hirdetés

Xiaomi Smartmi Pure 2 párásító teszt

Nemcsak jó, hanem kulturált is

teszt
Xiaomi Smartmi Pure 2 párásító teszt 1
Don Kartács
írta: Don Kartács
2021-01-13

Megdöbbenve láttam, hogy majdnem 3 év telt el azóta, hogy a Smartmi Pure párásítóról megírtam a tesztet. Az egy kifejezetten patent gép volt, ráadásul ez az egészség téma mindig egy sarkalatos pont. Két dolgot nem szerettem benne, az egyik, hogy a szövegeket kínai nyelven jelezte, és hogy lehetett volna nagyobb a teljesítménye. És láss csodát, kínai barátaink mindkét problémán csiszoltak a Kettes esetében. Az ára viszont nem lett alacsonyabb, ennyi idő alatt még a dollár is feljebb ment, de szerencsére erre is van kupon – BGCJXJSQ04ZM -, így 50 000 Ft-ot kérnek érte ingyenes, áfa- és vámmenetes szállítás mellett. Ennyiért pedig már nagyítóval nézem át a teszttermékeket.

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 10
  • design és anyagminőség: 10
  • felszereltség, funkciók: 9
  • ergonómia: 10
  • ár/érték arány: 7

9.2

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés.

Légy te az első

Miért jó, hogy van rajta egy kijelző? Azért, mert ha nem akarjátok elindítani az appot, akkor is minden lényeges információhoz hozzáfértek. Ez a vízmennyiséget, a teljesítményt, a páratartalmat jelenti, a két széle pedig érintésérzékeny, így a párásítás erejét is szabályozhatjátok. A legidegesítőbb dolgot – ahogy Tobee kollégánk annak idején fogalmazott: a szemkib@szó LED-et – pedig egy mozdulattal kikapcsolhatjátok, ha éjszaka nem tudtok tőle aludni.

Nagyon egyértelműen és egyszerűen használható, pont az ilyen vezérléseket szeretem.

A beüzemelés egyébként „őrületes” bonyolultságú, be kell dugni a konnektorba, a Mi Home appban felvenni a listáról – de automatán is megtalálja -, beírni a WiFi jelszót, vizet önteni bele, és már mehet is a móka. Túl sok minden nem is tud benne elromlani, gyakorlatilag egy sűrű lamellával rendelkező, nagy felületű hengert forgat, aminek a felületéről elpárolgó vizet egy ventilátor a levegőbe fújja, így szerintem a megbízhatósággal nem lesz gond.

 

Xiaomi Smartmi Pure 2 – Úgy teszi a dolgát, ahogy kell

Egy hét alatt nagyjából kétszer néztem rá a gépre, ezenkívül öntöttem bele vizet, amikor kellett. Mivel ezeket az értéket mutatja az OLED kijelzőn, ha nap közben arra jártam, egy pillantással láttam, mi a szitu. És ennyi, semmi mást nem kell vele csinálni. A leírás szerint 8 óra alatt kitolja magából a 4 liter vizet, de ez szerintem a maximum teljesítményre értendő, hiszen mikor automatán hagytam, a fél tartályt kb. 12 óra alatt ürítette ki. Vagyis könnyen kiszámolható, hogy minimum fokozaton, amire az automata beáll, ha kb. átlagos a páratartalom, durván 1 napig tud párásítani.

Mennyibe kerül pontosan egy termék?

Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.

Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek, a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.

Most nyilván sokan felteszik a kérdést, hogy de minek kell egyáltalán ezzel foglalkozni?  Az alacsony páratartalomnak több hátránya is van, és ez sajnos pont az otthon munkavégzéshez – konkrétan a monitorok bámulásához – köthető. Ha keveset pislogtok, a szem felülete kiszárad, szúró égető érzést keltve, amit például a kontaktlencse viselése tovább ronthat. Az orr szintén el tud dugulni, ilyenkor nem kaptok levegőt, és fújni kezditek azt. Ráadásul a magasabb páratartalom jobban megköti a koszt, kevesebb a szálló por a lakásban, ami allergiásoknak kifejezetten előnyös. Ezt sajnos saját tapasztalatból meg tudom erősíteni, hiszen asztmás és házipor-allergiás is vagyok.

A berendezés extra halk alacsony fokozatban – a mért decibel értékek: 29/32/55 db -, de ha valaki nem lenne elégedett a párásítás ütemével, még két szintet léptethet felfelé. Ekkor sem igazán hangos, de azért maximum mellett egy fokkal nehezebb nyugodtan aludni. Egyetlen dolog miatt kellhet az applikáció, hogy kiírja a hőmérsékletet is, amit durván 1 fokkal tért el attól, amit a gázkazánt vezérlő termosztátja mért, szóval viszonylag pontos. Az okosotthon kedvelőknek fontos szempont, hogy integrálható a termék mindenféle rendszerbe, tehát ha van egy párafigyelő szenzorotok – például egy ilyen -, akkor a vezérlést azzal is összekapcsolhatjátok.

És hogy konkrét számokat és érveket is mondjak a párásító mellett, a lakásomban 49%-ról 59%-ra kb. 2 óra alatt megemelte a páratartalmat. Mindezt úgy, hogy minden szobát egybenyitottam, és minimum fokozaton használtam, pedig csak 10-18 négyzetméter lefedésére ajánlják. A nappalink kb. 25 nm, szóval ennél nagyobb térbe azért nem tenném. Van még egy érdekes, de viszonylag lényegtelen adat, 260 ml/óra a folyadékpárologtatási képessége, az elődmodellnél ugyanez 240 ml/óra volt. Ennél vannak nagyobb teljesítményű gépek is, például a Smartmi UV Humidifier széria, azok ultrahanggal párologtatnak, és akár 400 ml/órát is tudnak.

Néhány érdekesség még, ami közérdeklődésre tarthat számot:

  • A gépet leállítás nélkül is lehet tölteni, simán be kell önteni a rácson a vizet. Ráadásul dinamikusan mutatja a panelen, mennyire van tele, és sípol, ha elértétek a maximumot.
  • A Smartmi Pure 2-nek van „Air Drying” módja is, ami elvileg ki tudja szárítani a tartályt, hogy az ne büdösödjön be.
  • A tartály bevonata tartalmaz ezüstöt – ami antibakteriális -, és mindenféle vírust és baktériumot képes megölni vele. Az UV mellett egyébként a különböző fémek – ezüst, réz – használata elterjedt olyan helyen, ahol sterilizálásra van szükség, pl. korházban régebben rézkilincsek voltak, de sízokniban is van ezüstszálas verzió, stb.
  • A Smartmi Pure 2 időzíthető, illetve „on the air” leszedi magára a frissítéseket is, nálam is egyből bejött néhány.
  • Bekapcsolhatjátok a gyerekzár funkciót, hogy a lurkók ne nyomkodják fölöslegesen.
  • Elvileg támogatja a Xiaoai hangalapú vezérlést, de mivel csak kínai nyelven működik, ezt nem tudtam kipróbálni
  • Ha elég sokáig használjátok a párásítót, a víztartály alján lehet látni, hogy szépen összeszedi és megköti a levegőben szálló por egy részét.

Összegzés

A Smartmi Pure 2 ugyanolyan jól teszi a dolgát, mint az elődmodell, és végre nem kínai halandzsát kell olvasnotok az appban sem, mivel támogatja az angol nyelvet. Kicsit csiszoltak még itt-ott, nagyobb a párologtató teljesítménye, nagyon csendesen működik, és azt leszámítva, hogy néha vizet kell beletölteni, gyakorlatilag gondozásmentes. Aki pedig akar okosotthonos integrációval játszani, annak ez a lehetőség is adott.

Ez nálam egy maximum pontot erőteljesen megközelítő berendezés, ahol egyetlen dolog „hibádzik”, a magas ár. 60 000 Ft-ot kérnek érte, ingyenes áfa- és vámmentes szállítás mellett, de a BGCJXJSQ04ZM kuponkóddal ki lehet 10 000 Ft-ot hasítani az árból, ami így 50 000 forintra fog süllyedni, annyiért pedig már elgondolkodnék rajta, 40K körül pedig már kéne. Viszont az elődmodell nem sokkal rosszabb, az pedig 41 000-ért is elérhető a 7bcdf9 kóddal, ezt is vegyétek számításba.

Pro

  • Kellően halk
  • Pofonegyszerű használat
  • Tényleg megemeli a páratartalmat
  • Nem zavaróan nagy a cucc
  • Végre angolul lehet nyomonkövetni a dolgokat
  • Jó minőség, kellemes kinézet
  • Szétszedés nélkül, működés közben is feltölthető

Kontra

  • Egyelőre drága
  • Lehetne valami Pro vagy Max variáns nagyobb teljesítménnyel

hirdetés