hirdetés

Meghátrált az USA Kormánya

Feloldották a Huawei elleni tiltást

hír
Meghátrált az USA Kormánya 1
írta: Atika
2019-07-01

Donald Trump bejelentette, ahogyan az várható volt, hogy megszüntetik a Huawei elleni tiltó intézkedést és engedélyezik az amerikai vállalatokkal való kereskedést, így nem csak a kínai óriás, de a nekik nagy tételben hardvert és szoftvert beszállító cégek is fellélegezhetnek egy kicsit.

A kínai elnökkel folytatott tárgyalások után Donald Trump maga jelentette be, hogy megszüntetik a Huawei elleni bojkottot. Az állam feje szerint az amerikai cégek nem igazán örültek annak, hogy nem kereskedhetnek a kínai nagyvállalattal, hiszen rengeteg pénzt költenek náluk a Távol-keletiek.

Ezzel a lépéssel, ami igazából várható volt, az USA kormánya meghátrált és bár nem nyíltan, de belátta, hogy a Huawei-ből rengeteg hasznot húznak és nem éri meg egyik pillanatról a másikra ellehetetleníteni a működésüket. A kínaiak fellélegezhetnek, ahogyan az amerikai hardvergyártók is, de a Google még nem nyugodhat meg, mert ettől függetlenül a HongMengOS/ArkOS ugyan úgy megérkezik ősszel. Kíváncsian várjuk az Android konkurenciát.

hirdetés