Chuwi CoreBook X notebook teszt

A gépet nagy várakozással nyitottam fel, és elsőre meg is állapítottam, hogy ennek a kijelzője is csak úgy nyílik, ha a másik kezünkkel leszorítjuk a gépet a felületre. Ez engem nem zavar, de a MacBook fanok nagyon szeretik, hogy az Apple gépei nem ilyenek. Az összerakottság meglepően minőségi. Nem arra kell gondolni, hogy olyan prémium, mint az Apple, vagy egy Surface, de simán hozza az olcsóbb ultrabookok szintjét. A fém háza szép, a lekerekítések rendben vannak, kényelmes a fogása, és jó érzés megérinteni, bár érezni, hogy nem prémium cucc. Egyértelműen vékony a gép, de azért nem annyira, hiszen a 18 milliméter már inkább a középkategóriába sorolható. A gép alján hűtőrács látható, illetve egy kis lecsavarozható ajtó, ami mögött az M.2 SSD hely található, mert a gép tárhelye bővíthető. A billentyűzetének kellemes a fogása, és gépelni is jó rajta, ráadásul még háttérvilágítást is kapott. Bár angol kiosztású, de kis idő alatt át lehet rá szokni magyar billentyűzetről is. A touchpad nagy, középen helyezkedik el, egy kicsit lehetne kényelmesebb és kicsit hangosak rajta a klikkek, de alapból nem rossz, ráadásul tudja a szokásos windows-os gesztusokat. A kijelzőjére érdemes rászánni kicsit az időt, mert nagyon szép lett. Viszonylag vékony kávákkal rendelkezik, és a szokatlan 3:2-es képarány miatt meglepően magas, de az összhatása patent.

Az első bekapcsolás

A billentyűzet jobb felső sarkában van a bekapcsológomb, ami majdnem ugyanúgy néz ki, mint a többi billentyű, de igazából nem zavaró tényező. A rendszer gyorsan betöltött, és a Windows 10 telepítési lépésein végighaladva pár perc alatt már egy használható géppel dolgozhattam. Az oprendszer alapból angol, a telepítés ezen a nyelven folyik, de csak addig, amíg nem telepítjük később rá a magyar nyelvet, amit elsőként megtehetünk, és tökéletesen működik. Az összes frissítést feltettem, amit a Microsoft felajánlott, sőt, már a Windows 11-es átállást is rögtön feldobta.

A szoftver jogtiszta, külön aktiválni sem kell, és ugyanúgy működik, mint bármelyik másik Windows 10.

Elkezdtem a szokásos szoftvereket feltelepíteni rá, ami nagyon gyorsan odavezetett, hogy az első, és egyik legnagyobb hibájára fény derüljön. Amint kicsit is elkezd dolgozni a gép, a ventilátor úgy felpörög benne, hogy egy igazi repülőgép lesz a notebookból. Szó mi szó, baromi idegesítő volt, már pár perc alatt is. Ehhez nem kell nagy terhelésekre számítani, ha elindítottam egy Google Chrome-ot négy különböző ablakkal, az már bőven elég volt az orbitális hangorkánhoz. Ez egyértelműen nem normális jelenség, de megtaláltam rá a megfelelő megoldást. A Windows energiafelhasználási beállítáasiaban le kell korlátozni a processzort, és visszavéve 80-85%-ra már egyáltalán nem pörgött fel a venti annyira, hogy idegesítő legyen. Ez viszont nyilvánvaló teljesítményvisszaesést jelent, ami egy ilyen processzor esetében nem jó, de nem is elviselhetetlen.

A változást a gyakorlatban nem igazán vettem észre, cserébe nem volt hangos többé a gép.

Teljesítmény, használhatóság

A gépben egy Intel Core i5-8259U processzor ketyeg, ami egy négymagos, négyéves lapka, viszont a jobbik fajtából, ezért ez még egy teljesen jól használható chip. Dedikált videókártya nincs a Chuwiban, így az integrált Intel Iris Plus Graphics 655 a felelős a képi megjelenítésért. Ami a memóriáját illeti, ez a gép kijött 8 GB-tal is, viszont nálunk a 16 GB-os verzió járt, és az árkülönbség nem nagy, tehát érdemes amúgy is ezt választani. Háttértárnak pedig egy 512 GB-os SSD-t tettek bele. Ez a konfiguráció egyáltalán nem hangzik rosszul, de kíváncsi voltam, hogy hogyan teljesít a szintetikus teszteken, majd a való életben.

Bár nem vagyok nagy híve a szintetikus mérőszámoknak, muszáj ilyen jellegű teszteket is csinálni, mert itt kiderülhetnek érdekes dolgok. A Chuwi CoreBook X-et alávetettem először egy adattároló sebességtesztnek, ahol kijött, hogy az SSD maximális írási sebessége nagyjából 550 MB/s az írási sebesség pedig 460 MB/s. Ez megfelel egy teljesen átlagos SATA SSD tudásának, tehát hozza az elvárhatót, de ennél az NVMe SSD-k már sokkal gyorsabbak.

Ami a szintetikus tesztek alapján nem feltétlenül jön le, hogy ez egy remek, gördülékeny hardver a maga nemében.

Nem kíméltem, feltettem rá minden olyan szoftvert, amit magam is használok a munkám során. Volt sok szövegszerkesztés, rengeteg, többablakos (20-25 darab) böngészés Google Chrome-ban, multimédiás felhasználás, és még elővettem vele a Photoshopot és az Illustratort is. Meglepően flottul vett minden akadályt, rendesen tudtam vele dolgozni, nem volt lassú sem. Persze a móka kedvéért feltettem rá a Forza Horizon 5-öt is, de azon azért csúnyán elvérzett. Ez a teszt olyan volt számára, mintha egy háromezer évvel ezelőtti Egyiptomi építőbrigáddal akartam volna felépíttetni a Burj Khalifa tornyot, szóval teljesen abszurd, de mégis kíváncsi voltam. A játék futott is, csak éppen irtózatosan szaggatott, ami a dedikált videókártya hiányában nem csoda. Ha viszont alacsonyabbra tesszük a lécet, és valami könnyedebb címmel terheljük, akkor akár még játszani is lehet rajta, de e célra azért alapvetően nem ajánlott.

Kell több, mint egy Type-C port?

A gépen nincs valószínűtlenül sok port, de ez nem is biztos, hogy olyan nagy probléma, a jobb oldalán van egy USB 3.0 dugalj, jack csatlakozó, és egy nagyon üdvözlendő micro SD kártya olvasó. Ez utóbbi a fotósoknak lehet könnyítés, hogy egyből be tudják tenni a kártyát a gépbe, nem kell semmilyen átalakító.

A másik oldalán viszont már csak két port található, amiből az egyik egy Type-C csatlakozó, viszont teljesértékű, tehát használható töltésre és képátvitelre is. Egy BlitzWolf BW-TH8-as dokkolóval használtam, így azon keresztül tudtam vezetékes netet használni, plusz monitort rákötni, egy rakás USB-s cuccot használni és közben pedig egy PD töltővel tölteni. A másik csatlakozó egy tápbemenet, ami kicsit ódivatúnak hat egy PD töltésre alkalmas gépen, viszont olyan szempontból pozitív, hogy így kétféle módon is lehet tölteni, mégpedig 65 wattal.