Az Umidigi Bison erősebb változata sem drága
Az Umidigi Bison azok közé az olcsó kínai telefonok közé tartoznak, ami elnyerte a tetszésünket. Alapból az Umidigi nem a kedvenc gyártónk, a telefonjaikkal sokszor megküzdöttünk már az évek során, mert majdnem mindegyiknek volt valami nagyobb hibája. A Bisonnal szerencsére jól jártunk, ez egy jól működő készülék volt, így meg is szerettük a teszt során. Az erős hardver kifejezetten tetszett benne, és az még csak a 6/128 GB-os verzió volt. Ebből létezik egy erősebb, 8 GB memóriával ellátott készülék is, ami még erősebb, és ez sem túl drága. Sőt, kifejezetten olcsó.