hirdetés

BlitzWolf BW-RC02 infravörös vezérlő teszt

Az új főnök mindent irányít

teszt
írta: hajas
2021-09-22

A Xiaomi mellett a BlitzWolf is szép számban rendelkezik okosotthon kütyükkel. Tavaly két tesztet is készítettünk a termékeikből BlitzWolf okosotthon teszt, illetve BlitzWolf okosotthon cuccok tesztje címen. Most “csak” egy okoskütyü jutott el hozzánk, név szerint a BW-RC02, ami egy infravörös vezérlő. Segítségével egy rakás buta készüléket tudtok felokosítani, sőt, még automatizálni is tudjátok őket, mindezért pedig nem kell mélyen a zsebetekbe nyúlnotok, hiszen a BGc04136 kuponkóddal mindössze 4000 Ft-ot kell érte fizetnetek.

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 9
  • design és anyagminőség: 8
  • felszereltség, funkciók: 8
  • ergonómia: 8
  • ár/érték arány: 10

8.6

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés.

Légy te az első

Az RC02-n mindössze egytelen gomb található, ami a be- és kikapcsolásért, illetve az alaphelyzetbe állításért felel. Alul matt fekete, míg fölül fényes, átlátszó fekete műanyag burkolat található, utóbbi alatt kaptak helyet az infravörös jeladók, melyek 360 fokban képesek sugározni a jelet. A gyártó állítása szerint az akár 10 méterre lévő eszközöket is tudja vezérelni az RC02, és a kisebb akadályok nem jelentenek számára problémát. Viszont állandó tápellátást igényel, így nehéz neki olyan helyet találni, ahol eléri az összes vezérelni kívánt eszközt. Az ideális egy központi hely lenne a lakásban, például a nappali dohányzóasztala, de ott nincs konnektor. Személy szerint sokkal jobban örültem volna annak, ha az RC02 kapott volna egy beépített akkumulátort, amit mondjuk pár havonta fel kell tölteni.

BlitzWolf BW-RC02 – Majdnem mindent irányít

Az RC02 beüzemelése egyébként mindössze pár percet vesz igénybe, de simán elképzelhető, hogy több idő lesz megtalálni neki a megfelelő helyet. Én ezt a problémát úgy oldottam meg, hogy egy powerbankre kötöttem rá, és úgy tettem a nappali közepén lévő dohányzóasztalra, hiszen nálam így tudja elérni a legtöbb irányítandó berendezést. Ez persze közel sem ideális, hiszen az aksit időnként töltögetni kell, így érdemes konnektorhoz csatlakoztatni.

Mennyibe kerül pontosan egy termék?

Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.

Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek, a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.

A párosításhoz Blitzwolf alkalmazást használtam, hiszen van már más okoskütyüm is a gyártótól, de ha nektek szimpatikusabb a Tuya vagy a Smart Life, akkor használhatjátok azokat is, hiszen velük is kompatibilis az RC02. Az appok Androidra és iOS-re is elérhetőek. Első használat előtt a bekapcsológombot körülbelül 5 másodpercig szükséges nyomva tartani, így válik láthatóvá majd az appban az RC02. Érdekesség, hogy 5 GHz-es hálózatokon is megtalálja az app a kütyüt, viszont úgy nem tud rácsatlakozni, csak a 2,4 GHz-es frekvenciasávon. Sikeres párosítás után már neki is állhattok az eszközök hozzáadásához, melyeket ezután már mobilinternetről, akár távolról is irányíthattok.

Én három készüléket választottam ki, egy TV-t, egy set-top boxot, illetve a klímát, de ennél jóval több kategória van, például projektort, DVD lejátszót vagy hangszórót is tud irányítani, ha azok rendelkeznek IR porttal. A Gree klíma, és nagy meglepetésemre a Telekom set-top box összes funkcióját gond nélkül ismerte, nem kellett velük külön foglalkozni. Az LG tévénél is majdnem minden opciót eltalált, viszont a Smart gomb lemaradt, illetve a nyilakat összekeverte a hangerőszabályzó gombjaival. Szerencsére nem kell ebben az esetben sem kétségbe esni, hiszen távirányító segítségével meg lehet tanítani az RC02-nek a hiányzó funkciókat, ha ráirányítjátok a távirányítót, és lenyomjátok a hiányzó gombot. A DIY menüpontban hozzáadhattok olyan távkapcsolókat is, amik nem szerepelnek a listában, ilyenek lehetnek például a dekorlámpák távirányítói.

A BlitzWolf alkalmazás segítségével automatizálni is tudjátok az elmentett eszközöket több különböző feltétel alapján is. Például beállíthatjátok, hogy az este 6 órakor kezdődő műsorra kapcsoljon be a TV és a set-top box, utóbbi pedig a 7-es csatornára váltson. De nemcsak az idő lehet ilyen feltétel, hanem akár az időjárás is. Ha például a kinti hőmérséklet 10 Celsius-fok alá csökken, akkor az RC02 el tudja indítani a klímát, hogy az mondjuk 22 Celsius-fokon fűtsön.

BlitzWolf BW-RC02 infravörös vezérlő teszt 16

A készüléknek egyébként van egy hátránya. A kütyün található RGB LED csík a parancsok leadásakor zölden világít, illetve az appban az eszköz neve mellett van egy szürke kör, ami egy pillanatra pirosra vált, ha az RC02 továbbította a jelet. Arról viszont nem kaptok visszajelzést, hogy a parancsot ténylegesen meg is kapta az eszköz. Ez akkor jelenthet problémát, ha például a klímát távolról akarjátok elindítani, az viszont, hogy tényleg sikerült-e, csak akkor fog kiderülni, ha hazaértetek. Szerencsére a teszt során egyszer sem fordult elő, hogy ne továbbította volna a parancsot az RC02.

Összegzés

A BlitzWolf BW-RC02 egy szerethető kis kütyü lett, segítségével rengeteg eszközt tudtok felokosítani, távolról vezérelni, illetve tovább fejleszthetitek az okosotthonotokat. A jeleket gond nélkül továbbítja, ehhez azonban olyan helyre kell elhelyezni, ahol a lehető legtöbb eszközt látja, azaz (például az én esetemben) a helyiség közepére, ott viszont nem könnyű gondoskodni az áramellátásról.

A készüléket a BGc04136 kuponkóddal 4000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ért tudjátok megvásárolni a Banggood kínai raktárából. Ebben az összegben már benne van a Banggood Express minimális szállítási díja, így áfa- és vámköltségek nélkül kapjátok kézhez.

Pro

  • Sok eszközt ismer
  • Tanítható
  • Olcsó
  • Távolról is irányítható

Kontra

  • Az elhelyezése gondot okozhat

hirdetés