Drágább lesz a Revolut
A Revolutot sem kímélte a koronavírus, emiatt több szolgáltatása is jelentősen drágul. Az itthon is nagy népszerűségnek örvendő fintechcég e-mailben tájékoztatta ügyfeleit arról, hogy mire számíthatnak a közeljövőben.

Hivatalosan is megjelent Kínában a Mi Band 5, így már mindent tudunk róla. Az előzetes sejtések nagyrészt beigazolódtak, nagyobb kijelző, több sport mód, mágneses töltés, NFC, de azért a dologban van egy csavar. 8200 Ft-ot kérnek érte, legalábbis a távolkeleti országban. A cikket frissítettük, ugyanis kiderült, hogy már rendelhető a Global verzió Banggoodon.
Az utóbbi években többször lehetett hallani ígéretes akkumulátor fejlesztésekről, azonban egy kínai vállalat olyan elektromos autókba való akkut fejlesztett, ami állításuk szerint jóval tovább bírja, mint a mostani változatok, sőt, még Elon Musk is meglátogatta a gyárat.
Mindenki szeret spórolni egy kicsit, aminek legjobb módja, ha kuponokkal bombázzuk meg az árakat, így sokszor igen nagy kedvezménnyel szerezhetünk meg menő termékeket Kínából. Hogy segítsünk ebben, összegyűjtöttük a mai nap legnagyobb kedvezményt adó kódjait, használjátok őket bátran! Ha olyan termékre keresnétek kupont, ami nincs a lenti listában, használjátok a Kuponkeresőnket, vagy nézzetek szét a Facebook csoportunkban.
A Windows 10 tavaszi nagy frissítése, a May 2020 Update egy ideje elérhető, rengetegen töltötték már le. Több új funkció került bele a Windows-ba, ebből az egyik a Tárterületsegéd, aminek a kis tárhellyel rendelkező felhasználók örülhetnek a legjobban.
Hivatalos reklámanyagok láttak napvilágot a Xiaomi egyik legnépszerűbb termékének következő generációjáról. A Mi Band 5 teljesen új színekben fog pompázni, de számos más fejlesztés is belekerül a kütyübe.
Mindenki szeret spórolni egy kicsit, aminek legjobb módja, ha kuponokkal bombázzuk meg az árakat, így sokszor igen nagy kedvezménnyel szerezhetünk meg menő termékeket Kínából. Hogy segítsünk ebben, összegyűjtöttük a mai nap legnagyobb kedvezményt adó kódjait, használjátok őket bátran! Ha olyan termékre keresnétek kupont, ami nincs a lenti listában, használjátok a Kuponkeresőnket, vagy nézzetek szét a Facebook csoportunkban.
Érdekes jelenségre lettek figyelmesek az iPhone felhasználók: a készülék feloldásakor zöldes árnyalat jelenik meg a kijelzőn. A probléma elsősorban az iPhone 11 széria felhasználóit érinti, de több iPhone X tulajdonos is tapasztalta jelenséget.
Mindenki szeret spórolni egy kicsit, aminek legjobb módja, ha kuponokkal bombázzuk meg az árakat, így sokszor igen nagy kedvezménnyel szerezhetünk meg menő termékeket Kínából. Hogy segítsünk ebben, összegyűjtöttük a mai nap legnagyobb kedvezményt adó kódjait, használjátok őket bátran! Ha olyan termékre keresnétek kupont, ami nincs a lenti listában, használjátok a Kuponkeresőnket, vagy nézzetek szét a Facebook csoportunkban.
Az Apple bankkártyája után a Samsung is saját megoldással áll elő, idén nyáron indítják útjára a Samsung Money by Sofi nevű szolgáltatásukat. Első körben csak az Egyesült Államokban lesz elérhető, de várhatóan később több országban is igényelhető lesz.