hirdetés

Jimmy JV53 porszívó

Ott is kiszívja, ahol eddig nem

hír
Jimmy JV53 porszívó 1
írta: Rolla
2019-08-01

Mit tudhat vajon a kismilliomodik állóporszívó? Érdemes egy újabb verziót a piacra dobni? Ez a két kérdés fordult meg a fejemben először a legújabb Jimmy JV53 láttán, hiszen a rengeteg választási lehetőség között igazából már csak azzal lehetne látványosan újat mutatni, ha az eszköz a takarítás mellett tudna kávét főzni vagy kutyát sétáltatni. Bár erre a két tevékenységre sajnos nem képes, de igyekezett a Xiaomi feldobni más újításokkal.

Promóként összedobtak egy jó kis táblázatot, amit érdemes átfutni a fentebb látható galériában. Elég látványosak benne az adatok, bár a példának felhozott CJ53 nincs benne, de simán hozzáképzelhetjük. Az egyik legfontosabb a létrehozott vákuum mértéke, ami mai alanyunk esetében 20 000 Pa, így olyan eszközöket utasít maga mögé, mint az itthon népszerű Dyson V8 vagy a Jimmy CJ53. És ezennel el is bukott az a tézisem, hogy a minimális névváltoztatáson kívül nem erőltették meg magukat a tervezők, hiszen már első körben sikerült villantania. A másik, ami még erős szempont ezeknél a termékeknél, az a szívóerő, amiben szintén a JV53 jeleskedik a maga 125 AW-os erejével.

De még mielőtt túlnyalogatjuk az eszközt, nézzük meg azt is, hogy miben nem olyan ász. Ezen az akkumulátor és üzemidő témán meditálhattak volna még egy keveset, hiszen a szívás teljesítményét növelték, de az aksi ugyanakkora – 2500 mAh-s – maradt, mint a többi eszköznél. Így természetesen nem is bírja olyan sokáig, a vetélytársak 45-60 perce helyett a JV53 csak 35 percig bírja a melót egy töltéssel, ami azért nem annyira tragikus egy átlagos lakás- vagy autóméretet tekintve. Igen, autóméret, hiszen visszakanyarodva a termék előnyeihez, ez a verzió a JV51-hez hasonlóan átalakítható kézimasinává, amivel a kocsit, a kanapét vagy a matracot is kitakaríthatjátok. Szerencsére nem spórolták ki a HEPA szűrőt és a különböző fejeket, így tényleg alaposan átfuthattok vele a legeldugottabb helyeken is.

Lehet, hogy tényleg érdemes volt kiadni egy újabb porszívót? Bár a dizájn tényleg nem formabontó vagy egyedi – egyenesen koppintásnak is nevezhetnénk -, ettől függetlenül a megnövelt teljesítmény miatt látom jövőjét a piacon. Persze csak akkor, ha a továbbiakban sem kérnek érte sokat, hiszen augusztus 15-ig 60 000 forintba kerül, ami egész pontosan 3000 forinttal több, mint amennyit a gyengébb, névrokon Jimmy CJ53-ért kérnék. Ezek alapján szerintem simán megéri azt a plusz 10 dollár felárat.

hirdetés