hirdetés

Fiido vásár indult a Hekkán

5 Fiido bringát is jelentős kedvezménnyel húzhattok be

hír
Fiido vásár indult a Hekkán 1

Forrás: Hekka

írta: Atika
2023-05-23

A Fiido bringáiról többször volt már szó nálunk, sőt, még teszteltük is három modelljüket. Most a Hekka árazott le öt modellt, amik között akad nagyon kompakt és iszonyat masszív járgány is. Természetesen emellett elküldték a szokásos site-wide kuponokat is, amiket minden termékre beválthattok, így érdemes körülnézni az oldalon a bringákon túl is. A felsorolt termékek mind EU raktárból érkeznek, az áfát pedig mindegyik ára tartalmazza, így semmilyen extra költséggel nem kell számolnotok.

Fiido M1 Pro és M21

Az M1 Pro már látványosan eltér az előbb bemutatott bringától, ez ugyanis már egy fatbike. A 20 colos, 4″ széles kerekei elég látványosak és aszfaltra természetesen teljesen indokolatlanok. A nagyobb kerekek mellé nagyobb motor is dukál, ebben már egy 500 wattos egység dolgozik, amit a 48 voltos, 12,8 Ah-s akkumulátor szolgál ki energiával. A maximális rásegítés mellett maximum 40 km/h-val lehet vele száguldani, akár 100 km-en keresztül, de ha csak a gázt húznátok, akkor is elmegy 75 km-t a specifikációk alapján.

Természetesen ez már egy kicsit jobban felszerelt modell, mint a D2S, így kaptok első-hátsó tárcsaféket, 7 sebességes Shimano váltót, első-hátsó lengéscsillapítást, ráadásul az első teleszkóp zárható is, illetve erre is felkerült egy első lámpa. Ugyan ez a modell, már 25 kg-ot nyom a mérlegen, de megtartották az összecsukható dizájnt, így elfér egy 96x79x45 centiméteres helyen is. Az M1 Pro a HKM1PHU  kuponnal 325 000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ba kerül.

Az M21 nem sokban tér el az M1 Prótól, ugyanazok a kerekek, kialakítás, felszereltség, azonban egy kicsit kisebb lett az akkumulátora – 48 V, 11,6 Ah -, „csak” 36 km/h a végsebessége, azonban ami a legfontosabb, hogy ez már egy nyomatékszenzoros modell, így nem csoda, ha egy kicsit drágább is lett. A HKM21HU  kuponkódot felhasználva 365 000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ért vásárolhatjátok meg az M21-et.

hirdetés

Fiido D3 Pro

Elsőre mókás konstrukciónak tűnhet a D3 Pro, hiszen csak 14 colos kerekeket kapott, de pont ez a lényege. A masszív, alumínium ötvözetből készült vázának köszönhetően strapabíró, akár 120 kilogrammos terhelést is kibír, viszont nem nevezhető nehéznek, hiszen mindössze 17,5 kilogrammot nyom. A jármű belsejében egy 250 wattos motor dolgozik, ami akár 25 km/h-s sebességre is képes felgyorsítani, ráadásul még a 30 fokos emelkedőkkel is megbirkózik a gyártó állítása szerint.

A vázába rejtették a 7,5 Ah-s akkumulátort, aminek töltése mindössze 4 órát vesz igénybe. „Teli tankkal”, rásegítéses üzemmódban akár 60 kilométert is megtehettek vele. Az ülés kivehető, ráadásul szükség esetén pumpaként is használható, ami egy hosszabb túra során nagyon jól jöhet. Elöl és hátul is LED világítással látták el, a hátsó lámpa pedig fékezéskor villogni kezd, így a mögöttetek haladók könnyebben észreveszik ha lassítotok. Ugyan félbe nem hajtható a kerékpár, de az ülését le lehet tolni teljesen és a kormányrudat is lehetséges oldalra hajtani, így pedig elég kicsi lesz. Simán szállítható egy átlagos autó csomagtartójában is. A D3 Pro „mindössze” 188 000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ba kerül, ha felhasználjátok a HKD3PHU  kuponkódot.

Aki pedig ennél is többre vágyik, az használja a Hekka általános kódjait az oldalon:

  • A HK200-15  kóddal 15 dollárt spórolhattok, ha 200 dollár felett vásároltok
  • A HKTECH10  kóddal 10 dollárt spórolhattok, ha 29 dollár felett vásároltok 
  • A HK3OFF  kóddal 3 dollárt spórolhattok, ha 10 dollár felett vásároltok elektromos készüléket

hirdetés