hirdetés

HiBREW, a kávékirály – Érdekes Aliexpress boltok

hír
HiBREW, a kávékirály – Érdekes Aliexpress boltok 1
írta: Don Kartács
2020-12-03

Valamelyik nap olvastam, hogy a Starbucks cég növekedésének egy jelentős részét Kína adja, ami meglepett, mert eddig teafogyasztó nemzetnek gondoltam őket. A nagyvárosokban azonban már nagyjából 200 millió ember kávézik, ezt a tömeget pedig érdemes kiszolgálni, meg persze a világ többi részét is. Erre ment rá a HiBREW márka mindenféle kávégépekkel, amelyek az őrölt kávén túl többnyire a már jól ismert Nespresso, Dolce Gusto és Lavazza kapszulákkal is kompatibilisek. Sőt, van hordozható, autóban is használható mini kávéfőzőjük is.

A HiBREW H4 egy hordozható, szivargyújtóról is üzemeltethető, a pohártartóba állítható kapszulás kávéfőző. A Kéktúra szakaszok bejárása alatt megtanultam, mennyire rá tud kívánni az ember egy jó kávéra. Főleg egy 40-50 kilométeres gyaloglás végén, mikor hazafelé zombiztam a kocsiban, akkor éreztem, hogy „de bevernék” egy jó kávét. Szerintem amennyi aprót elszórtam erre a tevékenységekre életemben az autópályán fellelhető benzinkutakon, abból már 2-3 H4 kijött volna. Szóval utazás közben, főleg, ha több száz kilométerekről van szó, jól tud jönni egy ilyen szerkezet. De például egy kempingben is el tudom képzelni, ahogy bedurrantom a kocsi akkujáról a reggeli koffeines löttyömet.

A HiBREW pont ezt tudja, hálózatról, szivargyújtóról és USB kábelről is üzemeltethető, kompatibilis őrölt kávéval, Nespresso és Dolce Gusto kapszulával is. Belecsapjátok a cuccot, megnyomjátok a gombot, és pár perc múlva jön a forró fekete nedű. A dolgon még annyit tudnék fejleszteni, hogy funkcionálhatna termoszként is, viszont jelenlegi formájában kell egy pohár, amibe kiöntitek a kávét, de majd a H4 Pro. A cuccért 24 000 Ft-ot kérnek lengyel raktárból, ingyenes szállítás mellett.

hirdetés