hirdetés

Így váltsd le olcsón a Windows 7-et

Windows 10 már 3000 forinttól

hír
Így váltsd le olcsón a Windows 7-et 1
Atika
írta: Atika
2020-02-24

A Windows 7 támogatása már januárban lejárt, ami azt jelenti, hogy nem kap több biztonsági frissítést, emiatt pedig sebezhetővé válik. A Windows 10 remek alternatíva, remekül működik, ráadásul rendkívül olcsón hozzájuthattok.

Hogy lehet ilyen olcsó? Mit kell erről tudni?

  • Fontos tudni, hogy kétféle licenc van, a kereskedelmi, amit a Microsoft webshopjából is meg lehet vásárolni és az OEM, ami az Original Equipment Manufacture (eredeti berendezés-gyártó) rövidítése. Funkcionalitásában mind a kettő ugyanazt tudja.
  • Az Európai Unióban teljesen legálisan lehet használt szoftvert értékesíteni az Európai Bíróság döntése értelmében.
  • Különbség van viszont a támogatás és a felhasználás terén a két verzió között. A kereskedelmi verziót lehet több számítógépen használni, míg az OEM változat ahhoz a hardverhez kötődik, amelyiken először aktiválták.
  • A Keysworlds.com webáruház úgynevezett OEM licenceket árul. Ezeket azok a cégek vették meg – a kereskedelminél kedvezőbb áron – a Microsofttól, amelyek összeszerelik például a PC-ket, laptopokat. Egyes OEM példányokat nem használnak fel az eredeti vevők, hanem kereskedelmi forgalomba kerülnek.
  • A Keysworlds.com naponta nagyjából 1500 licencet ad el világszerte, tehát percenként vesznek tőlük egyet. Garanciális visszatérítés pedig csak az esetek 1 százalékában fordul elő.

Az Office 2019 termékek, illetve az ezeket tartalmazó csomagokra még nagyobb kedvezmény jár az SPOFF45 kuponnal.

A teljes termékpalettát itt találjátok, ezekre szintén érvényes a fent említett kupon, amit a kosárban tudtok megadni, fizetés előtt.

A rendelés után szinte azonnal érkezik egy e-mail a licenckulccsal. A szoftverekre egy éves teljeskörű garanciát vállal az eladó, bármilyen probléma esetén azonnal visszatérítik a vételárat. Amennyiben ezzel kapcsolatos ügyintézésre lenne szükség, a Keysworlds 24/7-es ügyfélszolgálatát a [email protected] email címen tudjátok elérni.

Disclaimer: Cikkünk szponzorált tartalom, amelynek célja csupán az információ, hír átadása. Oldalunk a KeysWorlds-től függetlenül működik, és semmilyen tekintetben nem vállalunk felelősséget a KeysWorlds oldal ajánlataiért, illetőleg az ott bonyolított vásárlásokért. Cikkünk nem foglal állást az abban a vitatott kérdésben sem, hogy az érintett Microsoft-licencek árusítása a KeysWorlds és az ahhoz hasonló oldalakon ütközik-e jogszabályba. Erre figyelemmel a KeysWorlds oldalon történt minden vásárlás a vásárló kizárólagos felelőssége.

hirdetés