hirdetés

Hírek

Hatalmas kijelzővel érkezett a Teclast T65 Max táblagép
Geekbuyingt65 maxtáblagéptabletTeclast
írta: SonkaMod2024.07.10.

Hatalmas kijelzővel érkezett a Teclast T65 Max táblagép

Komoly feladatokra tervezve

Egy igazi nyalánkság érkezett a Teclasttól a T65 Max személyében, aminek a nevében a "Max" szócska ezúttal teljesen indokolt. Nem túlzás azt mondani, hogy hatalmas kijelzője van, a 13 inch-es méret azt jelenti, hogy akkor megjelenítővel rendelkezik, mint sok kisebb notebook. Ugyanakkor a tabletnek nem ez az egyetlen előnye, a vasat sem spórolták ki belőle, tehát egy nagyon meggyőző gép lett belőle, ami cserébe már nem a filléres kategóriába tartozik, de szerintem a 83 800 Ft-os vételár is abszolút korrektnek mondható.

Új Redmi Buds is érkezett mára
ANCBanggoodfülhallgatóRedmiRedmi Buds 6STWS
írta: Atika2024.07.10.

Új Redmi Buds is érkezett mára

Semi in-ear füles, ANC-vel és gyorstöltéssel

A Redmi Buds fülesek főleg az alsó- és a középkategóriában hódítanak. Annak idején teszteltük a Buds 4 Lite-ot és a Buds 3 Prót is, amikkel alapvetően meg voltunk elégedve, így nem várunk mást az új Redmi Buds 6S-től sem. Már a specifikációi alapján is nagyon ígéretes, ugyanis került bele ANC, elég sokáig bírja egy töltéssel, a hangszórók a fülesben brutálisak és a Xiaomi és Redmi mobilok tulajdonosai egy rakás extra funkciót is élvezhetnek. A BGe9e716  kuponkóddal jelenleg még 16 500 Ft-ért tudjátok megrendelni, azonban ez csak az első 20 darabra vonatkozik, utána szépen lassan elkezd majd emelkedni az alapára.

Új Bluetooth hangszóró a Redmitől
BanggoodBluetooth hangszóróRedmiXiaomi
írta: Atika2024.07.10.

Új Bluetooth hangszóró a Redmitől

A kompakt vonalat erősíti

Kompakt Bluetooth hangszórókból annyi van, mint égen a csillag, azonban ezekből a legtöbb nagyon hitvány minőségű. A Xiaomiból kivált Redmi viszont nem szokott gagyit csinálni, ahogyan most sem tette. A három különböző színben érhető el az új termék, kicsi, tehát könnyen hordozható és még TWS képes is. Előrendelésben az első 20 darab kedvező áron kapható, a BGec6252  kuponnal pedig még egy kicsit faraghattok ebből, így már 8500 Ft-ért megrendelhetitek.

Ezzel az új BlitzWolf fülhallgatóval úszhatsz is
BanggoodBlitzWolfBW-BTS9csontrezgéses fülhallgatófülhallgatósport
írta: SonkaMod2024.07.09.

Ezzel az új BlitzWolf fülhallgatóval úszhatsz is

Ritka az ilyen

Nem először jelentkezik a BlitzWolf olyan fülhallgatóval, ami az úszóknak kedvez. Ez egy hálás szegmense az iparágnak, mert nagyon kevés olyan termék van, amit lehet használni ezen sport közben. Nem csoda, mert egyrészt kell a vízállóság, másrészt a jó Bluetooth kapcsolat, ráadásul meg kell oldani, hogy szóljon is valahogy. A BlitzWolfnak egyszer már sikerült, most pedig egy újabb ilyen eszköz került ki a kezeik közül a BW-BTS9 személyében.

Az Ldnio asztali töltője még MagSafe-et is kapott
asztali töltőBanggoodldnioPD töltő
írta: Atika2024.07.09.

Az Ldnio asztali töltője még MagSafe-et is kapott

140 wattig nincs megállás

Az Ldnio több hálózati elosztót és asztali töltőt is piacra dobott már, de utóbbiból a legújabb modelljük már egy 140 watt összteljesítmény leadására képes darab, amire még egy MagSafe-es vezeték nélküli állomás is került. A sok portos modellek között ritka a Qi töltés, pláne MagSafe-fel együtt, éppen ezért nem is olyan olcsó, mint egy hagyományos társa, de azért nem kell megijedni. A bevezető akcióban még kupont is felhasználhattok, így az első 50 darabra a BGc1b192  kóddal 11 900 Ft-ért csaphattok le.

Megtaláltuk 2024 SOKOL rádióját, amibe Bluetooth is került
BanggoodBluetooth hangszóróFM rádióSansui
írta: Atika2024.07.04.

Megtaláltuk 2024 SOKOL rádióját, amibe Bluetooth is került

Az idősek imádni fogják

A Sansui Bluetooth hangszórója szemből nézve egyáltalán nem lóg ki a többi hasonló termék közül. Jobban megnézve azonban tele van gombokkal, akár két micro SD kártyát is rakhattok bele, de ami sokkal érdekesebb, hogy FM rádió is része a repertoárnak. Ez gyakorlatilag egy modernizált SOKOL rádió, amivel akár rögzíthetitek is a rádióban szóló zenéket. Olyan helyeken, ahol nagyon lassú a mobilnet vagy idősebbeknek, akik inkább nem foglalkoznak a modern technikai vívmányokkal tökéletes választás lehet. Nem is kerül sokba, 9300 Ft-ért megkaphatjátok a BGbe78ba  kuponkóddal.

Új világítós kiegészítők jelentek meg a BlitzWolftól
BanggoodBlitzWolfBW-AL1BW-NEW CML4lámpamonitorlámpa
írta: SonkaMod2024.07.03.

Új világítós kiegészítők jelentek meg a BlitzWolftól

Egy sokadik monitorlámpa, és egy izgalmas hangulatfény érkezett

A BlitzWolf rögtön két új terméket is piacra dobott, amiknek még közük is van egymáshoz. Az egyik egy monitorlámpa remek tulajdonságokkal, a funkciók széles skáláját felvonultatva, de mégis a másik eszköz a számomra izgalmasabb, ami egy lámpa pár, de nem akármilyen, mert számítógép mellé lehet tenni, hangulatvilágításnak, gyakorlati haszna nincs sok. Tehát nettó parasztvakítás, de tényleg elég menő és még olcsó is. A két terméket szettben is lehet rendelni, úgy pedig nagyon jól lehet járni.

Javában megy a júliusi Aliexpress Choice Day
AliexpressChoice Day
írta: SonkaMod2024.07.02.

Javában megy a júliusi Aliexpress Choice Day

Kuponok és a legjobb árak

Minden hónap elején tart az Aliexpress Choice Day-t, amikor különleges kuponokat lehet használni, illetve olcsóbban tudunk filléres cuccokat rendelni, mint általában. Ilyenkor a kiemelt Choice akciókat kell figyelni és a sok jó cuccot nagy kedvezménnyel rendelni. A cikkben univerzális kuponokat is adunk, amik mindenre felhasználhatók.

Új Type-C dokkolót adott ki a BlitzWolf, meglepő tudással
BanggoodBlitzWolfBW-TH16dokkolóelosztótype-c dokkoló
írta: SonkaMod2024.06.28.

Új Type-C dokkolót adott ki a BlitzWolf, meglepő tudással

A BlitzWolf BW-TH16 informatív kijelzővel és nagy felbontású HDMI porttal is rendelkezik

Nem mondanám hagyományos Type-C dokkolónak a BlitzWolf legújabb dobását, a BW-TH16-ot, hiszen több olyan része is van, ami nem szokványos ezen kütyüknél. Említhetném a formáját, vagy azt, hogy kijelzővel rendelkezik, ám az aktív hűtés is elég ritka. A kütyü ugyanakkor telitalálat, baromi praktikus, nagy a tudása és nem is drága. Előrendelhető már Banggoodon, és kuponkódot is adunk hozzá, amivel egy kicsit még olcsóbb lesz megrendelni.

Megérkezett a Xiaomi újgenerációs mini masszázspisztolya
BanggoodmasszázspisztolyMijiaXiaomi
írta: Atika2024.06.28.

Megérkezett a Xiaomi újgenerációs mini masszázspisztolya

Masszőr, ami elfér egy kistáskában

A Xiaomi mini masszázspisztolyáról pont a hónap közepén írtunk, erre megjelent a még erősebb, kicsit sem könnyen megjegyezhető MJJMQ04YM modellnévre hallgató utódja. Ezen a szérián kívül nagyon kevés hasonló méretű termék létezik ebben a kategóriában, szóval ha valaki sokat utazik vagy huzamosabb ideig van távol az otthonától, annak nem nagyon lesz más opciója, ha ilyen eszközt keres. A Xiaomi mini masszázspisztoly 2. generációs változata nem éppen olcsó, a BGESJY8  kuponnal is 27 200 Ft-ba kerül, de az elődjénél jelentősen erősebb és okosabb is lett.

hirdetés