hirdetés

Optikai kapcsolós ’mechanikus’ billentyűzet, kiló áron

Sárgát a gamereknek, kéket az íróknak

hír
Optikai kapcsolós ’mechanikus’ billentyűzet, kiló áron 1
írta: SonkaMod
2021-01-08

Már jó pár éve, hogy meghódította a világot a mechanikus billentyűzetek hada, de azóta már bőven volt fejlődés ebben a szegmensben is, így aki igazán gyorsan akar billentyűzetet püfölni, annak már az optikai kapcsolók felé kell kacsintgatni. Illetve nem kell, csak éppen érdemes. Aki pedig membrános klaviatúrával tolja a CS:GO-t, na annak teljesen mindegy milyet vesz, csakis jobb játékélményre számíthat. A Banggood most kezdte el forgalmazni a Gamakay MK61-es keyboardot, amivel bárki jól járhat, hisz ötféle kapcsolóval kérhető.

Játékra a sárga kapcsolós verzió az ajánlott, ennél kevés erő (35 g) kell a leütéshez, gyorsan kapcsol és szinte hangtalanul működik, és nincsen meg a tipikus kattanás érzése sem. Szöveg gépelésre pont ennek az ellenkezője az ajánlott, ott az a lényeg, hogy biztosan érezzük, mikor sikerült az adott karaktert bevinni. Ezt hanggal és érzéssel is jelzi egy jó gépelős kapcsoló, aminek a lenyomásához nagyobb energia szükségeltetik. Ezt pedig a kék és a barna verzió tudja a legjobban, mindkettő leütéséhez 55 gramm szükséges.

Tehát a Gamakay MK61 hiába gamer a nevében, ha nem a megfelelő kapcsolókat választjuk bele, akkor irodai munkára lesz jó. 61 gombos, tehát nincsen rajta num pad és és ’F’ gombok sem, de ezek kombinációval elérhetők. A LED világítás 16 millió féle színben tud világítani, ezt pedig mi magunk állíthatjuk, akár villódzásra és szép átmenetre is konfigurálhatjuk. A számítógéphez Type-C porton keresztül csatlakoztathatjuk, és nagyon jó, hogy IPX4 vízállóságú a kütyü, tehát akár nyakon is önthetjük a kávénkkal. NKRO támogatású a klaviatúra, ez pedig annyit jelent, hogy ha az összes gombot egyszerre nyomjuk le, akkor is regisztrálódik minden egyes leütés.

A Gamakay MK61-et fekete és fehér színben is lehet kérni, ötféle Gateron kapcsolóval, de mindegyik verzió szinte ugyanannyiba kerül. Mivel új termékről beszélünk, előrendelési akcióban vásárolható meg a Banggoodon, mindössze 14 500 forintba kerül (a kék és a barna kapcsolós, a többi kicsit drágább), és ebben már benne van az áfa- és vámmentes szállítási mód is. Ez egy Gateron optikai kapcsolós billentyűzetért egyáltalán nem sok, hiszen a konkurencia általában 20 000 forint felett kínálja a hasonló tudású portékáit.

hirdetés