hirdetés

Lehull a lepel

Itt húz be sok pénzt a Curve

hír
Lehull a lepel 1
Rolla
írta: Rolla
2019-12-18

Miután több lakossági bejelentés is érkezett a Curve furcsaságaival kapcsolatban, így a Business Insider arra vállalkozott, hogy utánajár, hogy miért kapnak az ügyfelek kérés nélkül lakossági helyett üzleti kártyát. Kinek jó ez és miért, illetve kinek okoz ezzel a fintech cég hatalmas károkat?

Az Insider tesztképpen rendelt egy kártyát, aminek típusát nem tudták kiválasztani, megérkezéskor viszont kiderült, hogy üzleti célra használhatót kaptak. Azonnal felkeresték az ügyfélszolgálatot, ahol cserét kérvényeztek, illetve megkérdezték, hogy mit kellett volna ahhoz kiválasztani, hogy lakosságihoz jussanak. A Curve ezt letudta annyival, hogy a szabályozás miatt erről nem tudnak információval szolgálni. Az oknyomozó riport megjelenése után sem volt hajlandó érdemben reagálni a cég a fenti kérdésekre. A Curve bárki számára elérhető általános szerződési feltételeiben írja, hogy a cég saját maga eldöntheti, mikor küld üzleti és mikor lakossági kártyát, függetlenül attól, hogy magán- vagy céges célokra kívánják-e azt használni.

Mit lehet ezzel veszíteni?

Felhasználóként kevesebb veszélyt rejt ez, mint kereskedőként, bár a visszajelzések alapján az előbbi sem problémamentes. A Business Insider egy olvasója arról tájékoztatta a lapot, hogy vonatjegy vásárlásakor külön díjat számítottak fel neki – ilyenről egyelőre Magyarországon nem hallottunk -, mert – tudtán kívül – üzleti kártyával fizetett, viszont még ennél is kevésbé etikus a Curve húzása a kereskedőkkel szemben.

Az Európai Unió szabályozta a lakossági betéti és hitelkártyák után fizetendő bankközi jutalékot, amelynek mértéke az EU-n belül a lakossági betéti kártyák esetén 0,2%, a hitelkártyák esetén 0,3%. Minden kártyás fizetési tranzakció után az aránynak megfelelő összeget kapja meg a kártyakibocsátó bank. Az üzleti kártyák esetén viszont nincs külön szabályozva a bankközi jutalék mértéke, így a kibocsátó bankok a jutalék akár ötszörösét is megkaphatják az üzleti kártyával végrehajtott vásárlások után.

Jelen esetben a Curve az üzleti kártya után felveszi a többszörös bankközi jutalékot, míg az eredeti kártyakibocsátó bank, „csak” a lakossági kártya után járó, szabályozott jutalékot kapja meg. A bankközi jutalék a kereskedői elfogadói díjba van beépítve, így a nap végén a kereskedő fogja azt kifizetni. Bár az Egyesült Királyságban már szabályozták az üzleti kártya kibocsátásának és igénylésének feltételeit, viszont – és itt jön a kiskapu – a Curve nem minősül banknak, így rá ez nem vonatkozik.

hirdetés