Black Shark 3 gamer telefon teszt

Az anyaghasználat és az összerakottság kivételesen jó, viszont a fényes felületek brutálisan gyűjtik az ujjlenyomatokat. Mint az általában a csúcskészülékeknél lenni szokott, mindent ráaggattak, amit lehet, legalábbis ezt gondoltam. Nyilván van brutális gyorstöltés a Type-C porton keresztül, ott figyel a jack csati a felső káván, viszont a már Xiaomi hagyománynak számító infra port elveszett és csak egyetlen nano SIM kártyát fogad, és a foglalat micro SD-t sem kezel. Nyilván egy 128/256 GB-os háttértárral megvásárolható cuccnál nem a bővíthetőség lesz az elsődleges szempont, de kár ezekért az apróságokért.

A rendkívül érdekes dizájn alatt lapul néhány igen egyedi megoldás, amiről érdemes pár szót ejteni. Az egyik, hogy van egy rezgőmotor keresztirányban is a telefonban, ami a játékélményt hivatott javítani, egy fajta „force feedback” effektet létrehozva. A rengeteg hőt, amit a telefon termel folyadékhűtés vezeti el, ezt ráadásul egy felpattintható aktív hűtőmodullal – igen, egy ventilátor forog benne – is lehet kombinálni, bár azt nem tudom, hogy a forróságot hogy vezeti el, hiszen a hátlap műanyag.  Ezen a területen található egy töltőport is, hogy akkor se kelljen abbahagyni a játékot, ha éppen merül a telefon, simán felcsattinthatjátok a 220-ra, és mehet tovább a gyilkolászás.

Szintén a speciális szendvicsszerkezet sajátossága, hogy a WiFi antennákat X alakban, keresztben helyezték el, így a cég szerint nagyon stabil a kapcsolat, és ezt meg is tudom erősíteni saját tapasztalataim alapján. A cég továbbá büszke arra, hogy extrém gyors a kijelzőjük érintésérzékenysége – gyakorlatilag nagyon sűrű a mintavételezés -, sőt állítólag ebben világelsők. A Black Shark 3 Pro az előbb felsoroltakon túl még két dedikált trigger gombbal is rendelkezik, hogy legyen mivel szétlőni az ellent, illetve az akkukapacitást is megemelték 4720 mAh-ról 5000-re, ráadásul a kijelzője is megnőtt. Természetesen mindkét készülékhez kapható BT alapú kontroller, amit a telefon szélére pattinthattok fel, sőt, egyedi Black Shark dizájnú powerbankot is árulnak.

A fentiekből világosan kirajzolódik, hogy rendesen rámentek a gaming vonalra, viszont a kiegészítők nem az alapdoboz részei, így súlyos dollármennyiség fog kipörögni a pénztárcátokból, ha mindent meg akartok vásárolni. Az alapdobozban ugyanis csak a gigantikus töltő, a SIM tű, a Type-C kábel, a papír alapú dolgok és egy olyan tok kapott helyet, ami kevesebbet takar, minta mennyit nem, de a mobil sarkait azért effektíven védi. A kijelzőn gyárilag ott a fólia, fura is lenne, ha ebből a 200 000+-os kategóriából hiányozna.

A háttértár UFS 3.0 technológiát használ, a rendszer iszonyatosan gyors és gördülékeny. A mért adatokon hangosan nevettem, mikor megláttam őket, egyszerűen döbbenetesek. 583 000 Antutu pont, T-Rex offscreen teszt 207 FPS, 1623 MB/másodperc olvasás és 675 MB/másodperc írási sebességű tároló, ez már majdnem NVME SSD-s sebesség. Mondanom sem kell, hogy a játékok előre köszönnek neki, egyszerűen sehogyan nem tudtam szaggatásra bírni, pedig csak a legdurvább nevekkel toltam. Természetesen megmaradt a dedikált gomb a Shark Space felülethez, ami kilövi a fölösleges alkalmazásokat, elutasítja a bejövő hívásokat és egy egészen kellemes menübe összeszedegeti a gameket, hogy zavartalan legyen az élvezet.

A szokásos módszerekkel üzemidőt mérni nem túl életszerű egy játékra tervezett mobilnál, de ha mindenképpen be kellene jelölnöm egy választ a Legyen Ön is Milliomosban, akkor a 48 órát ikszelném. Ebben viszont nincs játék, csak az átlagos használat. Tudjátok, hogy 2 napba hányszor fér bele 12 perc? Kétszáznegyvenszer, szerintem mindenki érti, mire gondolok.

Kicsit kattognék még a szenzorokon, hiszen itt volt némi hiányérzetem. Valamiért kimaradt az NFC, pedig a Black Shark 2-ben még volt, ami picit furcsa. Infra port sincsen, illetve a már említett egy SIM helyes megoldás is hátrány. Az újdonság varázsát az adja, hogy támogatja az 5G szabványt és a WiFi 6-ot is, vagyis mindenféle gyors átvitel rendelkezésetekre áll. Sajnos az előbbi széleskörű elérése még a szolgáltatókon múlik, az utóbbi viszont csak rajtatok, hiszen már elég sok routert lehet kapni, ami támogatja, ilyen például a Xiaomi AX3600. Pont volt is nálam egy, megmértem az átviteli sebességet, elég szép eredményeket hozott: 403 Mbps 5 Ghzes WiFi-n és 370/23 Mbps a Vodafone 500 netes csomagjával.

A kameraszekció sosem volt a Black Shark széria erőssége, és ez a gamer telefon kategóriában majdnem, hogy lényegtelen is. Három szenzorral lehet bűvészkedni:

• 13 MP-es ultraszéles
• 5 MP-es kamera a bokeh effekthez
• 64 Megapixeles fő szenzor

A menüelrendezés a már ismert 12-es MIUI előtti, a Pro módban lehet mindenfélét szétállítgatni, a többi mind előredefiniált menü. Itt is van lassított felvétel, portré, éjszakai és panoráma mód, ezeket érdemes végigpróbálgatni. A fényképek kapcsán érdekes, hogy nincs teljesképernyős képarány, csak 1:1, 3:4 és 9:16. Az összhatást ezek sem mentik meg, a képek legnagyobb jóindulattal is közepesek, igazából egy kicsit fakó tónusú az összhatás, és a távolban lévő tárgyak elmosódnak, mintha nem lenne meg a kellő felbontás. Összességében nem igazán tetszett, a Mi 10 Lite nappal agyonveri, de hát a Cápának nem is ez a lényege. Éjszaka a Mi 9-et és a Mi Note 10-et leszámítva eddig még mindegyik teló gyenge képeket csinált, ez sem kivétel.

A videók kapcsán kicsit más lett a véleményem, az 1080 30 FPS egészen jó, ellenben a 4K 30/60 FPS-sel. A felbontásbeli előny látszik, viszont az, hogy 30 képkocka mellett van képstabilizálás, már nem igazán. 60 FPS-ben ezek után meg sem próbáltam mozgásból videózni, mert a 30 FPS mellett is olyan remegős lett mind a sétálós, mind az uniciklis felvétel, hogy az már fáj. Vagyis az a helyzet állt elő, hogy inkább használnám Full HD-ban, mint 4K mellett, ami így leírva furcsa, de a gyakorlatban sokkal zavaróbb a remegés, mint a kisebb felbontás.