hirdetés

Meglepetés az új Xiaomi Mi Note 10 háza táján

Nem szabad feltétlenül hinni a pletykáknak

hír
Meglepetés az új Xiaomi Mi Note 10 háza táján 1
írta: Rolla
2019-11-06

A tegnapi Xiaomi Mi CC9 Pro kínai bemutatója után ma leleplezték a párját Madridban, a Xiaomi Mi Note 10 okostelefont. Nagy volt a meglepetés, hiszen az előzetes pletykákkal ellentétben mégse okosították fel a CC9 Prohoz képest, szimplán csak a nevét változtatták meg a globális piacra szánt készüléknek. De ne keseredjetek el, mert így se semmi, amit a Xiaomi összedobott.

Ami még tapsot érdemel, az a strapatelefonoknál jóval gyakrabban előforduló akkumulátor méret, hiszen 5260 mAh-s telep biztosítja, hogy ne kelljen naponta tölteni a mobilt. Ha pedig mégis erre kerülne a sor, akkor a 30W-os gyorstöltéssel 68 perc alatt pumpálhatjátok fel nulláról százra, ráadásul a dobozban megtaláljátok a hozzá szükséges gyári töltőt is. Továbbá – bár ezek már lassan olyan természetes dolgok ebben az árkategóriában, mint bármi más, de – fontos megemlíteni, hogy nem felejtették el az NFC-t, a GPS-t és az ujjlenyomat-olvasót sem. De mi is pontosan ez az imént említett árkategória? Körülbelül 182 000 forintért indítják útjára a Mi Note 10-et, míg a Pro változatért elkérik a 215 000 forintot. Viszont ha figyeltetek tegnap, akkor láthattátok, hogy a Gearbest megosztotta a GBMINOTE10 kupont, amivel 150 000 forintért szerezhetitek be az előbbi modellt.

hirdetés