hirdetés

Ryzen 3-as mini PC jelent meg a T-baótól

hír
Ryzen 3-as mini PC jelent meg a T-baótól 1

Forrás: Banggood.com

írta: SonkaMod
2022-04-26

Az AMD-nek a Ryzen 3-as platformjai a belépőkategóriát célozzák meg, viszont olyan teljesítmény mellett, amivel azért nem kell szégyenkezniük. Ha az Intel világban mozgunk otthonosabban, akkor lehetne azt mondani, hogy a Ryzen 3 az az, mint az Intelnél a Core i3 széria. Ezek a lapkák már jól használhatók, viszont igazán komoly munkára jobbak javasoltak. A kínai T-bao ezzel a processzorcsaláddal csinált egy mini PC-t, ami nagyon jó kis gépnek tűnik, ha multimédiás felhasználásra vagy irodai munkára használnánk.

A gép mindössze 1 kg-ot nyom, és 127x127x48 milliméteres méretekkel rendelkezik, tehát kis helyen elfér, és könnyen hordozható is. Portokból is szépen van rajta, kapunk három USB 3.0-t, két USB 2.0-s csatit, ami már ennyivel meghazudtol pár asztali gépet is. Monitorból mindenféle kiegészítő nélkül akár hármat is köthetünk rá, hiszen van rajta DisplayPort, HDMI csatlakozó és egy teljesértékű Type-C port, amin a képet is át tudjuk tolni. Továbbá tettek rá gigabites LAN és jack csatlakozókat is, a mikrofonnak és fülhallgatónak külön-külön.

Bár a mini PC-k csak kicsit bővíthetők, ha több memóriára vagy nagyobb háttértárra vágynánk, azt egyszerűen megoldhatjuk. Kétféle verzió elérhető, a Banggoodon a 8/256 GB-os variáns csak 123 300 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ba kerül, míg az ajánlottabb 16/512 GB-os modell is csak 140 800 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint)., ami még mindig nagyon olcsónak számít, főleg, hogy jogtiszta Windows 10 is jár hozzá. Ennyiből itthon nem kapunk ilyen konfigurációt az biztos, pedig sokak igényét kielégíti egy ilyen PC, és sokkal jobb egy ilyenre beruházni, mint egy Pentium processzoros lassúságra, amiket itthon árulnak sokszor ebben az ársávban.

hirdetés