Robotporszívós kibogozó | RendeljKínait

Robotporszívós kibogozó

Dreame, Roborock, Viomi

hír
írta: Don Kartács
2020-06-17

Pár napja kaptam egy érdekes levelet, azzal kapcsolatban, hogy segítsek robotporszívót választani, ugyanis nem képes a levél írója kiigazodni a különböző gyártók modelljein. Ezen nem vagyok meglepve, hiszen csak a Xiaomi esetében van három gyártó – Roborock, Dreame és a Viomi – akik ontják magukból az eszközöket, ráadásul pont most vezetnek ki néhány régebbi modellt, miközben jelennek meg folyamatosan az újabbak. Nem csoda, hogy a legtöbben nem tudják, hogy melyik az új és a régi, ezt tesszük most rendbe.

Közmegegyezés alapján a Mi Robot volt a legjobb ár-érték arányú, már LIDAR szenzorral szerelt gép – DHgaten elérhető 66 000 Ft-ért a DHRobot2  kóddal –, míg a Roborock S5 a legnagyobb tudású, ami annak is volt köszönhető, hogy folyamatosan kapta a különböző új fícsöröket frissítések formájában. Az elektronikus funkciók felhalmozásában elég messzire jutott, 2020-ban már képes automatikusan felismerni a szobákat is. Az S6 pedig egy fajta vadhajtás, ami az S5 Max megjelenésével tulajdonképpen okafogyottá vált.

A fenti modelleket kivezetik a piacról, ezért aki ezek közül választana, az siessen a vásárlással. Az árazásuk már elég nyomott, tehát ha kifogtok egy jobb akciót, olcsón be lehet húzni őket, az viszont kétséges, hogy a jövőben kapnak-e egyáltalán frissítéseket és új funkciókat. A Xiaomishopnál általában szokott lenni raktáron, de érdemes felhívni őket és megkérdezni, hogy éppen melyik modell érhető el.

Xiaomi Roborock – Az új generáció

A fentiek leváltására több modell született, ám mintha lenne valami cégek közötti háttéralku a piaci szegmensek szétválasztására, ugyanis a Roborock nem gyárt sem az alsó, sem az alsó-közép kategóriába eszközöket, helyette a technológiailag innovatívabb modellekre koncentrálnak, melyek az alábbiak:

Már az S5 Max is mindent tud, de leginkább arra hegyezték ki, hogy a térképalapú funkciói minél jobban működjenek. Ha nagy ingatlannal rendelkeztek – pl. több szintes ház -, akkor oda az S5 Max kell. Mindenféle no-go és no-mop zónákat jelölhettek ki, felismeri a helyiségeket, rendelkezik szőnyeg móddal, vízpumpás feltörlésre képes, több szintes térképet is kezel, brutális az akkumulátora, és nagyjából  250 négyzetmétert tud egy töltéssel végigtakarítani. Jelenleg a 4BWES55J  kóddal Geekbuyingon a legolcsóbb, itthon pedig a Xiaomishoptól érdemes venni. Az S6 Pure pedig az S6 felfrissített változata, nagyon hasonló az S5 Maxhoz.

A nagy újdonság az S6 MaxV, ami leginkább egy fajta erődemonstrációnak néz ki a cég részéről. A nagy truváj, amivel reklámozzák, az intelligens tárgyfelismerés és akadályelkerülés. Utóbbi ismerős lehet a drónokról, míg az előbbihez tartozó technológiát ReactiveAI-nak hívják és állítólag képes azonosítani a széthagyott cuccokat. Természetesen mindent tud, amit az előző modellek, viszont képes a ház összes szintjén 10 no-mop/no-go zónát és virtuális falat is kezelni, így elvileg nem nagyon kell elpakolnotok. Az ára brutális, 230 000 Ft alatt még nem nagyon láttam sehol, és ott is csak “majd érkezik” státuszban van.

Xiaomi Dreame – Az alsó-közép kategória királyai

A már említett alsó kategóriában keletkezett űr betöltésére a Dreame vállalkozott két modellel:

Mindkettőt teszteltük már, ezért aki a részletekre kíváncsi, az olvassa el a fenti teszteket, de azért a lényeget leírom. Mindkét modell képes feltörölni, vízpumpát használnak a folyadék szabályozásához, emiatt érdemes ezeket az eszközöket desztillált vízzel használni. A Vacuum-Mop kamerával építi a térképet, míg a Mop Pro a hagyományos LIDAR-os megoldást használja, az előbbi az olcsóbb, az utóbbi a pontosabb.

A Vacuum-Mop Pro tudásban ráadásul összemérhető a a Roborock S50/S55-tel, erről a Xiaomishop csinált egy remek videót. Az eszközök nagyjából tudásban és árban is ekvivalensek egymással, nagy különbség nincsen, de a Vacuum-Mop Pro még nem kapott meg minden funkciót – pl. no-mop zóna -, ezek a jövőben fognak érkezni szoftverfrissítések formájában. Árban is hasonló a két kütyü, itthon a Xiaomishoptól nagyjából 120-125 000 Ft-ért szerezhetőek be. Külföldről a DHgate adja a legjobb árat, a DH89PL kuponnal 86 000 Ft.

A Vacuum-Mop annyiban érdekes, hogy ez az egyetlen modell, ami kamerával térképezi fel a lakást, emiatt viszont az  alaprajza eléggé egyszerű és a hozzárendelt funkciók is viszonylag “kezdetlegesek”. Viszont ez a porszívó is képes feltörölni és cserébe nem különösebben drága, így akár ár-érték bajnoknak is nevezhetjük. Az ára eléggé szór, 65 és 90 000 Ft között lehet bármi, attól függően milyen akció vagy kupon van rá, és éppen merre jár a dollár árfolyama. Most Banggoodon a BGCZMCU  kuponnal nagyjából 69 000 Ft.

Xiaomi Viomi modellek – Idővel jóvá értek

A Viomi modellek igazából egy fajta mellékvágányt képeznek a Xiaomi porszívók között:

A Viomi V2 és V2 Pro gyakorlatilag ugyanaz az a termék, de utóbbinál csiszoltak a szoftveren, meg kapott még egy víztartályt, hogy könnyebb legyen a csere-bere. A Viomi V2 és V2 Pro gyakorlatilag a Roborock S50 szintjét hozza, árban is hasonló. Ha ilyesmiben gondolkodtok, akkor elsődlegesen azt nézzétek, hogy melyik az olcsóbb. Ha a Viomi V2 ára egy tízessel a másik alá esik, akkor az a jobb vétel, egyébként az S50-re tenném a szavazatomat.

A Xiaomi Viomi V3 egy teljesen más szint, sokkal inkább az S5 Max ellenfele, de szerintem az utóbbi az összeszedettebb termék. Olvassátok el a tesztünket róla, ha jó áron van, azt is meg lehet venni, de azért én a Roborock termékeire voksolnék. Viszont van olyan olvasónk, aki imádja és ezt meg is írta a Népítélet formájában.

Ha nektek is van véleményetek, tapasztalatotok, amit megosztanátok, ne legyetek restek, bátran írjatok a Népítélet rovatba.