Bluedio T7+ zajszűrős fejhallgató teszt

Viszont hosszabb távon sem nyom, nem izzadtam bele, szóval a kényelemre alapvetően nem lehet panasz. Ellenben a vezérlés egy kicsit fura, baloldalra nem került semmi, a jobbot viszont irdatlanul telezsúfolták. A 6 db nyomkodó között el lehet veszni, lehet innen hangerőt állítani 2 kapcsolóval, 1 vezérli a lejátszás/megállítás funkciókat, 1 kapcsolja a zajszűrést, 1 a ki- és bekapcsolásért felel, 1 pedig a források között váltogat.

Lehetőségekből pedig nincs hiány, BT 5.0-n keresztül fogjátok a legtöbben átvinni a hangot, de természetesen a Type-C portra csatlakoztatott jack kábel is működőképes, sőt, a TF foglalatba micro SD kártyát is lehet tenni, amit 32 GB-ig kezel. Azt gondolom, hogy 2021-ben ez egy elég felesleges funkció, szerintem senki nem használ SD tárolókat zenehallgatáshoz – a gyártó MP3 módnak hívja -, bár lehet hogy van egy ilyen szubkultúra, aki mégis. A fenti funkciók kiaknázásához kábeleket is kaptok, a leírás és a hordzsák mellé jár egy Type-C-jack és egy USB-A-Type-C kábel, más pedig nem is nagyon kell.

Csakhogy, ha lerakjátok a karfára a cuccot, akkor rendeltetésszerűen leállítja a zenét. Ezt egyébként alvásfunkcióként definiálja a cég, bár nem tudom, hogy az első elszenderedés utáni ficergésnél ki szeretné, ha újra megszólalna a fülében a muzsika. Ha mákotok van, akkor már eltelt kb. 10-15 perc, ilyenkor automatikusan kikapcsol, és le is bontja a BT kapcsolatot. Felépíteni viszont már nem tudja, és kezdődik elöről az a bizonyos rollerezés, ami a férfi nemiszervhez köthető. Természetesen az állapotváltozásokat mindig bemondja egy szuper idegesítő „affektáló picsa” hang, még véletlenül sem sikerült egy kellemes orgánummal rendelkező személyt kiválasztani erre a feladatra.
A torta tetejére a „cseresznyedíszt” a Bluedio appja teszi fel,
aminek a letöltése is küzdelem – lett volna – a hivatalos weboldalról, szerencsére, Bluedio néven a Google Store-ból is elérhető, és nem kell 150 másodpercet várnotok, mire megindul a „dánlód”. Ilyen szutyok programot már nagyon régen nem láttam, a kinézet, az elrendezés is rettenetes, mintha a HTML hőskorából származó weboldaldizájnt nézegetnék egy tonna reklámmal megspékelve. Pedig egy csomó dolgot lehet(ne) belőle vezérelni, ha valamilyen rejtélyes oknál fogva ezekhez nem kellene egy fiókot regisztrálni. Például, képes számolni a lépéseiteket, amit annyira nem érzek nagy extrának Xiaomi telefon tulajdonosként, és általában ilyesmit aktivitásmérőkkel, sportórákkal, vagy hasonló szerkezetekkel szoktam abszolválni.

Ezek a „beerőltetett funkciók” kicsit a „powerbankon zseblámpa” problémakörre emlékeztetnek, amikor egymáshoz nem illő tárgyak random lehetőségeit próbálják egyetlen termékbe integrálni. Ettől nem lesz semmi szexi, kedves Bluedio, inkább csak kínos. Az appban állítható dolgokat egyébként ugyanúgy tudjátok a fejhallgató kapcsolóival is vezérelni, vagyis semmi értelmesről nem maradtok le – maximum a lépésszámlálásról -, viszont legalább nem kell a fehér alapon FEHÉR login feliratot nyomkodnotok, meg night mode-ban a fekete alapon fehér szálldosó hópihéket nézegetni. A normál mód ennek az inverze, ott fehér alapon fekete izék mozognak, micsoda kreativitás.
Pedig alapvetően a Turbine egy tök jó fejhallgató lenne,
csak már a zenébe mélyedés előtt annyira felidegesített a sok felesleges hülyeségével, hogy nem tudtam a lényegre koncentrálni. Az 57 mm-es membrán egészen szépen szól, bár azért a basszus részlegen a fiúk kicsit sokat melóztak, így aki a V karakterisztikát kedveli, az ezt is fogja. Nekem ez már „dübögős”, nem elég plasztikus, én azt szeretem, hogyha a zene nagyjából olyan jelszinteken jön ki, ahogyan a bemeneten be is ment. Ez viszont a fiatalabb korosztályt nem fogja zavarni, hogy azt mondják: „Anyás, ez a basszus állat”, legalábbis ebben a 15 000 Ft-os kategóriában.

A mikrofonja nem az igazi, headsetnek nem igazán jó, nem tiszta a hang, inkább fura, digitális vartyogásnak hat az egész, főleg a magas hangok esetében. Az a baj ezekkel, hogy a sallangok elvonják a figyelmet a lényegről, hogy ez egy fejhallgató.