hirdetés

Xiaomi Smart Scale 2.0 okosmérleg teszt

Ha nem jött össze a 4. osztály

teszt
Xiaomi Smart Scale 2.0 okosmérleg teszt 1
írta: Don Kartács
2019-07-15

Itt az új Xiaomi Smart Scale 2.0, ami állítólag okosabb, mint az előző, legalábbis a Kettes számból erre asszociáltam. A szokásos okosfunkciókat ez a súlymérő berendezés is tudja, jól is néz ki, remek a minősége és az ára is alulról verdesi a vámhatárt, tehát akinek egy kis motivációra van szüksége, az invesztáljon be 9.200 Ft-ot az eszközbe.

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 10
  • design és anyagminőség: 10
  • felszereltség, funkciók: 3
  • ergonómia: 8
  • ár/érték arány: 8

7.8

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés.

Légy te az első

Mivel ez egy mérleg, nem kellett túl sokat gondolkodnom azon, hogy hogyan kell használatba venni. Álljatok rá, ekkor felvillan a diszkréten elrejtett LED-es számláló, ami eddig rejtve bújt meg a fedlap alatt, ám most dinamikus számolás után megállapodik és bejegyzi a súlyotokat, illetve mindenki másét is, aki rááll.

A mérlegen kívül semmi mást nem fogtok találni a dobozban – ,már amennyiben a kínai nyelvű leírást nem  vesszük ide -, mondhatjuk, hogy „készre szerelten” érkezik a súlymérés janicsárja. Amire viszont oda kell figyelnetek, az a mérési tartomány maximuma, ami 150 kg, ennél jobban nem illik megterhelni, már csak azért sem, mert a felülete üveg, nem szerencsés, ha alattatok törik össze. Elméletileg 10 grammokat is képes mérni, legalábbis számomra erre utal a két tizedes vessző a kilogramm után, bár a sajtóanyag az 50 grammot említi, mint alsó határ.

Xiaomi Smart Scale: szép, de okos is?

Ma már az összes eszközt okosnak nevezzük, ami képes valahogy kommunikálni kisgazdájával, és itt is éppen erről van szó. A MI FIT applikációt letöltve felpattintottam Mr. Xiaomi Smart Scale 2.0-t a Mi Band 4-em mellé, és megkezdetem utazásomat a technika varázslatos világába. Mondjuk, azt nem mondanám, hogy elvesztem a lehetőségek között, mint Mackó a Százholdas Pagonyban, mert túl sok mindent nem lehet csinálni azon a két oldalon, ami a szemünk elé tárul, és azért az is érződik, hogy a MI FIT-et alapvetően nem erre találták ki.

Vagy inkább úgy fogalmaznék, hogy a mérleg funkciói nem merítik ki a MI FIT lehetőségeit sem, annak ellenére, hogy ez az alkalmazás azért nem a high-end eszközök gyűjtőhelye.

Túl sok mindent nem tudtok mérni a Xiaomi Smart Scale 2.0-val, de azt, amit tud, viszonylag egzakt módon végzi:

  • testsúly mérés 10 dekás pontossággal
  • BMI index számítás
  • egyensúlymérés
  • babák mérése (felállunk, lemérjük a súlyunkat, kézbe vesszük a babát, újra mérünk, mérleg kivonja a különbséget)
  • tendencia mutatók, amelyek elvileg ösztönöznek a súlyunk alacsonyan tartására
  • családtagok súlyának személyhez rendelése

A fentiekkel kapcsolatban eleresztenék néhány gondolatot, hiszen a teszt alatt eléggé úgy éreztem, hogy erre az eszközre nincs szükségem, bármennyire is próbál „szmárt” lenni. Az első az egyensúlymérés, aminél semmi mást nem csinál, csak számolja a másodperceket, amit egy lábon állással töltünk. Ennyi, semmi más információt nem adott, ezért meguntam a procedúrát és leléptem róla 20 mp után, így kiderült, hogy átlagos egyensúllyal rendelkezem. Ráálltam még egyszer, akkor 40 mp lett, akkor már a jó halmazba kerültem, és akkor mi van? Semmi értelmes instrukciót nem kaptam menet közben, ami kifejezetten idegesítő és végkövetkeztetés sincs.

A BMI index számítása nagyjából ugyanilyen, elosztja a testtömegünket a testmagasságunkkal és ennyi, általános iskola 3. osztályos matek feladata, ehhez nem kell egy applikáció. Ezen kívül nézhetünk még testsúly statisztikát, ami annyit takar, hogy egy semmiben lebegő vonallal összeköti eddig méréseinket – felül meg kiírja a dátumot -, így látható a tendencia. Azt is kiírta, hogy túlsúlyos vagyok, pedig Eric Cartman óta tudom, hogy csak a csontjaim vastagok.

Ezen értékek lejegyzése szintén hiper bonyolult, úgynevezett kockás füzet és toll kell hozzá, szóval ezt sem nevezném éppenséggel nagy extrának. A csecsemőmérés ugyanez, ki kell vonni két számot egymásból, még egyszerűbb, mint a BMI számítás. Az mondjuk jópofa, hogy a hasonló méréseket automatikusan egymás alá pakolja, persze csak addig, amíg bizonyos közelségbe nem kerülnek a mért értékek, utána rákérdez, melyik felvett személy alatt akarjuk látni.

Mennyibe kerül pontosan egy termék?

Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.

Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek,  a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE  kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.

A fentiekkel nem azt akarom mondani, hogy badarság az okosmérleg, csak azt, hogy nem igazán olyan adatokra vágyom, amit 2 perc alatt ki tud bárki számolni, aki lépett már be olyan kapun, ami mellé a falra az „XY általános iskola” feliratot tartalmazó táblát akasztották. Helyette testzsír százalék, izom- és csonttömeg, zsigeri zsírtömeg, vízmennyiség és hasonló értékek mérése lenne a hasznos, mert azt nem tudom a kisujjamból kiszopni. Esetleg segítsen a tendencia alapján edzéstervvel, hogy mit kellene csinálnom, hogy fogyjak vagy hogy izomtömeget növeljek, legyen benne egy étrend naptár, egy szénhidrát számoló funkció vagy valami, amitől ez az egész értelmet nyer.

Összegzés

A Xiaomi Smart Scale 2.0 nem az a termék, amitől elájultam. Valójában mindent jól csinál, csak sajnos ezek a dolgok rettentően érdektelenek lesznek azok számára, akik az alapvető matematikai műveleteket ismerik. A minősége parádés, de a zsíros talppal ráállás miatt gyorsan veszít az esztétikai értékéből a cuccos, az applikációs oldal pedig semmi olyan nem mutat, amit ne tudnánk otthoni körülmények között kiszámolni.

Ehhez képest egy Yunmai Premium vagy egy Yunmai Mini 2 mérleg fény az éjszakában, ugyanis pont annyival kerül többe a Xiaomi Smart Scale 2.0-nál, amennyivel többet tud, csak azok legalább hasznos dolgokat javasolnak, és van egy komplett palettájuk, amiről válogatni lehet. Még szerencse hogy az SS 2.0 csak 9.300 Ft, így aki Xiaomi fan, nem kell, hogy sokat áldozzon rá.

Pro

  • Olcsó
  • Nagyon jól néz ki
  • Remek minőségű termék

Kontra

  • Gyorsan koszolódik
  • Hasznos funkciók hiánya
  • Haszontalan funkciók tömkelege

hirdetés