hirdetés

Túlélő butatelefon az Ulefone-tól

hír
írta: SonkaMod
2021-01-21

Az Ulefone Armor széria sok mindent megélt már, többek között azt is, hogy 2018-ban megjelent Armor Mini néven egy butatelefon is, ami körülbelül semmi említésreméltót nem tudott azon kívül, hogy olcsó és mindenálló volt. Most, három évvel később kijött az utódja az Armor Mini 2, de a koncepció nem sokat változott, hasonló dolgokat tud, illetve nem tud a készülék.

A fentiekből látható, hogy egy (jóindulattal) 15 éves hardvert kapunk, de nem is ez benne a lényeg, hanem hogy mi mindent kibír. Az akkumulátora 2100 mAh-s, amivel nem kevesebb, mint 19 napot kibír. IP68-as minősítésű, ütésálló, másfél méteres vízoszlopnak fél órán keresztül ellenáll, és a por sem árt meg neki. A gyártó szerint 1,2 méterről kibírja, ha leesik, de szinte biztos vagyok benne, hogy ennél sokkal többet is kibír, legfeljebb betörik a kijelzője, de mivel nem érintőképernyős, így ez sem jelenthet túl nagy akadályt a kezelésében.

Ez a mobil azoknak való, akik csak telefonálni szeretnének, egyébként pedig egy bányában dolgoznak, miközben teljesítménytúráznak az Amazonas mellett, hogy másnap felrepüljenek a Holdra, ahol fociznának a készülékkel. És hogy ne unatkozzanak az úton, egész végig tükörszelfizzenek a 0,3 megapixeles kamerával. Tehát viszonylag kis esélyét látjuk annak, hogy 2021-ben tömegek verekedjenek a készülék megvásárlásáért, de biztos van olyan, akinek ilyen kell. Mindenesetre legalább nem kifejezetten drága, előrendelésben nem egészen 13 000 forintot kell érte fizetni.

hirdetés