hirdetés

Szoftver kedd

A legjobb szoftver ajánlatok a GoDeal24-től

hír
Szoftver kedd 1
írta: RK
2021-07-06

Mindannyian szeretünk olcsón vásárolni, főleg akkor, ha eszméletlenül jó ajánlatokat kapunk. A GoDeal24, mint mindig, most is remek ajánlatokkal vár titeket, így az eredeti árnál sokkal olcsóbban juthattok Microsoft szoftverek licenceihez. Vége az aktivátorok és előre aktivált, kalóz szoftverek korának, innentől bűntudat nélkül használhatod a számítógépedet.

A Microsoft hivatalosan is bejelentette, hogy érkezik a Windows 11, és már rengeteg dolgot tudunk is róla.

Új start menüt, műveletközpontot, tálcát, jobb klikkes menüt és kinézetet kapunk, ráadásul Androidos appokat is lehet majd rajta futtatni.

Rengeteget új lehetőség és funkció vár majd titeket a Windows 11-ben, a legjobb hír viszont, hogy minden Windows 10 tulajdonos ingyenesen frissíthet majd az új rendszerre, ami azt jelenti, hogy minden eddiginél jobban megéri megvásárolni a jelenleg legnépszerűbb Microsoft szoftvert. A GoDeal24 nyári vásárán hihetetlenül jó áron juthattok hozzá szinte minden szoftverhez, de szokás szerint, a Windows 10 verhetetlen áron kapható. Az alábbi táblázatban természetesen rengeteg más ajánlatot is megtalálhattok, így kedvetekre csemegézhettek a szoftverk közül.

TERMÉKLINKKUPONKÓDKUPONOS ÁR
Windows 10 Professional 32/64-bit KulcsLink2 800 Ft
Windows 10 Professional 32/64-bit Kulcs 2 PC-reLink4 190 Ft
Office 2016 Professional PlusLink7 900 Ft
Office 2019 Professional PlusLink10 000 Ft
Windows 10 Home 32/64-bit KulcsLinkBS453 070 Ft
Windows 10 Home 32/64-bit Kulcs 2 PC-reLinkBS455 100 Ft
Parallels Desktop 16 Pro Edition 1 éves feliratkozásLinkBS4517 330 Ft
Windows Server 2019 Standard KulcsLinkBS456 030 Ft
SQL Server 2019 Standard 5 darabLinkBS4513 860 Ft
Windows Server 2019 EssentialsLinkBS459 050 Ft
Windows Server 2019 DatacenterLinkBS458 660 Ft
Windows 10 Professional + Office 2019 Pro CsomagLinkBS6012 550 Ft
Windows 10 Home + Office 2019 Pro CsomagLinkBS6012 580 Ft
Windows 10 Professional + Office 2016 Pro CsomagLinkBS608 900 Ft
Windows 10 Home + Office 2016 Pro CsomagLinkBS608 990 Ft
Microsoft Project Professional 2019 Kulcs 1 FelhasználónakLinkBS607 960 Ft
Microsoft Visio Professional 2019 Kulcs 1 FelhasználónakLinkBS606 960 Ft
Office 365 1 év, 1 eszközLinkBS605 320 Ft
MacBooster 8 Lifetime SubscriptionLink3 500 Ft
Permute 3 for Mac Lifetime SubscriptionLink4 900 Ft
Scrivener Standard Licence for macOSLink15 750 Ft
BetterZip 5 for MacLink5 250 Ft
Total Uninstall Standard – Installation Monitor and Advanced UninstallerLink3 500 Ft
Advanced SystemCare 14 Pro – 1 PC, 1 évLink3 500 Ft
Ashampoo Photo Commander 16Link5 250 Ft
Ccleaner Professional – 1 PC, 1 évLink7 000 Ft

A vásárlási folyamat gyerekjáték, és rengeteg fizetési mód ál rendelkezésetekre. Minden fentebb említett promóció és leárazás limitált ideig és darabszámban elérhető, szóval, ha frissíteni szeretnétek a programjaitokat, akkor érdemes minél hamarabb lecsapni ezekre az ajánlatokra.

Ha valamilyen problémába ütköztök, esetleg bármilyen kérdésetek merülne fel, a GoDeal24 ügyfélszolgálata a rendelkezésetekre áll. Csak küldjetek egy emailt a [email protected] címre, és a lehető leghamarabb válaszolni fognak.

Disclaimer: Cikkünk szponzorált tartalom, amelynek célja csupán az információ, hír átadása. Oldalunk a GoDeal24-től függetlenül működik, és semmilyen tekintetben nem vállalunk felelősséget a GoDeal24 oldal ajánlataiért, illetőleg az ott bonyolított vásárlásokért. Cikkünk nem foglal állást az abban a vitatott kérdésben sem, hogy az érintett Microsoft-licencek árusítása a GoDeal24 és az ahhoz hasonló oldalakon ütközik-e jogszabályba. Erre figyelemmel a GoDeal24 oldalon történt minden vásárlás a vásárló kizárólagos felelőssége.

hirdetés