hirdetés

Geekbuying vissza a koleszbe akciót tart

Alapvető cuccok akcióban

hír
Geekbuying vissza a koleszbe akciót tart 1

Forrás: Geekbuying.com

írta: Norbi
2022-08-12

Hívhatjuk iskolakezdési akciónak is, a lényege ugyanaz ezeknek a nagy kínai webshopos leárazásoknak. Stresszelik szegény diákokat, amikor szembesítik őket, hogy már vészesen közeledik a vakáció vége, ami sajnos nagyon igaz. De legalább egy csomó jó cuccot leakcióznak, jelen esetben olyanokat, amiket úgy gondolnak, hogy egy koleszosnak mindenképpen birtokolnia kell. Változnak az idők, régen ez a májkrém és a minél több házikolbász volt. Most már robot- és állóporszívó a menő, legalábbis a Geekbuying szerint, de végülis nekünk az apropó mindegy, a lényeg az alacsony ár, az meg adott.

Proscenic P11 Combo

A Proscenic P11 Combo egy 2 az 1-ben készülék, mivel a porszívózás mellett felmosásra is képes. Ezt úgy oldották meg, hogy két különböző fejet is tettek a csomagba, az egyik egy “hagyományos”, forgókefés megoldás, amivel a szőnyegeket és a padlót tudjátok porszívózni, míg a másikon két darab mop található, melyek forogva súrolják a padlót. Utóbbinál is szív a kütyü, azaz nem feltétlenül kell kétszer áthaladnotok a felületeken. 25 000 Pa-os szívóerővel rendelkezik az eszköz, vagyis mindent felszippant, ami az útjába kerül.

Ez is érzékeli a szőnyegeket, ilyenkor megemeli a szívóerőt, hogy a kárpit szálai közül is eltávolítsa a piszkot. A fejére LED világítás került, így könnyedén észrevehetitek a sötétebb zugokban bujkáló porcicákat. Egy töltéssel akár 50 percen keresztül is használhatjátok. A tetején egy érintős kijelző található, amivel vezérelhetitek az eszközt, ráadásul az akku töltöttségét is mutatja. Egy rakás kiegészítő fej jár hozzá, melyek segítségével a polcokat, kanapékat, matracokat is tisztává varázsolhatjátok. Ha használjátok a már jól ismert GKB2022BTS kuponkódot, akkor csupán 72 700 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ot kell érte fizetnetek.

Összecsukható ventilátor

Egy jól működő ventilátor tényleg hasznos tud lenni a koleszban, de nem árt, ha helytakarékos. Így nagyon jól jön, hogy az akcióban szereplő terméket, ha épp nem használjátok, akkor picire össze lehet csukni, így alig foglal helyet. Itt még nem ért véget a jó tulajdonságainak felsorolása, hiszen ezenkívül még az is elmondható róla, hogy beépített aksival rendelkezik, aminek a kapacitása 10 000 mAh, így vezeték nélkül is tud üzemelni pár órát. Erőssége 4 fokozatban állítható, a csendesebb módban olyan halk, hogy éjszaka is nyugodtan bekapcsolva maradhat, nem zavarja az álmotokat. Az ötödik fokozatban a lapátok jobbra és balra mozognak a jobb keringetés érdekében.

Ez a praktikus ventilátor most mindössze 7600 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ba kerül, ha használjátok az NNNFRBEFANA kuponkódot, ebben már a szállítás és az áfa is benne van, a terméket a cég cseh raktárából indítják, szóval nem kell rá sokat várni. 

Xiaomi Bebird M9 Pro

Talán nem a leggusztusosabb téma, de azért érdemes erről is néha beszélni, mert elég nagy galibát tud okozni a fülzsír, ha nem megfelelő eszközt használtok az eltávolítására. A hagyományos vattás fülpucolók a szakemberek szerint a legrosszabb választás, mert csak befelé tuszkolja az ott lévő cuccot és ezzel el tudja torlaszolni a hallójáratot. A Xiaomi eszköze elég high tech megoldást talált a problémára. A készülék lelke egy LED-ekkel körbevett kamera, ami a képét WiFin keresztül juttatja el a telefonokra, azon keresztül látjátok mi a helyzet a fületekben, elsőre kicsit ijesztő lehet a kapott kép, de meg lehet szokni. A kamera végére különböző kampós fejeket lehet illeszteni, aminek segítségével ki lehet tessékelni a kevésbé esztétikus dolgokat.

A készülék beépített aksival rendelkezik, aminek a kapacitása 350 mAh, egy töltéssel, heti 10 perc nézelődéssel számolva 60 napig használható. A töltést úgy tudjátok indítani, hogy visszahelyezitek a talapzatába. Nagyon praktikusan ez a dokkoló ad helyet a hozzá kapott 17 fejnek, így azok szép katonás rendben sorakoznak, nem vesznek el jó eséllyel. A Xiaomi Bebird M9 Pro ára a mostani akcióban 12 800 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint)., ha használjátok a NNNCHINAPLANET01 kódot. Ebben az árban szintén minden benne van, nem kell plusz költségekkel számolnotok. Aztán, ha megvan mehet a nagy koleszos fülpucoválási verseny, hahaha.

hirdetés