Doogee N20 Pro okostelefon teszt
Van benne érték
A Doogee márka igazi sleeper telefonokat gyárt, a legtöbben nem is ismerik a nevet, pedig olcsón adnak viszonylag sokat. Az N20 Pro a korábbi N20 utódja, ami jelentős fejlesztésen esett át. Került bele 6 GB RAM és 128 GB háttértár, Full HD+ kijelző, és mindezt sikerült egy 35 000 Ft-os árcédulával felütni. Ez így nagyon erős ajánlat, árban egy picivel a Redmi 9 alá belőve, de vajon hova ásták el azt a bizonyos döglött kutyát?
Galéria
Bizonyos dolgok kihagyása persze az olcsó mobiloknál megszokott dolog, ha minden benne lenne, akkor drága készülékké lépnének elő. A másik, amit a Xiaomin kívül csak elvétve sikerül összehoznia az „underdog” mobilgyártóknak, az a kinézet. Az Umidigi A7 Pro esetében használtam a zavaros szót, mintha 3 telóból legózták volna össze a terméküket. Szerencsére a Doogee N20 Pro dizájnja nem árasztja a férfi öltözőből jól ismert izzadtság szagot, nem erőlködtek túl sokat, telibe vágták fényben játszó kék festékkel az egészet, és kész. A dolog működik, nem túl jellegzetes a kinézet, de egyáltalán nem csúnya, sőt, már-már szép.
Galéria
Ami még meghatározza a dizájnt, az a méret, mai mércével mérve nem különösebben nagy a teló,
viszonylag vékony a káva a 6,3 inch-es megjelenítő körül. Hátul a teret az ujjlenyomat-olvasó és a négyelemű kamerarendszer uralja, amit a szilikon tok szépen síkba hoz, így nem billeg a készülék az asztalra rakva sem. Aki nem kedveli a biometrikus azonosítást, az arcfeloldást is használhat, tapasztalataim szerint elég jól működik. Súlyra sem egy mangalica a teló, 175 gramm, nem mondom, hogy ez egy kicsi készülék, de nem is a gigantomán kategóriába tartozik.
A Doogee N20 Pro viszont pont a hardver szegmensben erős,
kicsúszik a kötekedők karmai közül, ugyanis ebben a tekintetben nincs igazán gyenge pontja:
- 6 GB RAM
- 128 GB háttértár
- MTK Helio P60-as SoC (6771)
- Antutu: kb. 160 000 pont
- GFX Benchmark T-Rex teszt: 38 FPS
- Androbench: 502 MB/s olvasás és 311 MB/s írás
Tetszik érteni? Ezek igen decens értékek egy 35 000 Ft-os telefontól, szépen egyensúlyban van minden. A sok memória miatt még szerintem 2-3 évig simán használható marad a készülék, nem lassú – mi több, szinte már gyors – a háttértár, még akár egy-egy kisebb teljesítményigényű játékot is el mernék indítani rajta – pl. Asphalt 9-et gond nélkül játszottam is rajta -, és a központi mag sem maga a nyomorúság. Azért azt meg kell említenem, hogy a Redmi 9 Helio G80-as procija megveri a puszta pontszámok alapján, de mindkét készülék gördülékenyen használható, és ez a lényeg.
Hol lehet még elrontani egy telefont? Például a kijelzőnél, a szánalmasan alacsony felbontással, a rossz érintésérzékenységgel vagy a fakó színekkel. A Doogee N20 Pronál viszont mindent rendben találtam, az 1080*2280 pixeles, Full HD+ panel egész jó, bár mostanság egyre elcseszettebb arányokkal – ez éppen 19:9 – operálnak a gyártók. A megjelenítő fényereje éppen elég, a színek kellemesek, de nyilván a Poco X3 NFC-m mellé téve látszik a különbség. Egyetlen bosszantó dolgot tapasztaltam, hogy a sok ujjlenyomat napsütésben elég zavaró a kijelző felületén, így hiába elég a fényerő, ha csak a saját zsíros mancsomat látom rajta.
Az operációs rendszer a viszonylag friss Android 10. Aki szeretné testre szabni a felületet – pl. kevésnek érzi az 5*4-es widget elrendezést -, az nyugodtan töltsön le valami neki tetsző felületet. Bloatware-ekkel, fölösleges cuccokkal nem találkoztam, csak a szokásos 10-es Droid újdonságaival. Kicsit szokatlan, hogy a felső lebegőmenüt lehúzva mennyire kevés ikonnal találkozhattok mondjuk egy MIUI-os telóhoz képest, de ezt is személyre lehet szabni. A Dark Mode-ot egyből ki is tettem, nem vakít a teló fehér háttere – bár van benne Night Mode olvasáshoz – és így nem égette ki a szemem hosszabb használat során sem.
A 4400 mAh kapacitású akkumulátornál láttunk már nagyobbat, mint ahogy a 2 A 5V-os töltő sem éppen egy villám. Az üzemidővel viszont nem volt gondom, nem nagyon gyilkolva 2 napot simán elnyomkodtam, szerintem ez ebben a kategóriában teljesen rendben van. A standby ideje egyébként durva, teljesen véletlenül derült ki, mikor egy hétre félretettem a különböző vásárlási ünnepek miatt, és alig merült 15-20%-ot.
Galéria
A trendnek megfelelően itt is négyelemű kameraszettel bűvölhettek, ami az alábbi elemekből áll:
- 16 MP-es Omnivision fő szenzor
- 8 MP-es széleslátószögű szenzor
- 2 MP-es makró lencse
- 0,3 MP-es mélységélességért felelős egység (Portré módhoz pl.)
- 16 MP-es szelfi kamera
Az alap Android miatt egy kicsit túl egyszerű a felület, ami pont a képkészítésnél üt vissza. Nem használhatatlan, de eléggé retro az egész. Van Beauty mód, a kis fenyőfákkal lehet állítgatni a normál és széles látószöget, illetve említésre méltó még, hogy a 16 megapixeles képeket csak 4:3-ban készít, 16:9-nél csonkolja 8 MP-re, 19:9-et meg nem is tud, pedig ez lenne a teljes kijelzős mód. A fő szenzor szín- és fénykezelése rendben van, a képek élesek, de itt is véget is ér minden pozitívum, amit el tudok mondani a kamerákról. A széleslátószögű szenzor botrányos, rossz színek, életlen képek, mintha filter lenne rajta, halszemes, tényleg kritikán aluli, ahogyan a makró is.
Az éjszakai képeket felejtsétek el, minden második pixel helyett „hangyákat” fogtok látni.
Videóknál nagyon hasonló a helyzet, remegős a tartalom, fakók a színek, életlen összhatás, kicsit Nokia korszakos az egész. A felbontás 1080p és nagyjából 30 FPS, de ez sincs meg mindenhol, az összhatás szörnyűséges. Stabilizálás természetesen nincsen, de ezt nem is várhatjátok el ebben a kategóriában.
Összegzés
A Doogee N20 Pro-nak a legnagyobb hibája, hogy leszámítva a fő szenzort, képtelenség vele értelmes képeket készíteni, és a videók is botrányosak. Ez nem a „fényképészek” mobilja lesz, de nagy baj is lenne, ha bárki azt gondolná, 35 000 Ft-ért lehet ilyen készüléket kapni. Olyat viszont lehet, amiben van 6 GB RAM, 128 GB háttértár, ez utóbbi ráadásul gyors is. Sallangmentes, pörgős rendszer fölösleges bosszúságok nélkül, duális WiFi-vel, és a Full HD+ kijelzőt sem sikerült elrontaniuk.
35 ropiért jobb mobilt elég nehéz mondani a Doogee N20 Pro-nál, de azért a Redmi 9 ott leng a nyaka fölött, Damoklész kardjaként. Még szerencse, hogy az is szar képeket készít, így ennek a duelnek nincs egyértelmű győztese. Ha olcsó mobilban gondolkodtok, Doogee N20 Pro-t vagy Redmi 9-et vegyetek, de ne felejtsétek el megnézni a Poco M3 cikkünket, mert az előzetes műszaki paraméterek alapján az is nagyot fog ütni.
Pro
- Meglepően bika hardver ezért az árért
- 6 GB RAM
- Az egyik leggyorsabb háttértár a kategóriájában
- Full HD+ kijelző
- Egész jó üzemidő
- Leszámítva a kameraképességeket, nem fájdalmas használni
Kontra
- Kameraképességek gyakorlatilag nincsenek
- Néhány apróságot hiányoltam: Type-C, infra, NFC
Mennyibe kerül pontosan egy termék?
Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.
Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek, a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.