hirdetés

Kínai meleglevegős okosfritőz a lusták és rohanósok barátja

hír
Kínai meleglevegős okosfritőz a lusták és rohanósok barátja 1
SonkaMod
írta: SonkaMod
2020-09-09

Mostanában úgy vagyok vele, hogy megpróbálom elkerülni az olajban sütést, mivel rendkívül egészségtelen, illetve azt sem szeretem, hogy a konyhában is minden ragadós lesz, még elszívóval együtt is. A B terv ilyenkor a sütő, de az sem tökéletes, egyrészt nem lesznek olyan finomak az ételek, másrészt nagyon sok idő mire felmelegszik annyira, hogy betegyem a kaját. Megoldás lehet egy meleglevegős sütő, elég jó kis gépeket találtam Kínából, ráadásul a BlitzWolfé még okos is.

A BlitzWolf gépe 6 literes, így akár egy család húsadagja is belefér, de mégsem foglal rengeteg helyet a konyhában. Ha kinyitjuk működés közben a sütőt, akkor automatikusan leáll, így nem égetjük meg vele a kezünket. A tálcája könnyen eltávolítható, és jóval egyszerűbb elmosni, mint egy hagyományos tepsit, ami sehogy sem fér bele sem a mosogatógépbe sem pedig a mosogatóba. A hőmérséklete 40 és 200 celsius fok között állítható, a teljesítménye pedig maximum 1800 watt. Egy ilyen sütő, ha nem okos, akkor 20 és 30 ezer forint körül szokott mozogni, de ez egy okosított változat, mégis kifejezetten olcsó a BlitzWolf BW-AF1, de a BGGTGZGJP kuponkóddal még olcsóbbá tehetjük, így mindössze 27 900 forintba kerül.

hirdetés