hirdetés

Xiaomi mikrohullámú sütő jelent meg az európai piacon

Váratlanul érkezett, de kedves fogadtatásra talál

hír
Xiaomi mikrohullámú sütő jelent meg az európai piacon 1

Forrás: mi.com

SonkaMod
írta: SonkaMod
2024-05-30

A Xiaomi brutális mennyiségű háztartási géppel rendelkezik, amiknek a 99%-a nem teszi ki a lábát a kínai piacról. Én nem örülök ennek, hiszen színesítené a hazai felhozatalt, ha a Xiaomi hűtőszekrényekhez, mosógépekhez és egyéb hasonló berendezésekhez is hozzá lehetne jutni. A gyártó ráadásul Kínán belül nagyon jó áron kínálja ezeket, tehát véleményem szerint az európai piacon is lenne rá kereslet. Most legalább egy kis ízelítőt kapunk hivatalosan is ebből a szegmenséből a gyártónak, mert Xiaomi Microwave Oven néven kapható itthon is a mikrohullámú sütőjük.

Amit elvárunk egy ilyen sütőtől, hogy legyen könnyen használható, gyors és mivel előtérben van a konyhákban, így nézzen is ki valahogy. Ez utóbbi egy igen szubjektív szempont, de szerintem a Xiaomi okosan nem ment bele a túldizájnolás problémába. Egyszerű, teljesen fehér gép, két tekerőkapcsolóval, egy nagy gombbal. Csúnyán mondva „ingerszegény” lett, akinek ez bejön – nekem például igen – az örülni fog neki. A Xiaomi rajongók nem maradnak logó nélkül, a felirat jól olvasható a berendezés ajtaján.

A műszaki paraméterek fontosak egy ilyen sütő esetében, mert ha nem jól használható, akkor nap mint nap fel fogja húzni a lelkes felhasználót. Ezért kell kiemelni, hogy a Xiaomi Microwave Oven űrtartalma 20 liter, tehát a nagyobbak közé tartozik, mondhatni „családi kiadás”, a garzonba nem biztos, hogy ilyet kell venni. Nem lesz gond a teljesítményével sem, legfeljebb 1100 wattra képes, de hogy ezt kontextusba helyezzük, a hazai kínálat nagy része bőven ezen érték alatt található. A jó ebben, hogy így megfelelően gyors lesz a készülék, az ételekre pedig így nem kell várni. Talán ez a legfontosabb szempont egy mikró esetében.

A többfunkciós gépek fetisisztái nem bontanak pezsgőt, ha meghallják, hogy a gép kifejezetten egyszerű kezelőfelülettel rendelkezik, amiből az is következik, hogy a funkciónak listája nem nagyon tág, de így is hozza a kötelezőt. A felső tekerőkapcsolón lehet állítani a teljesítményszinteket 5 lépcsőben, kiolvasztás és grill funkció is adott. Az alsó tekerentyűvel az időt lehet beállítani, amit legfeljebb 35 percre lehet feltornászni. Ennyi idő legfeljebb komplett fogások, levesek elkészítéséhez kellhet, a hagyományos melegítésre elég lesz általában egy perc is.

Aki okos, hét nyelven beszélő mikrót szeretne, számára nem ez a Xiaomi lesz a legjobb választás. Ugyanakkor ez egy egyszerű és erős gép, ami szerintem a felhasználók 99,99%-át maradéktalanul kielégíti. A kérdés az, hogy a dizájn kinek mennyire jön be, de ez már szubjektív dolog, a mikrohullámú sütők piacán pedig ebben nincs extrém eltérés egyes modellek között. Minden azon áll vagy bukik, hogy mennyibe kerül a gép, de a Xiaomi nem okozott csalódást. Egyelőre nem sok helyen lehet kapni, pedig hivatalos EU kiadás, de az Alzán rendelhető 34 190 Ft-ért. Ha megnézzük, akkor hasonló teljesítményű géphez ennél csak drágábban lehet hozzájutni, tehát jól tette a Xiaomi, hogy ezt a kütyüt is elhozta nekünk.

Az Alzán rendesen van belőle készlet is, így piszok gyorsan ki tudják szállítani. Bizonyos megyékben és Budapesten pedig éjfélig megrendelve már reggel 8-kor egy AlzaBoxban lehet a mikró.

hirdetés