hirdetés

Végre rendelhető az Amazfit GTR 2 és GTS 2

Kuponos akcióban, jó áron

hír
Végre rendelhető az Amazfit GTR 2 és GTS 2 1
írta: SonkaMod
2020-12-04

Bár reménykedtünk benne, hogy már jóval karácsony előtt elérhetővé teszik számunkra az új Amazfit órákat, ez eddig nem történt meg. Illetve a hivatalos Aliexpress Amazfit boltban elérhető volt, de csak kínai raktárból, így horribilis áron lehetett hozzájutni az áfa és vámköltségek miatt. Viszont most megjelent a Banggoodon, ahol választható az EU Priority Line szállítási mód, amivel nem kell további költségeket fizetni.

Az óra rengeteget fejlődött az elődhöz képest, az árával pedig egyáltalán nem szálltak el, sőt, kifejezetten jutányos árcímkével indított a piacon. A Banggoodon az amazfit100 kuponkóddal 49 900 forintért megvásárolható, de ebben az árban már benne van az EU Priority Line, áfa- és vámmentes szállítási mód költsége is.

Amazfit GTS2

Ez az óra nem sokban különbözik a GTR 2-től, alapvetően ő is megkapta azokat az újításokat, vagyis hogy vízálló, lehet vele telefonálni, lehet rá zenét feltölteni és lejátszani. A fő különbség, hogy ezt azoknak készítették, akik a szögletes kijelzőt szeretik, ebben ugyanis egy 1,65 inch-es, 348×442 pixel felbontású AMOLED, négyszög panel került. Mivel más a kialakítás, akkumulátorból nem fért bele akkora, mint a GTR 2-be, ebbe csak 246 mAh-s telep került. Ezzel normál használat mellett 7 napot bír, bekapcsolt GPS-szel pedig 25 órát képes üzemelni. Gombból csak egy jutott rá, míg a GTR 2-n kettő van.

Ez a modell egy kicsivel fapadosabb az üzemidő miatt, mint márkatársa, de aki a négyszögletes kijelzőbe szerelmes, annak ez sem rossz választás. Érdekes módon az ára pont ugyanannyi, tehát 49 900 forintért ez is megvásárolható az amazfit100 kuponkód segítségével.

hirdetés