hirdetés

Bőven 100 dolcsi alatt a Stratos 3 okosóra

Ennél még nem volt olcsóbb

hír
Bőven 100 dolcsi alatt a Stratos 3 okosóra 1

Forrás: Aliexpress, Amazfit Global Retail Store

írta: SonkaMod
2022-11-11

Az idei 11.11-en is vannak jó Amazfit akciók, ahogy már ezt megszokhattuk. Az egyik nagy dobásuk a hajlított kijelzős X, ami egy pár évvel ezelőtti koncepciótermék baromi nyomott áron, a másik pedig a Stratos 3, mely egy igen jó sportóra, aminél azóta sem igazán csinált jobbat az Amazfit. Az óra főleg sportolásra lett kihegyezve, de egyszerű okosóraként is remek, most pedig 32 000 Ft-ért meg is lehet rendelni akciósan.

Csúnyán ráver a konkurenciára üzemidő téren, hiszen energiatakarékos módban 14 napot bír egy töltéssel, de folyamatos GPS használattal is teljesíti a 70 órát, ami kegyetlen jó érték, még a fele is kielégítené minden igényünket. Az igazsághoz hozzátartozik, hogyha mindent bekapcsolunk rajta, és folyamatosan sportolunk a GPS kapcsolattal, akkor 35 óra az üzemidő, de az is három napnyi, 8 órás aktivitást jelent.

Gondolt a gyártó azokra is, akik zenét hallgatnak sportolás közben, mert az eszköz beépített 2 GB-os háttértárral rendelkezik, amire tölthetünk fel zenéket, és ezeket le is tudja játszani egy Bluetooth-os füles segítségével. Ezernyi funkciója van még, de mindent hosszú lenne felsorolni, ám még nagyon fontos a GPX nyomtáv követés, tehát feltölthetünk rá útvonalakat, amit aztán követhetünk egy túra vagy futás során.

Magától értetődik, hogy okosóraként is funkcionál, tehát vezérelhetjük a zenelejátszót, mutatja az időjárást, kezeli az értesítéseket, menedzselhetjük a hívásokat és ehhez hasonlók, de mégis az elsődleges funkciója az aktivitások monitorozása.

Vízálló, tehát lehet vele úszni, és zuhanyozni is.

Az Amazfit kütyük hagyományosan a Zepp alkalmazásba szinkronizálnak, ez a Stratos 3-ra is igaz, és ott részletesen visszakapjuk az edzési adatainkat. Természetesen összeköthető egyéb fitnesz alkalmazásokkal, mint amilyen például a Strava és lehet automatikusan szinkronizálni vele.

Kegyetlenül sok dolgot tud, nagyjából a Garmin Vivoactive 4 szintjét hozza, csak míg az 100 000 forint, vagy még több, addig az Amazfit Stratos 3 olcsóbb. Még a hazai webshopokban is 70 000 Ft környékén mozog, de Aliexpressről, a 11EXTRA9  kuponkóddal, automatikus kedvezménnyel és egy kevés coinnal már mindössze 32 000 Ft-ért megvásárolható. Elképesztően jó ár ez érte, és nem csodálkoznánk, ha ez ennél olcsóbb már soha nem lenne.

hirdetés