hirdetés

Sportos, okos vagy egyik se

Milyen órát vegyünk kültéri sportoláshoz?

hír
Sportos, okos vagy egyik se 1
Don Kartács
írta: Don Kartács
2019-09-06

Számtalan tesztet írtunk már a fenti témában, használtunk Huawei, Ticwatch és Xiaomi Amazfit órákat, kismillió karkötőt, heti hírekben bombázunk benneteket az újdonságokkal, szóval tényleg kiveséztük a témát. Egy dolog azonban eddig hiányzott, egy igazán életszagú ajánló a saját eredményeinkkel, illetve azokkal a gondolatokkal, amivel mi magunknak választanánk eszközöket. Az alábbiakban inkább fejtegetést, sem mint tesztet olvashattok.

Néha a GPS nem tudja, mi a pontos nyomvonal

Alapvetően futhatnék az okostelefonommal – és szoktam is -, de egyrészt ez meglehetősen kényelmetlen, mert bárhova teszem, állandóan lifeg, a karomon idegesít, a zsebemben pedig annyira kileng, hogy folyamatosan üti a combomat. Ráadásul a GPS-es aktivitások brutálisan merítik, mégis a mobilra mondanám azt, hogy a „szegény ember sportórája”, hiszen a monitorozó szoftver ezen fut és zenét is innen hallgatok. Ha az előbb említett dolgokat aggregálni tudnám egy órában, akkor máris megkapnám a tökéletes sporteszközt.

Mielőtt azonban kiválasztanám a jelölteket, elmondom, hogy szerintem mi a különbség az okos- és a sportórák között. Egy okosóra alapvetően attól okos, hogy a rendszere nem teljesen zárt, hanem applikációkat telepíthetek rá, vagyis vagy sima Android vagy pedig Android Wear OS fut rajta. Az előbbit messzire kerüljétek el, elrettentésül érdemes elolvasni a Kospet Brave, illetve a Zeblaze Thor Pro-Thor 4 párosról írt cikkeinket. Az igazi alja termék a Zeblaze Vibe 3 Pro volt, ilyet az ellenségeteknek adjatok ajándékba.

Az Android Wear-rel „szerelt” órák fő problémája a rövid üzemidő, ez a baja a Ticwatch eszközeinek is. Szerencsére a Ticwatch Pro modellnél megoldották ezt a problémát az úgynevezett „Layered Display” technológiával, itt egy AMOLED és egy LCD képernyő között váltogathattok attól függően, hogy funkciógazdagságra vagy hosszú üzemidőre van szükségetek. Természetesen az Android Wear eszközök is elég univerzális tudással rendelkeznek, vagyis ezekkel is lehet monitorozni a sportolási tevékenységeket.

Bringázás Xiaomi Amazfit Stratossal

Minden zárt rendszerű óra sportóra, ilyenek az egyedi szoftverrel ellátott Xiaomi Amazfit órák, a Huawei, de a nagy nevek közül említhetjük még a Polart, a Fitbitet, a Suuntot, a Garmint és még sorolhatnám. Ezek tipikusan sportórák, zárt, de stabil szoftverrel. Fő feladatuk, hogy minél több paramétert adjanak vissza a tevékenységetekről. Vérnyomás- és pulzusmérés, légzés ütemének mérése, aerob-anaerob állapotok rögzítése, lépéstávolság, útvonal rajz, szegmensek statisztikái és még ezer más funkciót várhattok el ezektől az eszközöktől.

A 4 fő funkció, plusz egy bónusz

Szerintem a GPS modul „must have”, ez választja el a kálót a használható eszközöktől. Ilyen lehetne az Amazfit Bip és a Bip 2 – ami lassan megjelenik -, illetve minden ennél drágább eszköz, kezdve a Xiaomi Pace-Verge-Stratos hármassal, a Huawei Magic Watch órákkal, vagy a Ticwatch eszközeivel. Titkos ár-érték arány bajnok a Huawei Band 3 Pro, ami lényegében egy Huawei Band 4 GPS-szel, így várható, hogy a nemrég megjelent Huawei  Band 5 navigációs chippel szerelt verziója a Huawei 4 Pro lesz.

Mennyibe kerül pontosan egy termék?

Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.

Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek,  a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE  kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.

A második nagyon fontos feature, a monitorozó szoftverekkel – például a Runtastic vagy a Strava – való szinkronizáció képessége. Jellemzően mindenki Strava-t használ, és erre készíti fel a legtöbb gyártó is az eszközeit. Ezt gyakorlatilag az összes komolyabb Xiaomi eszköz támogatja, én például a nemrég megjelent Amazfit GTR kapcsán is ezt használtam, szerintem e nélkül nincsen sportóra. Már csak azért sem, mert számomra az egyik legmotiválóbb dolog a különböző kihívásokat elfogadni, és ezzel pár százezer ember még így van a világon. Mivel készülök a szeptemberi Spar futóversenyre, ezért itt tudom a legegyszerűbben nyomon követni a felkészülésemet is.

A harmadik fontos szempont a már emlegetett hosszú üzemidő. Állítom, a Mi Band széria pont azért lett sikeres, mert brutálisan ritkán kell tölteni. Barátnőm Mi Band 2-jének rendszeresen nem tudjuk, hol a töltője, mert 25 nappal ezelőtt kellett. Üzemidőben kifejezetten erősek a Xiaomi termékei, a Huawei-ek nem rosszak, a Ticwatchok viszont eddig botrányosan teljesítettek, persze ez a legkevésbé számszerűsíthető paraméter. Miért? Mert nagyon nem mindegy, hogy egész nap megy-e a pulzusmérés, hogy naponta kétszer lemész-e 40-50 percet futni, vagy hogy maximum fényerőn használod-e az órádat.

A zenevezérlés képességének szükségessége egy igen érdekes kérdés, elég sokat szoktam a kollégákkal ezen vitatkozni. Itt alapvetően két típusú eszközt találhatunk a piacon: amelyik a telefonon elhelyezett muzsikákat éri el, és amelyik a saját memóriájában tároltakkal dolgozik.

Nyilván az utóbbi megoldás sokkal drágább, az első viszont inkább csak pótléknak tekinthető, és már a nagyon olcsó eszközök – például a Mi Band 4 is – támogatják.

Ha ilyen eszközt használok, kénytelen vagyok magammal vinni a telefonomat, ami viszont zavar sport közben, és ezzel vissza is jutottunk az alapproblémához. Ahhoz viszont, hogy a zenelejátszás „helyben” történjen, szükség van jelentős méretű memóriára, BT modulra, amivel a vezetéknélküli fülesemhez kapcsolódhatok, tehát jelentős árfelhajtó tényező, ezért az olcsóbb eszközök ezt nem szokták tudni, ebből a szempontból az Amazfit Stratos a nyerő.

Végezetül pedig ott a kinézet, ami egy elég szubjektív dolog, én például a legtöbb Polar órát nem látom szépnek, de az Amazfit Pace is egy fura, víz koptatta Duna kavics, a Xiaomi Verge meg úgy néz ki, mint egy gyerekjáték. Nekem a Huawei Magic Watch és a Xiaomi Amazfit GTR jön be, de az új Ticwatch-ok is nagyon szépek, ráadásul a legtöbb gyártó próbál mindkét nemnek tetszetős variánsokat piacra dobni. Aztán ott vannak a cserélhető szíjak, amikkel először még évekkel ezelőtt a Pebble órám kapcsán találkoztam – azóta megszűnt, a Fitbit vásárolta fel -, és a Mi Band széria csinált belőle tömegjelenséget.

Sportos, okos vagy egyik se 8

Mit hoz a jövő? Kell-e NFC?

Az nem kérdés, hogy az okos- és sportórák igyekeznek egyre több funkciót magukénak tudni, az egyik ilyen az elektronikus fizetés, amihez NFC chipre van szükség.

Ha valamiben gyengék a kínai termékek, akkor pont ez a terület az, hiába van a legtöbb termékükből NFC-s verzió, ezek itthon nem igazán használhatóak. Ennek egyszerű oka van, Kínában mindenki QR kóddal fizet, ezért számukra nem prioritás az, hogy az NFC technológiát fejlesszék. így járt a Mi Band 4 is, és valószínűleg ez lesz a sorsa az Amazfit GTR-nek is.

Van néhány prémium gyártó, aki viszont elkezdte integrálni a fintech cégek megoldásait, – gondoljunk például a Revolutra és a Fitbit Pay-re -, az ilyen jellegű eszközökről bővebben a fintech csoportunkban tájékozódhattok.

Összegzés

A fenti szempontok nyilván nem kőbe vésettek, de jól mutatják, hogy nagyjából hogyan gondolkodom, amikor órát választok. Például a kezemen lévő Xiaomi Amazfit GTR eléggé szimpatikus, kétféle méretben is árulják, jó néz ki és elég sokat is tud, de sajnos nem mindent a fentiekből. Ugyanez igaz a Stratos szériára is, ami nem tetszik, de van belső memóriája zenelejátszáshoz, szóval akár ez is képbe kerülhet. Ráadásul jön a Stratos 3 és a 3+ is, illetve olyan órák, mint az Amazfit GTS vagy a Nexo, amiknek a műszaki paramétereiről egyelőre nincs plusz információ.

Akit pedig nem zavar a rövid üzemidő, de preferálja a rendkívül flexibilis órákat, az a Ticwatchok között nézelődjön, a Ticwatch Pro ráadásul viszonylag sokáig is bírja a használatot, köszönhetően a kettős kijelzőjének.

hirdetés