hír
BanggoodDoogeestrapatelefon
8 GB RAM és infra hőmérő került a Doogee S86 Próba
írta: SonkaMod2021.06.18.
A Doogee is elég keményen viszi a strapatelefon vonalat, akárcsak az Ulefone vagy a Cubot. Ez azt jelenti, hogy a budget mobilokat gyártó vállalatnak elég sokféle megoldása van a témában, idén februárban pedig kiadták az S86-ot, ami egy tucattelefon, de a Pro verziója már sokkal érdekesebb. Ugyanis a középszerű processzor mellé bepakoltak 8 GB memóriát, ami elképesztő sok egy ilyen telefonban. Az ára is ezért érdekes, mert most mindössze 51 000 forintba kerül, pedig többet érne.
hír
elektromos rollerGeekbuyingMegawheels
Bőven 100k alatt rendelhető a Megawheels S10 e-roller
írta: SonkaMod2021.06.18.
A városi közlekedés fejlődésében már nagyon nagy szerepet kapnak a különböző elektromos járgányok. A rollerek, e-bike-ok, e-robogók egyre elterjedtebbek, amik olyan szempontból nagyon jók, hogy gyorsan és dugómentesen eljuthatunk egyik pontból a másikra úgy, hogy lokálisan nem szennyezzük a környezetet és még zajterhelést sem okozunk. A saját e-roller egy befektetés. Kocsi és tömegközlekedés helyett is jó lehet a városban, de akár még úgy is megéri, hogy csak a melegebb félévben használjuk. A Megawheels rollere olyan megoldást kínál, amivel költséghatékonyan gurulhatunk, de nem kell lemondani a sebességről és a hatótávról sem.
hír
BanggoodBlitzWolfQC 3.0töltőtöltőállomás
Olcsón, EU raktárból rendelhető a BlitzWolf 6 portos töltője
írta: SonkaMod2021.06.17.
Az egyik kedvenc BlitzWolf töltőnk a BW-S15, mert rendkívül erős és rengeteg portja van. A megjelenéskori ára is brutál jó volt, és időről időre visszatérnek olyan 6000 forint környéki árra, amiért baromi jó vétel a mai napig. Ha megelégszünk a QC 3.0-val és nincs szükségünk PD támogatásra, akkor mindenképp elégedettek leszünk egy ilyen kütyüvel, mert ezen kívül nincs hiányossága.
hír
audióBanggoodBlitzWolfbluetooth
Akkumulátoros, OLED kijelzős audio transzmitter EU raktárból
írta: SonkaMod2021.06.17.
A BlitzWolf a Bluetooth-os audio transzmitterekben eléggé otthonosan mozog, van pár ilyen jellegű kütyüjük. A BW-BR6 ezek közül az egyik legjobb, hiszen elég kicsi, mégis van benne akkumulátor és még kijelzővel is rendelkezik, ami a visszajelzés miatt nagy pozitívum. Az eredeti ára 8-10 000 forint körül alakult eleinte, de most épp olcsóbb és egy remek kupon is felhasználható hozzá, amivel csak 6400 Ft, EU raktárból.
hír
Aliexpresskuponsummer sale
Elindult az Aliexpress Summer Sale bemelegítés
Hétfőtől pedig indul a sale
írta: SonkaMod2021.06.17.
Az Aliexpress, ahogy minden évben, úgy most is megrendezi a nyári leárazását, aminek Summer Sale a neve. Az akciósorozat hasonlóan fog lezajlani, mint például a szülinapok vagy egyéb nagy események a cégnél. Adnak pár nap felkészülési időt, amikor kosárba kell hányni a sok rendelnivalót, kuponokat kell begyűjteni, majd hétfőtől mehet az igazi vásárlás. Az idei vásárt kicsit beárnyékolja az újonnan bevezetett áfatörvény, de sok EU raktáras cucc is lesz, és most már legalább kalkulálható, hogy mennyit kell pontosan ráfizetnünk a rendelt termékekre.
hír
5GBanggoodokostelefonredmi note 9TXiaomi
Erre már vártunk: reális áron vihető a Redmi Note 9T
írta: SonkaMod2021.06.16.
Az év egyik nagy (negatív) meglepetése volt a Redmi Note 9T, ami januárban került piacra, de váratlanul magas áron kezdték forgalmazni. A szerkesztőségünkben is született róla egy teszt, de annyira beárnyékolta a képet a magas ár, hogy nem tudtuk megszeretni. Pedig nem rossz telefon, hiszen erős processzorral rendelkezik, ami támogatja az 5G-t és az egyéb tulajdonságai sem rosszak, csak éppen a kameraképességei kifogásolhatók, és ahhoz képest pedig drága. Illetve csak drága volt, mert már elképesztően sokat esett az ára.
hír
AIRAUXBanggoodBlitzWolfBluetooth hangszóróSoundbar
Airaux 60 wattos soundbar EU raktáras ajánlatban
írta: SonkaMod2021.06.16.
A BlitzWolf audió almárkája, az Airaux is gyárt soundbart, ami azért is érdekes mert az anyacég nevén is van pár ilyen kütyü. Az Airaux AA-SAR1 ráadásul nagyon hasonló specifikációkkal rendelkezik, mint a BlitzWolf BW-SDB1 Pro, így megkockáztatjuk, hogy nincs is a kettő között sok különbség. EU raktárból, kifejezetten jó áron beszerezhető az AA-SAR1, ami így nagyon jó vásárnak ígérkezik.
hír
atkaporszívóBanggoodBlitzWolfBluetooth hangszóróXiaomi
Ingyen Bluetooth hangszóró jár az atkaporszívó mellé
Xiaomi és BlitzWolf kombó
írta: SonkaMod2021.06.16.
Mindig örömmel tölt el bennünket, hogyha megjelenik valami olyan akció, amit érdemes megírni. Kínából szerencsére ez nem ritka, így napi több ilyet is meg tudunk osztani, de az ajánlatok között mindig vannak olyanok, amik különösen jó dealek. Ilyenek a kettőt fizet, egyet kap akciók vagy az elrontott árazású cuccok, de említhetnénk a random féláras dolgokat is. Most egy olyan akcióba botlottunk bele a Banggoodon, amikor a termékhez egy nagyértékű ajándékot adnak, ezért lesz rendkívüli az ajánlat. A Xiaomi egyik atkaporszívója vásárolható meg jó áron EU raktárból, és az benne a pláne, hogy egy BlitzWolf Bluetooth hangszórót adnak hozzá teljesen ingyen.
hír
BanggoodChuwiCoreBoxmini PCszámítógép
Core i3-as mini PC az itthoni ár töredékéért
írta: SonkaMod2021.06.16.
A Chuwi CoreBox sorozatnak a Pro tagja rendelkezik az egyik legütőképesebb hardverrel, ami azt jelenti, hogy ez a konfiguráció már kompromisszummentes használatot garantál irodai munkára és tartalomfogyasztásra. A 10-ik generációs Core i3-as processzor, a sok memória és a gyors SSD kitűnő alapot szolgáltat és sokkal olcsóbban, mint ahogy itthon mérik ezeket a gépeket.
hír
BanggoodhőmérőlázmérőmiaomiaoceXiaomi
Bluetooth-os gyereklázmérő szuper áron
írta: SonkaMod2021.06.15.
A Xiaomihoz köthető Miaomiaoce egy olyan lázmérőt fejlesztett ki kisgyermekek számára, amivel bármikor lecsekkolhatja a szülő a hőmérsékletét, akár alvás közben is, érintés nélkül. A kütyüt nemcsak a paranoiás szülőknek találták ki, mert ha például beteg a gyerek, akkor valóban nem árt tudni, hogy mekkora a láza, és jó, ha ezt távolról is le tudjuk ellenőrizni. A kütyü ára nem vészes, most pedig olyan olcsón rendelhető, hogy még az sem lehet akadály, hogy kínai raktáras.