hirdetés

Elektromos járművek


A modern városi ember elengedhetetlen kelléke valamilyen elektromos jármű, amivel minél gyorsabban, különösebb vesződség nélkül juthatunk el a település egyik feléből a másikba. Az viszont nem mindegy, hogy az elektromos járművek közül rollert, hoverboardot, gördeszkát, álló “segway-t” vagy éppen uniciklit használunk. Mi a fene az az unicikli? Többek között erről is lesz szó a gyorstalpalóban.

Felhívnánk a figyelmet arra, hogy az elektromos járművek használata előtt olvassátok el a rájuk vonatkozó jogszabályokat, illetve nézzétek meg a helyi önkormányzati rendeleteket az esetleg korlátozások kapcsán.

Tartalomjegyzék

  1. Az elektromos járművekről általában
  2. Elektromos rollerek
  3. Elektromos biciklik
  4. Elektromos uniciklik
  5. Segway típusú járművek
  6. Hoverboardok
  7. Elektromos gördeszka
  8. Elektromos görkorcsolya

Az elektromos járművekről általában

Minden olyan járművet, amelyet elektromotor hajt és az energiát akkumulátorban tárolja, mikro elektromos járműnek tekintünk. Csak azokkal a járművekkel foglalkozunk, amik 1 embert, jellemzően városi környezetben, A pontból B pontba eljuttatnak, tehát az elektromos autó és motorkerékpár, a moped autó nem tárgya az írásnak.

A kiválasztási szempontok az elektromos járművek esetében az alábbiak:

  • tömeg: nemcsak minket mozgat az eszköz, hanem nekünk is mozgatnunk kell azt, tehát nem lehet nagyon nehéz
  • álló vagy ülőalkalmatosság: kétféle rendszer létezik, az egyiken állni – segway jellegű járművek, hoverboard, gördeszka, unicikli -, a másikon állni és ülni is lehet – bicikli, roller
  • kerékméret: ez határozza meg, mekkora úthibán tudunk vele kényelmesen áthaladni
  • gumi típusa: tömör / tömör, de légcellás / felfújható
  • akkumulátor kapacitása: alapvetően ez határozza meg a hatótávolságot, sok más körülmény mellett
  • applikáció alapú vagy nem: a különböző teljesítményadatokat hol jeleníti meg, egy beépített kijelzőn, telefonos alkalmazáson vagy mindkettőn
  • lengéscsillapító: van vagy nincs, utóbbi esetben a lábunk funkcionál így. Hány tagból áll, rollereknél, bicikliknél lehet ez kérdés
  • végsebesség: a nagyobb végsebesség jobban terheli az akkukat is
  • teljesítmény: általában két értéket adnak meg, mindkettőt wattban, a második jellemzően a pillanatnyi csúcsteljesítmény. Helyenként nyomaték értéket is szoktak mellékelni
  • váz anyaga: acél, karbon, alumínium
  • meredekség leküzdésének képessége: mekkora emelkedőn képes felmenni
  • ár: nyilvánvalóan az egyik kardinális kérdés, hogy mennyibe kerül

A fentiek viszonylag egyértelműek, leszámítva a hatótávot, ami rendkívül sok tényezőtől függ. A három legfontosabb:

  • súly: nem mindegy hogy 100 vagy egy 60 kg-os ember használja a járművet. Ez a hegymászási képességre is jelentősen kihat, ráadásul minden cég más referencia értéket használ. Az Inmotion az unciklik esetében 70, a Ninebot Segway pedig 60 kg-os személlyel számítja ki a hatótávot
  • külső hőmérséklet: télen a hatótáv akár fele is lehet az ideális 20-25 fokban mért értékhez képest
  • meredekség, útminőség: nagyon nem mindegy, hogy egy 15 fokos emelkedőn “üvegeljük” felfele a gépet vagy egyenletesen haladunk egy sík, jó minőségű bicikliúton
  • dinamika: minél gyorsabban megyünk, illetve minél többször állunk meg és gyorsítunk fel, annál több energiát emésztünk fel az akkuból

Az alábbi ökölszabályt használva nagyjából képet kaphatunk az elektromos járművek valós hatótávjáról – a gyártók ugyanis mindig a maximális értékeket adják meg, ideális körülmények között – : a maximális értékből vonjunk le nagyjából 25%-ot a súlyunk és a habitusunk függvényében, télen pedig durván 50%-ot, különösen akkor, ha a hőmérséklet kevesebb, mint 4-5 fok. Tehát, ha egy gyártó azt állítja, hogy 35-40 km a hatótáv, akkor az nyáron 30, télen 20-25 km lesz (vagy kevesebb, például télen, hegyen fel, maximális sebességgel, ellenszélben).

Sokan nem veszik figyelembe a vásárláskor a kerékméretet, pedig ez az egyik legfontosabb paraméter. Egyrészt azért, mert mindenki más környezetben mozog, másrészt pedig azért, mert az utak és járdák állapota finoman fogalmazva sem tökéletes.

Egy roller esetében a 8 inch vagy annál nagyobb kerékméret már elég jó komfortot és menettulajdonságokat biztosít. Uniciklik esetében a legkisebb méret is 14 col, a bicikliknél pedig sok esetben ennél is nagyobb, tehát ezek jellemzően komfortosabb eszközök, ellenben egy zongorakerekes jármű – például a gördeszka – a lelkünket is kirázza. Ezen a problémán az első-hátsó lengéscsillapító segíthet, ilyenekkel rendelkezik például a Ninebot Segway ES2 vagy a Kugoo S1 roller.

Elektromos jármű típusok

Végeztünk egy kutatást a Facebookon azzal kapcsolatban, hogy titeket olvasókat mely elektromos járművek érdekelnek a legjobban, és magasan az elektromos rollerek nyertek, mögöttük nem sokkal lemaradva a biciklik, illetve a különböző álló járművek, majd ezt követik hoverboardok, illetve a különböző “gör” előtaggal ellátott guruló alkalmatosságok.

Az ajánlott típusok listáját folyamatosan bővíteni fogjuk, ahogy lehetőségünk nyílik újabb és újabb modelleket kipróbálni, amit a Top Termékek szekció alatt fogtok megtalálni.

Elektromos rollerek

Elsőre ez a jármű tűnik a leginkább város kompatibilisnek, mi is ezeket próbálgattuk először. Közös jellemzőjük, hogy van egy fellépő felület, amin oldalt vagy nagyjából 45-60 fokban srégen előre fordulva a legkényelmesebb állni, ellentétben a tévhittel, hogy a lábakat közvetlenül egymás mögé kell tennünk.

Az összesnek van kormánya, amibe kapaszkodunk, illetve ezzel is irányíthatjuk az első kereket. Fontos, hogy ne a T alakú vasat cibáljuk kanyarodáskor, hanem a testsúlyunkat áthelyezve “dőljünk” valamelyik irányba, ez fordítja el az elektromos rollert.  Szinte mindegyiknek van fedélzeti komputere, ahol a menetteljesítményekhez tartozó értékeket követhetjük nyomon.

Alapvetően kerékméret szerint két nagy kategóriába sorolhatjuk őket: 6-7 colos vagy ennél nagyobb kerékméretűek. Az első kategóriát jellemzően kis súlyú, rövid hatótávokat megtenni akaró felhasználók számára alakítják ki. Viszonylag sok karbonvázas modell kapható, ahol a súly a legfontosabb szempont, ezek a járművek 6-9 kilósak, cserébe egy feltöltéssel csak pár kilométer megtételére képesek, és szerkezetileg is egyszerűbbek nagyobb társaiknál. Fő bajuk, hogy a 20 forintos érméket is érezni fogjuk a betonon, vagyis nem igazán jó a menetkomfortjuk.

A “zongorakerekes” társaiknál nagyobb gumimérettel rendelkező rollerek sokkal használhatóbbak, hatótávjuk 25-45 km között van, súlytól és akkumulátormérettől függően. A legtöbb típus valamilyen futóművel is rendelkezik, amely csökkenti a rezgéseket.

A rollerek nem igazán jó dombjárók, különösen az első kerék meghajtásúak. Egyrészt a motorjuk teljesítménye sem vetekszik például az uniciklikével, másrészt jellemzően nincs meg a kellő tapadásuk, hogy felvigyék használójukat az emelkedőn. Ráadásul a test hátradőlése miatt sokan elemelik a kereket a betontól, ilyenkor tovább csökken a gumi tapadása az aszfalton.

Fontos szempont, hogy az elektromos járművek között a rollerek a hordozhatóbb darabok közé tartoznak, lecsukható a kormányuk, így akár boltba is bevihetjük őket, sőt a legtöbb autó csomagtartójában – VW Polo mérettől fölfele – elférnek. Súlyuk 11-12 kilogramm közé tehető, erre jönnek rá a kiegészítők.

Általánosságban három nagy márkát ajánlunk megvételre Kínából: a Xiaomi, az Inmotion és a Ninebot Segway – ami tulajdonképpen Xiaomi – típusait. Következzen most néhány típus rövid bemutatása.

Xiaomi M365

Az M365 volt az egyik olyan roller, amit mindenki mintának tekintett, amikor a saját rollereiket tervezték. Viszonylag megbízható szerkezet, nagyjából 25 km-es hatótávval, fedélzeti komputerrel és applikáció alapú menetteljesítmény visszajelzéssel. Ballonos kerekekkel rendelkezik, tehát kényelmes, illetve elől motorfék hátul tárcsa lassítja a járművet. A kereke a nagyobbak közé tartozik, 8,5 colos.

  • előnyei: nagy kerekek, nagy hatótáv, tárcsafék
  • hátrányai: nincs lengéscsillapító, a kormány nem hajtható teljesen a testre, akksi nem bővíthető, kormánymagasság nem állítható
  • típushibák: a felfújható kerék hajlamos kilyukadni, illetve az akkumulátor a rálépő alatt található, így „lepadkázhatjuk”, illetve több rezgés is éri, emiatt kontakt hibás lesz

Van egy újabb verziója is Xiaomi M365 Pro néven, ami nagyobb akkumulátor kapacitással rendelkezik, illetve egy olcsóbb, Xiaomi Youth elnevezéssel, kisebb teleppel.

Ninebot Segway ES széria

Az ES széria zsenialitása az, hogy tulajdonképpen összesen két típusról van szó, mégis ebből 4 modellt alakíthatunk ki pótakkumulátor segítségével. Az ES1 az alapmodell, ennek a pótakkus változata az ES3, és ugyanez igaz a nagyobb modell jelöléseire is, amik ES2 és ES4 néven futnak.

Mindkét terméknek az árkategóriához képest jó a minősége, jellemzően nem szerkezeti bajok szoktak velük előfordulni, hanem inkább esztétikai hibák. Kiverődik a vízzáró tömítés a kormánycsőből, elenged a ragasztás a sárhányó védőgumijánál, esetleg lejön a markolat vége. Az elektronika és az akku viszont kifejezetten megbízható, ugyanis nem a rálépő alatt, hanem a kormányban helyezkednek el. A kormányra szerelhető fel a pótakkumulátor, amivel 40 km-re tolható ki a hatótáv.

Az ES1 első, az ES2 első és hátsó lengéscsillapítókkal is rendelkezik, mindkettő nyaka teljesen síkban lehajtható a testre. Csak motor és taposófékkel rendelkezik. A kormányba beépített fedélzeti komputer mutatja a paramétereket, illetve ezek a modellek is BT alapon kommunikálnak a telefonunkkal.

  • előnyei: tömörgumis kerekek, síkban lehajtható kormány, rendkívül nagy hatótáv – pótakkuval -, lengéscsillapító, remek applikáció
  • hátrányai: nincs tárcsafék, idővel megjelenő esztétikai hibák, a kiegészítő akkumulátor drága
  • típushibák: kiverődő gumitömítés, a hátsó gumifolt lejön a sárhányóról, a rálépő csúszásgátló gumija néha púpos

Inmotion L8 széria

Általános vélekedés szerint az Inmotion cég gyártja a legjobb minőségű termékeket a fenti hármasból. A termékei nagyon hasonlítanak a Ninebot Segway sajátjaihoz, viszont – bár ez szubjektív műfaj – szebbek, filigránabbak a járműveik, illetve mindegyik tartalmaz néhány fineszes megoldást, ami miatt érdemes őket megvenni.

Az L8 és L8F modellek elsősorban akkumulátor kapacitásban térnek el egymástól. Mindkettő rendelkezik egy nagyon ötletes megoldással, a fellépő elején elhelyezkedő két segédkerékkel. Amikor az Inmotion L8 kormányát lecsukjuk, akkor “térdre” rogy a fellépő, leérnek a segédkerekek, és a fedélzeti komputerből kihajthatunk egy fület, amivel bevásárlókocsi-szerűen húzhatjuk magunk után a scootert. Ez kifejezetten könnyűvé teszi a mozgatását, illetve sokkal egyszerűbben be tudunk menni vele boltokba.

  • előnyei: tömörgumis első kerék, elég jó hatótáv, kihajtható húzófül és segédkerekek, lehajtható kormány fogantyú, Inmotion minőség, szép dizájn, remek lámpák, variálható színű LED-ek, kifejezetten jó leírás
  • hátrányai: nincs tárcsafék, nem lehet plusz akkuval bővíteni, csak első lengéscsillapítója van, a motorja lehetne erősebb
  • típushibák: tartós teszt hiányában nincs még elég tapasztalat, de az applikációt ugyanúgy nem dicsérik, ahogy a unicikliknél sem

Kugoo S1

A Geekbuyingon kapható, E-TWOW másolat. Ez utóbbiról azt kell tudni, hogy kifejezetten drága – 270.000 Ft a bejegyzés írásakor -, ámbátor jó minőségű rollerekről van szó. Ezzel szemben a Kugoo S1 pont az ellenkezője, olcsó – 90-100.000 Ft – és helyenként minőségbeli problémákkal találkoztunk, de első rollernek egyáltalán nem rossz.

A fenti rollerek közül egy olyan dolgot tud, amit a többiek nem: 350 W-os motorral rendelkezik, ami kifejezetten robbanékonnyá teszi a járművet. 30 km/órás végsebességre képes, az akkumulátor hatótávja ideális körülmények között durván 25 km – tavasszal 22-t mértünk -. Ez gyorsul a legjobban, a kormánymagassága is állítható, illetve a markolat a testre csukható, ahogyan az Inmotion L8F esetében is.

  • előnyei: tömörgumis első kerék, elég jó hatótáv, állítható magasságú kormány, lehajtható fogantyú, dinamikus feszültségmérés, jó gyorsulás, erős motor miatt jó meredekség mászás, 120 kg max terhelhetőség
  • hátrányai: nincs tárcsafék, nem lehet plusz akkuval bővíteni, nagyon kemény a futóműve, emiatt ráz; nincs BT modul, így applikáció vezérlés sincs; minőségbeli hiányosságok; zörögnek rajta az alkatrészek
  • típushibák: gyenge megmunkálás a fellépőnél, a markolatnál és a fedélzeti komputer környékén, lötyögő markolatmechanika, a gombok kontakthibára hajlamosak, kicsúsznak a kábelek a burkolat alól

Az Alfawise M1 NEM ajánlott típus, mivel sem a teljesítménye, sem a használt anyagok minősége nem veszi fel a versenyt a konkurenciával. A szerkesztőség jelenleg 2 db Ninebot Segway ES1-et és 1 db Ninebot Segway ES4-et – ES2+pótakkumulátor – használ.

Elektromos biciklik

Valószínűleg az elektromos járművek között ez a legrégebbi kategória, hiszen már évek óta rendelkezésre állnak az elektromos meghajtású kétkerekűek. Specialitásuk, hogy a legtöbb típus moped módban is használható, vagyis a hagyományos, láncos meghajtásra segít rá az elektromotor. Természetesen tisztán az akkumulátort használva is közlekedhetünk, ilyenkor azonban a maximális hatótáv nagyjából felével kalkulálhatunk.

Az elektromos biciklik, hasonlóan emberi erővel hajtott társaikhoz, meglehetősen robusztus járművek. Mind méretben, mind súlyban meghaladják a többi kategória járműveit, cserébe lábbal is hajthatóak, rendkívül nagy hatótávval – akár 160-180 km – rendelkeznek, cserébe a legtöbbet sokkal macerásabb mozgatni, illetve elpakolni.

Egyik hatalmas előnyük, hogy ülni is lehet rajtuk, illetve az elektromos bicikliket a legkönnyebb különböző teherszállításra is alkalmas tartókkal felszerelni, tehát aki piacra akar járni vele, annak ez az ideális választás.

Ha a skála egyik végpontja az elektromos görkorcsolya, akkor a bicikliket méltán nevezhetjük a másiknak. Fizikailag és súlyra is ezek a jellemzően legnagyobb járművek, amelyeket trükkökkel próbálnak a gyártók ellensúlyozni. Vannak modellek, amelyek középen behajthatóak, így beférnek egy kombi gépjármű hátsó ajtaján. Az összecsukhatóság miatt az akkumulátorukhoz sokszor könnyebb hozzáférni, mint a többi elektromos jármű esetében, illetve a nagyméretű váz számtalan plusz funkció beépítését megengedi.

A kerékméretet már a többi járműnél is említettem, azonban egy roller esetében viszonylag kötött méretekről – 5-9 col – van szó. Ezzel szemben egy kerékpár esetében ezek elég nagy szórást mutatnak, attól függően, hogy városi – kisebb, moped jellegű – vagy terepre szánt – nagyobb, mountain bike jellegű – változatokról van szó.

Ugyanez igaz a felfüggesztésekre is, a legjellemzőbb az első rugóstaggal szerelt változatok, de lehet akár e nélküli is a jármű, vagy éppen összteleszkópos, attól függően, hova szánják. Ugyanez igaz a működési módra is, ami általában három, egymástól jól elkülöníthető részre tagolható:

  • hajtás pedállal: kizárólag emberi erővel hajtva, ahogyan a hagyományos biciklikkel is tesszük
  • hajtás moped módban: pedállal hajtjuk a biciklit, de az elektromotor rásegít
  • teljesen elektromos módban: csak a motor dolgozik, mi vitetjük magunkat

Értelemszerűen a bicikliknél a meredekség leküzdési képesség csak egy nagyjából meghatározott szám, lévén a saját erőnk jelentősen befolyásolja ezt, illetve függ attól is, hogy a fentiek közül melyik módot preferáljuk. Jellemzően egyébként a gyári megoldások hátsó agymotorosak, nem mindegyik tudja az első két módot – például az Inmotion P1F nem -, de azért a többség igen. A beépíthető átalakító szettek – normális biciklikből elektromost – pedig inkább az első kerék helyére kerülnek.

Inmotion P1 széria

Az Inmotion járművek hagyományosan jó minőségükről híresek. Nemcsak rollerben és unicikliben erősek, de az elektromos bringáik is elég jók. Általában robusztus szerkezetek, nagy hatótávval. A P1 és a P1F között csak az akkumulátor kapacitás az eltérés, utóbbi 35 km-t képes megtenni, míg a végsebessége 30 km/óra.

A fentiek nem tartoznának a nagy szám kategóriába, de a jármű mindössze 14 kilogramm, ami kifejezetten kevésnek számít az elektromos biciklik között. Ezért persze kötnünk kell néhány kompromisszumot, például nincs pedál, így csak az elektromotor mozgatja. Az első kerék 12, a hátsó 10 colos, láthatóan a gépet nem terepre szánják. Cserébe a kormánya lehajtható, így egy fokkal szállíthatóbb, mint a konkurens termékek.

Elől-hátul tárcsafék lassítja a járművet, illetve a fronton egy kifejezetten erős, duális lámpa helyezkedik el. Természetesen ez is applikáció alapú, ahogy szinte mindegyik Inmotion modell, itt monitorozhatjuk a menetteljesítményeket.

Inmotion P2 széria

A nagyobb testvér még érdekesebb szerzet, igaz itt a koncepció teljesen más volt. Ez egy pedállal is hajtható, nagyobb méretű masina, de elsődlegesen ez is egy 12 colos kerekekkel felszerelt városi jármű. A kormánya a fenti már ismertetett módon lehajtható.

Ami viszont nagyon durva, az a 23,2 Ah-s akkumulátor, amivel moped módban 160-180 kilométert, míg tisztán elektromos módban 80-100 km-t képes megtenni. Ez nagyon sok, gyakorlatilag nincs olyan táv, amit ne fedhetnénk le vele. A fék természetesen itt is tárcsa, ugyanúgy komfort ülést kapott, mint a P1F, aminek a magassága állítható és ezt is kifejezetten erős lámpával szerelik. Az árcédulán viszont vastagon fogott a ceruza, egyik kerékpár sem nevezhető éppen olcsónak.

Elektromos uniciklik (egykerekűek)

Az unicikliket viszonylag kevesen ismerik, ezt szoktuk elektromos egykerekűnek hívni. A jármű giroszkóp segítségével képes egyensúlyozni – de nem tartja meg magát, mint a kétkerekű segway-ek -, ennek az irányát a használója a testtömegének előre, illetve hátradöntésével szabályozhatja.

Maga a használat megtanulása egy fokkal bonyolultabb, mint a többi elektromos jármű esetében, hiszen 5-6 órát el kell töltenünk azzal, hogy az alapvető kezelést elsajátítsuk. Ez soknak tűnik, de egyáltalán nem vészes, a gyakorlatban egy hét alatt olyan szintre juthatunk, amivel már szinte bárhol stabilan közlekedhetünk.

Az uniciklinek van néhány elvitathatatlan előnye az összes többi elektromos járművel szemben. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy azokat kiváltja, inkább csak más stílust testesít meg, illetve olyan helyzetekre is megoldást kínál, amelyek gondot okozhatnak a többi típusnak.

Az unicikliknek:

  • a legjobb a hegymászó képessége, gyakorlatilag bármilyen meredek utcán felmegy a legkisebb modell is. Mi a Gellért hegyen szoktuk őket tesztelni, itt még nem találtunk olyan szakaszt, amit ne küzdött volna le
  • azonos súly mellett az uniciklik a legerősebbek, a drágább típusokba akár 2-3.000 wattos motort is szerelnek
  • ezek a legkisebb járművek, könnyedén betehetjük egy autó csomagtartójába vagy felvihetjük őket tömegközlekedési eszközökre
  • az uniciklik a többi elektromos járműhöz képest sokkal magasabb feszültségen működnek, így azonos teljesítményhez kisebb akkumulátor kapacitás is elég. Ez az érték változó, az Inmotion típusok például 84 V-on működnek
  • az elektromos egykerekűek bekapcsolt állapotban rásegítenek a saját tolásukra, így nagyon könnyű őket mozgatni

Van azonban néhány hátrányuk is, amit szintén jó tudni. Az egyik a megtanulás nehézsége, amiről már esett szó. A másik a fékrendszer, itt ugyanis nincs rálépős vagy tárcsafék, mint egy rollernél, kizárólag a testsúlyunk hátrahelyezésével lassíthatunk. Az sem mellékes, hogy mivel nincs fedélzeti komputer, ezért az applikációban fellelhető műszaki paramétereket általában a programmal kompatibilis okosórán – például Pebble vagy egyes Samsung modellek – követhetjük nyomon. Speciális eset a szélérzékenység, ami csak ezekre a járművekre érvényes.

Az uniciklik kerékmérete igen változatos, általában 14-18 col között változik, de vannak duplakerekű megoldások is, például a Swagroller. A súlyuk 10-23 kg között mozog, akkumulátor kapacitástól és felépítménytől függően. Mivel lengéscsillapító nincsen – illetve a lábunk az -, az ütések elnyelését felpumpálható, általában szabvány szeleppel és belsővel ellátott gumival oldják meg. Szinte mindegyiken van több lámpa, elől reflektor, hátul színes féklámpa, illetve egy sávos akkumulátor töltöttség jelző is.

Sok ember félelme, hogy el fog esni az unicklivel, ami véleményünk szerint teljesen alaptalan. Ennek nagyon egyszerű magyarázata van: 15 centiméter magasan állunk és egyszerűen leléphetünk a járműről. Ezt persze nagyon nagy sebességnél nem tudjuk megtenni, de nem is esünk át az egykerekűn, mint például egy bicikli vagy egy roller esetében. Ennek ellenére érdemes valamilyen védőfelszerelést hordani, mi jellemzően sisakban nyomjuk, de a repertoár ennél sokkal szélesebb.

Van még egy furcsa dolog, amit az uniciklik használata közben tapasztaltunk, ez pedig a rendkívül pozitív társadalmi megítélés. Egyrészt az emberek nem tudják pontosan mi ez, hiszen még egy elég új dologról van szó. Mindenkinek nagyon tetszik, odajönnek, érdeklődnek, sőt van, aki konkrétan megállít az úton, hogy beszélgethessen velünk. Akit persze zavar a túlzott figyelem, az ezt a negatív oldalra is feljegyezheti.

Érdekes módon ezekkel az elektromos járművekkel szemben nem érezzük azt az ellenszenvet, ami sok esetben a biciklisek és rolleresek esetében tapasztalható. Slusszpoén, hogy nagyon jól fordul és kis helyen is elfér, ezért mi sem zavarunk másokat és minket sem zavarnak mások. A nagyobb csomópontoknál – például Budapesten a Kálvin tér – azért vigyázzunk, az aluljárókban pedig illik leszállni róla és áttolni, ne provokáljuk a járókelőket.

Aki esetleg nem elégedett az adott gyártó saját applikációjával, az használja Androidos környezetben a Wheellog alkalmazást, iOS-en pedig a DarknessBot-ot. Ezek jellemzően többet tudnak és stabilabbak, mint amit a jármű mellé kapunk.

Néhány ajánlott modell:

Inmotion V5/V5F/V5+14 colos kerékkel szerelt modell, a cég legkisebb méretű uniciklije. Ezt a modellt szokták irreálisan olcsón árulni Gearbesten, a magyar ár nagyjából feléért, vagy még annyiért se. Kellemes minőség, a V5F hatótávja 30-35 kilométer, nem túl nehéz – 12 kg -, vagyis egy kifejezetten élhető gépről van szó, mi is két ilyennel járunk napi szinten.

  • előnyei: kifejezetten jó minőség, nagyon ütésálló, nagy hatótáv (V5F/V5+), szép dizájn, Gearbesten sokszor durván leárazzák őket (a magyarországi ár fele alá), szabványos szelep miatt a kerék könnyedén felfújható, remek alkatrész ellátottság
  • hátrányai: a V5 modellek nem tudnak BT hangszóróként működni (nincs duda), a tolókar zárómechanikája lötyög, az Inmotion alkalmazás nem a legjobb
  • típushibák: a BT modul tetű lassú, elég macerás rá új hangfájlokat feltölteni, az applikációja helyenként bugos

Ninebot One Z széria: meglehetősen változatos széria, amely a Z6/Z8/Z10 modelleket öleli fel. Leginkább egy futurisztikus Batman járműre hasonlít, rendkívül robusztus, nemcsak külsőre. Cserébe egy fokkal nehezebb kezelni, mint a vékonyabb kerekű társait, kevésbé agilisak, mint kisebb társaik.

Mivel 18 inch-es kerekekkel rendelkeznek, leginkább olyan velük gurulni, mint egy tankot vezetni, és pont olyan erősek is. Mivel a széria tagjai között meglehetősen nagy a szórás tudásban és teljesítményben is, ezért a modellválasztás előtt ellenőrizzétek le, hogy nektek pontosan mire van szükségetek.

Amit kiemelnék, az a teherbíró képesség, akár 150 kg-os személyt is képes mozgatni, ellentétben mondjuk a V5F-fel, amit 120 kg-ban maximalizáltak. A Z10 viszont súlyra is kifejezetten nehéz – 24 kg -, illetve szélesebb a gumija, mint az átlagos unicikliknek.

A szerkesztőség tagjai jelenleg 2 db Inmotion V5F uniciklit használnak.

Segway típusú kétkerekű elektromos járművek

Ezeket az elektromos járműveket meglehetősen nehéz besorolni, ugyanis a kerekeik egymás mellett helyezkednek el, állni kell rajtuk, sokszor van valamilyenfajta ”kormányuk”, mégsem illenek egyik kategóriába sem. A legnagyobb gyártó után Segway-nek hívjuk őket, annak ellenére, hogy a Ninebot már felvásárolta a céget, de a közérthetőség kedvéért maradjunk ennél az elnevezésnél.

Ezek a kétkerekű járművek leginkább arra valók, hogy turistaként körbejárjunk városi látványosságokat. Éppen ezért rendkívül egyszerűen irányíthatóak, a használatuk elsajátítása nem igényel tíz percnél többet, nem véletlen, hogy ezeket a járgányokat hívják angolul “self balancing” vagyis önegyensúlyozó kétkerekűeknek. Ez nagyjából azt jelenti, hogy giroszkópok segítségével a segway típusú járművek képesek a saját „lábukon” megállni, vagyis ha egy helyben állunk vagy leszállunk róluk, nem dőlnek el. Az irányítást a test döntésével, illetve a kormány – vagy éppen térdrúd – mozgatásával valósíthatjuk meg.

Mint látható, a koncepció teljesen eltér attól, amit megszokhattunk. Ennek két fontos hozadéka van:

  • a segway típusú járművek menetteljesítményben és hatótávban elmaradnak a rollerektől és az unicikliktől
  • remekül automatizálhatóak különböző feladatokra

Két típust teszteltünk, a Ninebot Scooter Mini-t és a Plus-t, mindkettő közös tulajdonsága a remek manőverezhetőség és az okosfunkciók. A Plus sajátossága, hogy felprogramozható automata módba, amikor kutyaként követi a gazdáját, ez például arra jó, hogy ha automatizált bevásárló kocsiként akarjuk használni, sőt speciális kittel akár gokarttá is alakítható.

Az ilyen típusú járműveknek van néhány hátránya, ami talán elsőre nem tűnik fel a kedves olvasónak. Jellemzően lassabbak, mint az azonos árazású rollerek vagy uniciklik, ráadásul szélesebbek is. Ez egyben azt is jelenti, hogy a járdán nem igazán férnek el, ebből szoktak lenni a konfliktusok a járókelőkkel, ezért is tiltották már ki őket a legtöbb sétálóutcából. Az egy tengelyen lévő kerekek miatt kátyús úton elég instabilak és kényelmetlenek.

Az alacsony végsebesség miatt viszont a biciklisávban is „lassú járműnek” számítanak, mivel egy átlagos kerékpáros 22-25 km/órával halad, ráadásul a szélesség itt is problémát okoz.  A lényeg az, hogy társadalmilag nem éppen ezek a legelfogadottabb járművek, helyettük inkább egy rollert javaslunk az ingázóknak vagy egy uniciklit a kalandvágyóbb, haladó lelkületűek.

Hoverboardok

A hoverboardok vagy más néven “légdeszkák” leginkább a Vissza a Jövőbe 2 című filmben használt elektromos járművekre emlékeztetnek, azzal a különbséggel, hogy ezek nem lebegnek, hanem kerekeken gurulnak.

Leginkább egy elfordított gördeszkára hasonlítanak, amire egy két irányba lebillenő pedálpárt építettek. Ezzel valósítjuk meg a haladást is, az uniciklihez hasonlóan előre és hátradőlve gyorsíthatunk, illetve fékezhetünk. A trükk az, hogy ha az egyik lábunkat lenyomjuk, a hoverboard egyik fele lebillen, majd ugyanebbe az irányba elkezd fordulni.

A hoverboardot egy szőnyeggel bevont csarnokban próbáltuk ki, és már elsőre is feltűnt, hogy minden egyenetlenségen nagyot döccen, amin a térdből rugózás sem igazán segít. A probléma abból fakad, hogy a jármű a legkisebb testhelyzetváltásra is fordulni kezd, emiatt nagyon egyenes felület kell a zökkenőmentes haladáshoz. Hasonlóan a uniciklikhez, ezt is meg kell tanulni használni, bár ennek ideje pár tízpercnél nem több.

Cserébe a hoverboard az egyik legolcsóbb járműkategória az elektromos közlekedési eszközök között, viszont az árazásuk általában tükrözi, hogy a kapacitásuk elmarad a többi járművétől. Mivel a szerkezetük viszonylag kötött, szinte mindig a fellépőbe kerül az akkumulátor, így nagyon alacsony a hasmagasságuk. Könnyedén felakadnak bármin, ezért viszonylag keveset láthatunk városi közlekedésben. A kátyúkat sem viselik jól, a már említett alacsony felépítmény miatt.

Az viszont biztos, hogy erről a legegyszerűbb lelépni, illetve gyerekeknek ezen a legkönnyebb megtanulni az egyensúlyozást, tehát egy fajta tanuló járműnek akár jó is lehet.

Elektromos gördeszka

Vicces jármű, amit elsődlegesen ugyan közlekedésre találtak ki, de a legtöbben akrobatikus dolgokra használják, emiatt egy fajta szubkultúrája alakult ki az eszköznek, gondoljunk csak a tipikus deszkás márkákra, mint a Sketcher.

Az elektromos gördeszkák célja azonban nem az ugrálás, hanem a haladás, amelyet egy kézben tartható, Bluetooth alapú vezérlőegységgel tehetünk meg. Ez kapcsolja be és ki az eszközt, viszont az irányváltást hasonlóan az elektromos uniciklikhez a testünk döntésével vihetjük véghez.

Az elektromos gördeszkák nem szükségszerűen gyárilag összerakott szerkezetek, lehet KIT-ben is kapni motort és vezérlést, így sima gördeszkákra is felszerelhetőek. Aki azt hinné, hogy egy háromnegyed méteres fa lapra nem lehet durva dolgokat ráeszkábálni, az meg fog lepődni. A jellemzően elől-hátul hajtott járgányok akár 2-3000 wattosak is lehetnek, és vannak extrém hosszú hatótávval is felvértezett, cserélhető akkumulátoros modellek is.

Persze nem ez a jellemző, sokkal inkább az, hogy 7-10 km-es hatótávra korlátozódnak, a végsebességük 20-25 km/óra, illetve a szerkezeti felépítésből adódóan erőteljes limitációk jellemzik a konstrukciót. Alacsony hasmagasság, a berendezéseket csak a deszka alá lehet elhelyezni, nehéz extrákkal telepakolni – bár egyes modellek első-hátsó lámpával is rendelkeznek -, illetve a kicsi kerekek miatt nem igazán úthiba tűrők.

Van még egy hátránya a gördeszkának, az, hogy a legkisebb egyenetlenségen vagy kavicson el tud akadni, ilyenkor viszont irdatlan nagyot tudunk vele esni, vagyis erőteljesen ajánlott védőfelszerelések – csukló-, térd- és könyökvédő, illetve sisak – viselete. Az elektromos gördeszkáknak cserébe van egy hatalmas előnyük: a nagyon könnyű hordozhatóság, akár egy táskára is felszíjazhatjuk a járművet.

Elektromos görkorcsolya

Még az elektromos járművek között is furcsa szerzetnek számítanak a görkorcsolyák, ugyanis ellentétben a gördeszkákkal, itt a motor nem a cipőrész alá kerül, hanem tulajdonképpen mi állunk rá a guruló szerkezetekre. Ez eleinte eléggé fura, főleg hogy itt tulajdonképpen két, egymástól különálló elektromos járművet használunk, bár a legtöbbnek van egy összekötő rúdja, ami „szinkronizálja” a mozgásukat.

Sajnos számtalan hátránya van a konstrukciónak és a méretnek:

  • kis hatótáv
  • alacsony végsebesség
  • rendkívül rossz úthiba tűrő képesség
  • nem elég kicsi ahhoz, hogy könnyű legyen szállítani
  • nehéz megtanulni a használatot

Mivel ezek is az egyensúlyozás elvén működnek, ezért hajlamosak lejtős talajon előre dőlni és maguktól megindulni, ráadásul árban nem sokkal olcsóbbak, mint mondjuk egy roller. Ahogy az a Ninebot Segway W1 tesztünkből is kiderül, ennyi pénzből sokkal inkább vennénk valamilyen másik járművet, egy scootert vagy egy uniciklit.

hirdetés