketést

Kontra

  • Ultrahangos rovarriasztó: az, hogy nem működik.
  • Ipree lámpa: pár óra után elhalványul az UV lámpa fénye
  • Afterbite csípésenyhítő: semmi varázslat nincs benne, teljesen átlagos illóolajos megoldás

hirdetés