hirdetés

Megjelent a Dreame Bot Z10 Pro robotporszívó

Közeli ismerős felpimpelve

hír
Megjelent a Dreame Bot Z10 Pro robotporszívó 1
írta: SonkaMod
2021-08-10

A Dreame nagyot húzott a Bot L10 Pro készülékkel, ami gyakorlatilag egy olyan felsőkategóriás robotporszívó lett, amit jóval olcsóbban lehet megrendelni, mint a konkurenseket. Annak a gépnek a megjelenése sem nemrég volt, így érdekes, hogy a Bot Z10 Pro is most jön. Ha viszont közelebbről megnézzük, akkor rájöhetünk, hogy valójában a két eszköz egy és ugyanaz, csak a Z10 Pro az rendelkezik önürítő képességekkel, így pedig már érthetők a nagyon közeli debütálások.

A portartálya kicsit kisebb lett (400 ml), mint az L10 Prónak, de ez az önürítés miatt van, tehát igazából lényegtelen, hogy mennyi fér bele, ha egy takarítás után úgyis átpumpálja a piszkot a dokkolóba. Merthogy ez a lényege a Z10 Prónak. A dokkolóba építettek egy porszívót, ami átszippantja az összegyűjtött koszt egy porzsákba. Ennek a kapacitása 4 liter, ami annyit jelent, hogy két hónapon keresztül biztos nem kell hozzányúlni, de lehet még több idő is eltelik, mire megtelne.

Az akkumulátora 5200 mAh kapacitással rendelkezik, és elvileg 250 négyzetméternyi területet képes kitakarítani egy töltéssel. Ennek a fele is elég lenne, főleg, hogy nyilván magától visszamegy a töltőjére, ha merül, és később pedig folytatja a takarítást, ahol abbahagyta.

Olyan szempontból nem hordoz magában sok újdonságot a Dreame Bot Z10 Pro, hogy valójában pontosan ugyanazt tudja, mint a Bot L10 Pro, annyi különbséggel, hogy önürítős. Ez persze nem kis különbség, de vajon megéri-e a felárat ez az extra funkció? Aliexpressen bevezető áron vásárolható meg a gép, a OURDREAME kuponkóddal 148 000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ért rendelhető EU raktárból, és ebben az összegben már az áfa összege is benne van. A tudásához képest azt kell mondani, hogy nem drága, de azért ne felejtsük el, hogy ez egy zászlóshajó készülék, éppen ezért nem is lehet igazán olcsó.

hirdetés