hirdetés

Hírek

Végre kapható Banggoodon az SJCAM SJ10 Pro
akciókameraBanggoodSJCAM
írta: SonkaMod2020.09.22.

Végre kapható Banggoodon az SJCAM SJ10 Pro

A GoPro után szabadon

Már januárban megírtuk, hogy idén érkezik az SJCAM legújabb akciókamerája, az SJ10 széria, amit két termék képvisel, az Action és a Pro verzió. Az előbbi SJ10X néven is ismert, de viszonylag kevés helyen kapható. A Pro változat elterjedtebb, de ez idáig Banggoodon nem volt listázott a termék. Most szeptember elején jelent meg a webshopban, de drágább volt, mint a hivatalosan ajánlott fogyasztói ára. Most viszont már nem az, sőt, előrendelési akcióba került, így a szemfüles vásárlók most jóval olcsóbban vásárolhatják meg, mint máshol.

Már a BlitzWolf is ugrálókötelet gyárt
BanggoodBlitzWolfugrálókötél
írta: SonkaMod2020.09.21.

Már a BlitzWolf is ugrálókötelet gyárt

Mi is teszteltünk már többféle ugrálókötelet, amik között volt okos is, és mivel Jackal kolléga szívesen űzi ezt a sportot, így kifejezetten várja már, hogy a BlitzWolfnak mit sikerült összehoznia. Ez az eszköz nem kifejezetten okos, de nem is drága, ellenben érdekes. Egy egészen figyelemreméltó megoldással rukkoltak elő arra a problémára, hogy egy berendezett szobába mindent leverünk, ha elkezdünk ugrókötelezni.

Akciós a Li-Ning Bubble Face női sportcipő
AliexpresscipőLi-Ning
írta: SonkaMod2020.09.21.

Akciós a Li-Ning Bubble Face női sportcipő

Folytatódik az előző heti sor, amikoris a Li-Ning Official Store napi akcióiban csupa női csuka volt akciós. A hétfőt is egy hölgyeknek készült cipellővel indították, ami jelentősen olcsóbb, mint eddig volt. Ez egy kifejezetten drága cipő a márka kínálatában, de most csak 6100 forint, ami már nagyon kecsegtető ár. Méret- és színválaszték is bőven akad, de ne feledjük, hogy a milliméter alapú méretezést kell figyelembe venni rendelésnél. Az AliExpressen egyébként ma kezdődött a Trend Spotting promóció, így annak a keretében is vannak még akciós lábbelik és egyebek.

Napi kuponok – Ezek a nap legjobb ajánlatai (09.21)
BanggoodGearbestGeekbuyingkuponnapi kupon
írta: hajas2020.09.21.

Napi kuponok – Ezek a nap legjobb ajánlatai (09.21)

Mindenki szeret spórolni egy kicsit, aminek legjobb módja, ha kuponokkal bombázzuk meg az árakat, így sokszor igen nagy kedvezménnyel szerezhetünk meg menő termékeket Kínából. Hogy segítsünk ebben, összegyűjtöttük a mai nap legnagyobb kedvezményt adó kódjait, használjátok őket bátran! Ha olyan termékre keresnétek kupont, ami nincs a lenti listában, használjátok a Kuponkeresőnket, vagy nézzetek szét a Facebook csoportunkban.

Univerzális konyhai gépet dobott piacra a BlitzWolf
BanggoodBlitzWolfdagasztóhúsdarálóturmix
írta: SonkaMod2020.09.21.

Univerzális konyhai gépet dobott piacra a BlitzWolf

A konyhai eszközök piacára tör rá a BlitzWolf, ami egy olyan gépet dobott ki, ami dagasztó, turmix és húsdarálógép is egyben. Nem semmi ennyi funkciót egy eszközbe integrálni, mégis sikerült nekik, ráadásul nem is akárhogy. Az éppen nem használatos alkatrészei levehetők, így egy laikus számára alapesetben csak egy átlagos dagasztógépnek tűnik. A masina nem olcsó, de ha azt vesszük, hogy alsó hangon három funkciót is ellát, akkor már egyből más a helyzet.

Már a Geekbuyingnál is kapható a Dreame V11
Dreame V11Geekbuyingvezeték nélküli porszívó
írta: hajas2020.09.21.

Már a Geekbuyingnál is kapható a Dreame V11

Remek porszívó, korrekt áron

Már a Geekbuyingról is megrendelhetitek a Xiaomi egyik legújabb vezeték nélküli porszívóját, a Dreame V11-et. A korábbi modellekhez képest jelentős fejlődésen ment keresztül a V11, például nőtt a szívóerő és került rá OLED kijelző, ami szerintünk nagyon praktikus. Európai raktárból is megrendelhetitek, áfa- és vámmentesen, ingyenes szállítással, ráadásul egy jó kuponnal csak 91 300 forintba kerül.

Oclean elektromos fogkefe akcióval indul a Trend Spotting az Alin
AliexpressfogkefeOcleanTrend SpottingXiaomi
írta: SonkaMod2020.09.21.

Oclean elektromos fogkefe akcióval indul a Trend Spotting az Alin

Az AliExpressen elindult a Trend Spotting kampány, ami egészen péntekig fog tartani, és várhatóan most is lesznek jó ajánlatok. Kezdésnek az Oclean F1 elektromos fogkefe akció nagyon jó, ami kuponokkal mindössze 4900 forint. Ez a kütyü a Z1-nek a buta verziója, és egész elterjedt modell, nem véletlenül.

Itt az RTX 3000-es GPU sorozat
KeysoffMicrosoftOfficeszoftverWindows
írta: Atika2020.09.21.

Itt az RTX 3000-es GPU sorozat

Emellé már Windows 10 is dukál

Bemutatták a világ leggyorsabb konzumer videókártyáját, az RTX 3090-et, ami hamarosan meg is fog jelenni. Ahhoz viszont, hogy teljes mértékben kihasználhatóvá váljon az ereje, mindenképp szükség lesz a legfrissebb Windowsra. A Windows 10-zel viszont nem csak az új videókártyák teljesítményét lehet kiaknázni, hanem ezzel együtt a legfrissebb operációs rendszer minden előnye is a rendelkezésetekre áll.

A hölgyeké volt a hét a Li-Ning store-ban
AliexpressfutócipőLi-Ning
írta: SonkaMod2020.09.18.

A hölgyeké volt a hét a Li-Ning store-ban

Az egész héten női futócipő leárazások voltak a Li-Ning Official Store-ban, így a mai nap sem meglepő, hogy a hölgyekre szabott Flash futócipőt vihetjük haza olcsóbban. Kinézetre igencsak komoly, szinte biztos vagyok benne, hogy akár közepes távokra is jó lehet, ettől függetlenül az Alin azt írják róla, hogy csak kis távokra ajánlott. Rózsaszín és fehér színekben kapható, ami utcai cipőnek tökéletes, de sportolásra annyira nem előnyös, mert gyorsan koszolódik. Méretválaszték van bőven, szinte az összes szám kapható mindkét színből, bár gyorsan fogy a készlet. Rendelésnél figyelni kell, hogy milliméter alapján válasszunk, és akkor nem érhetnek meglepetések.

BlitzWolf akkus budget porszívó 25 000-ért
BanggoodBlitzWolfvezeték nélküli porszívó
írta: hajas2020.09.18.

BlitzWolf akkus budget porszívó 25 000-ért

Korábban főleg Xiaomi féle porszívókat teszteltünk, például több Jimmy, Dreame és Roborock példányt is kipróbáltunk már, viszont a legolcsóbb modell is 50 000 forintért kapható, a drágábbakért pedig 120 000-et is elkérnek. A BlitzWolf BW-AR182 ezeknek a töredékéért kapható, hiszen most csak 25 000 forintot kell érte fizetnetek, pedig amikor teszteltük, még jóval többe került.

hirdetés