Xiaomi Redmi Note 9S okostelefon teszt

A külcsín sokat változott, a Note 10 óta minden Xiaomi telefon brutálisan jól néz ki ebben a fényt megtörő, kékes árnyalatban, cserébe úgy csúsznak, mint a jég. Így a gyári szilikontok használata erősen javallott – kis porvédő ajtaja is van -, pedig sokan nagyon utálják.

A dobozban végre ott a megfelelő teljesítményű töltő – 22,5W – a Type-C kábel mellett, de mielőtt felsikítanak a kedves olvasók, hogy akkor most nincs jack port, szerencsére ez sem veszett el és az értesítési LED is maradt, az infrával egyetemben.

Ezt szeretem a Redmi telefonokban – és ezt hiányolom a Realme készülékei kapcsán -, hogy nem pitiánerkednek filléres dolgok kihagyásával.

A kamera maradt négyelemű, de gáztűzhely főzőlapszerűen betolták középre, 2×2-es osztásban, így már nem billeg a telefon az asztalon, ha az ujjatokkal bököditek a kijelzőt. Hogy a kinézet kinek jön be és kinek nem, az egyéni ízlés kérdése, szerintem olyan, mint egy retesz, amit el lehet tolni a készülék hátlapján, de semmiképpen nem nevezném csúnyának. A hatalmas szenzorsziget a telefon oldalára szorította az ujjlenyomat-olvasót, ami egyben bekapcsoló gomb is és a gyakorlatban semmilyen hátrányt nem jelent. Nekem bejön, hogy mindent egy oldalra kirendeztek és sokkal gyorsabban feloldható így a teló, mint a képernyő alá rejtett olvasóval. A hang csak mono, a SIM tálca viszont maradt háromelemű, 2 nano SIM-et és egy micro SD kártyát képes fogadni, míg a gyári leírások szerint a tokozás splash-resistant, vagyis ellenáll a felfröccsenő folyadékoknak.

Ez elég durva különbség, inkább 2 generációnyi, mint 1. Sajnos a Note 8 Androbench eredményeire nem emlékszem, de a Note 9S háttértára sem éppen lassú, 500 MB/s feletti sebességgel olvasható és 170 MB/s körül írható a ROM. Bár a MIUI felületei mindig nagyon gördülékenyen futnak a remek optimalizáltság miatt, ez a teljesítménytöbblet így sem elhanyagolható. Nem mondom, hogy nincs olyan hardver intenzív alkalmazás, ami ne tudná zavarba hozni, de azért tényleg direkt kell az ilyesmit keresni. Aztán meglátjuk, mi lesz 2-3 év múlva, de ez a csomag szerintem így 2020 májusában nagyon rendben van.

Ez azt jelenti, hogy átlagos felhasználás mellett 3 napot ki fog húzni a Note 9S – fakíroknál akár négyet is -, ami ugyan még nem a régi Nokiás korszak üzemideje, de kis lépésekben haladunk ebbe az irányba. A töltés gyorsasága is szintet lépett, 18W a sima Note 9S és 30W a Note 9 Pro esetében, így a teljes hossz még az egyszerűbb verzió esetében is kicsit több, mint 1 órára rövidült.

Szenzorfronton hagyományosan erősek a Xiaomi készülékei. Így nem mondhatom azt, hogy nagy extrákkal találkoztam, lévén évek óta brutális a cég által kínált repertoár, így meg nagyon nehéz valami újat mutatni. Infra és jack port, lépésszámláló, giroszkóp, iránytű, kétsávos ac-s WiFi, BT 5.0, GPS is mind ott van a listán, viszont hiányelem az NFC. Ezért kicsit bosszús vagyok, főleg hogy a Helio G85-tel szerelt Note 9-be belekerült, de ha igaz, hogy az új Mi Band 5-ben már Európában is használható lesz az NFC, akkor talán meg tudok bocsájtani a Xiaominak.

A kamerakérdés szerintem sok embert meg fog osztani, egyrészt azért, mert van egy Pro verzió, ami elvileg jobb egységeket kapott – ezt a trükköt a Mi 10 esetében is eljátszották -, másrészt pedig én többet vártam egy újgenerációs mobiltól. Sorban az alábbi hardverekkel gazdálkodhattok (teljes specifikáció itt):

• 48 Megapixeles fő kameralencse
• 8 Megapixeles széleslátószögű lencse
• 5 Megapixeles makró érzékelő
• 2 Megapixeles mélységélességért felelős egység

Kezdem a jóval: a megnövelt felbontású makró lencsével végre lehet értékelhető részletességű, éles képeket készíteni közeli objektumokról. A széleslátószög mindig hasznos, nem kell messzebbre szambázni a céltárgyaktól, ebben jelentős a fejlődés. A 48 Megapixeles fő szenzor is jól funkcionál, viszont azért azt nem állítanám, hogy szignifikáns különbség állt be minőségben és részletességben a Note 8-hoz képest. A legnagyobb gondja a színkezelés, a fénymérés után eléggé drasztikusan meg tud változni a képek színhőmérséklete és szaturációja, ami számomra teljesen érthetetlen. Pedig nem kapcsoltam be a HDR-t, mégis túltelítettek a színek, máskor pedig túl fakóak, ez leginkább a virágokkal teli mezőn és az égen látszik. Az összes képet itt tekinthetitek meg.

Előbbi esetben egyszerűen túl messze voltam a lefényképezett területtől és hiába az elvileg nagy felbontás, az sem adja vissza azt a színkavalkádot, amit a valóságban láttam. Az ég esetében pedig a kékség veszett el, valahogy jobban kiszürkíti a képeket, mint amennyire kellene. Nem azt akarom mondani, hogy az eredmények rosszak, csak többet vártam az árnövekmény függvényében.

Természetesen lehetőségetek van portré fotóra – ekkor működik a makró lencse -, éjszakai módba válthattok, panoráma fotózhattok, lassított felvételt készíthettek 720p-ben, 120/240/960 FPS mellett, és persze ott a Pro mód, ahol mindent szénné lehet állítgatni. A mindenféle szűrők sem maradtak ki – makett, kör, párhuzamos elmosás, számtalan retro és színkiemelő filter -, használhattok Google Lenst – elemzi a látottakat és találatokat jelenít meg -, szóval elég sokrétűen variálhatjátok a tartalmakat.

A fényképezés terén pont azt vártam, amit a videóktól kaptam, ugyanis végre értékelhető anyagokat készít egy középkategóriás készülék.

1080p 30 FPS-es felbontás mellett van EIS, szépen kihúzza a rezgéseket, a videó kellő adatsűrűséggel rendelkezik és a színek is megfelelőek. Sajnos 1080p 60 FPS és 4K 30 FPS esetében erről le kell mondanotok, ez a magasabb kategóriájú telók kiváltsága maradt, viszont a részletesség itt is jó. A 4K-s videók álló helyzetben teljesen nézhetőek, de ha mozogni kezdtek, akkor bizony csúnya ugrálásba kezd a kép, viszont ez szinte minden középkategóriás telefonnál így van. Megszűntek viszont a régebbi fókuszrángásos problémák is, a mikrofonja – és így a hang is – kiváló, szóval a Xiaomi nagyon összekapta magát ezen a téren.