hirdetés

Kemping főző szettek tesztje

Olcsó, kínai bushcraft

teszt
Kemping főző szettek tesztje 1
írta: Ambient
2021-04-15

Gondolkodtam ezen a bevezetésen, hogy hogyan is tudnám röviden és érthetően leírni, miért létezik ez az írás, aztán eszembe jutott, hogy fekete-fehér alapon nézve 2 különböző irányból jöhetnek az érdeklődő olvasók. Az egyik azt kérdezi, hogy mi ez és miért van ilyen teszt egyáltalán, a másik pedig azt, hogy eddig miért nem volt. Na, én most lelkességem-felvillanyozódásom két egyenlő részre osztva szólok mindkét táborhoz, hogy elmondjam, micsoda nagyszerű móka kínai kütyükkel természetjárás közben ételeket készíteni. Vegyétek hát magatokhoz eme szellemi étket.

Három különböző termékről fogok írni:

 

Ipree ST5 hordozható fatüzelésű kályha

Hívhatnám sparheltnek is, mert jobban passzol rá a kályhánál. Már évek óta ki szerettem volna próbálni, hogy mennyire alkalmas főzésre egy olyan halom vas, amelynek 2 fő funkciója van. Első, hogy tüzet tudj benne gyújtani úgy, hogy azt biztosan kordában is tartod, jól levegőzik, de nem fújja a szél közvetlenül (pl. szálló parázs veszélye), második pedig, hogy állványként, jobban mondva főzőlapként funkcionáljon edények számára.

Miután a gázfőzőkre voltam jobban rápörögve, és egy valag nyers hússal elindultunk reggel kirándulni, bízva abban, hogy a Jófogásos eladó tényleg érti a dolgát. Reméltem, adhatok a szavára, amikor azt mondja, hogy ,,igen, egészen biztosan jó lesz a gázpalackom a kínai gázfőzőhöz”, majd a helyszínen rájövök, hogy az enyém menetes, az övé meg bajonettzáras, aránylag hamar felmagasztalódott eme analóg szerkezet. Így történt, hogy elsőnek mégiscsak ezt teszteltem.

Nagyon bátor azért nem voltam, elsőre csak darált és kockázott csirkemellet vittem salátával, meg egy adag kész bablevest, amit csak meg kellett melegíteni. Igazából nem bánom, hogy így döntöttem, mert legközelebb már tudom is, hogyan fogom jobban csinálni.

A fenti képen látható az összeállítási rajz.

A legalsó henger az alaptámasz, a lyukakon áramlik be a levegő. A középső henger a tűztér oldala, ez egy duplafalú elem, masszívnak tűnik, további légnyílásokat alakítottak ki benne. A legalsó, aprócska hamutálkának én abszolút nem látom értelmét, így nem is használtam. Fentről a második nagyobb tálka a tűztér alja, szintén lyukacsos, hogy a hamu le tudjon esni, illetve levegőhöz jusson a parázs és a tűz. Ez az elem egészen a középső henger aljáig esik, tehát a földtől mindössze pár centire van az alja. Ez azt jelenti, hogy a tűztér ennek a tálkának meg a duplafalú hengernek a magasságából áll, persze egy keveset hozzátesz még a legfelső edénytámasz is. Ezt azért magyaráztam el ilyen részletességgel, mert egy bekezdéssel lejjebb jelentősége lesz.

A használata pedig elég egyszerű: papírt és száraz fűféléket az aljára, a száraz ágacskákat és a vékonyabb ágakat rá,

aztán durr bele. Amikor már stabilan ég a tűz, mehet rá a tető, és elkezdhettek vele főzni. Senkinek ne legyenek kétségei: ez egy macerás valami. Olyan pici a tűztér, hogy túlzás nélkül kb. 2 percenként rakni kell rá fát, hogy égjen, mert ha nincs láng, nincs sercegés. Amíg a fentebb említett kajákat elkészítettem, nem telt meg a tűztér annyira, hogy kelljen rá raknom, de ne legyen hely, viszont tényleg nem lehetett otthagyni magában. Ezáltal arra a következtetésre jutottam, hogy legközelebb a tűztér alját sem fogom beletenni, hanem rendesen a földön rakok tüzet, ezt meg csak köré teszem. A tűztér mérete jelentősen meg fog nőni, több fa pedig nagyobb tüzet jelent. Az étel így is kényelmesen elkészült vele, csak végig ülni kellett mellette, vagy gallyakat szedegetni, amúgy egy szuper kis cucc. Bátran ajánlom kipróbálásra, ha megvan az érdeklődésed, de ha gyorsan akarsz kaját, és inkább a túrázásra/teljesítményre vagy kihegyezve, akkor nem neked való, mert időigényes a művelet. Viszont annál nagyobb szórakozás. 6800 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ot kérnek érte szállítással együtt, ennyit simán megér a cucc.

 

Ipree ST5

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 10
  • design és anyagminőség: 7
  • felszereltség, funkciók: 7
  • ergonómia: 9
  • ár/érték arány: 9

8.4

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés. Ez a funkció még nem elérhető.

Légy te az első
Kemping főző szettek tesztje 12

Túrakészlet főzéshez és az Ipree gázfőző

Következő alkalommal már okosabb voltam, a túra előtt napokkal utánajártam, hogy az én főzőim milyen kemping gázpalackkal kompatibilisek (bemenni a Decathlonba és rápróbálni ugye a COVID járvány miatt nem tudtam, a tévesen választott terméktől elállni pedig majd csak újranyitáskor lehet). Úgy találtam, hogy nagyjából 2 fő csatlakozótípus létezik: a menetes, ami általában az alacsonyabb, tömzsibb palackok sajátossága (de nem kizárólag!), illetve a bajonettzáras, ami a kisebb átmérőjű, magasabb, leginkább öngyújtó utántöltőre hasonlító palackok sajátja. Ezeket menettel nem is találtam meg.

A cikk végére beteszek pár átalakítóhoz linket, ha rendeltek rögtön ilyeneket is, akkor mindkét féle csatlakozósat vehetitek, nem jártok úgy, mint én.

A gázpalackok árai meglehetősen változók (érdemes nézni azt is, hogy mennyi gáz van a palackokban, és hogy milyen hőmérséklet mellett használhatók), én végül az Obiba mentem palackért, méghozzá egy ilyenért. Ezt messze az egyik legjobb ár-érték arányú terméknek találtam, és rá is tudtam próbálni, így az alábbi képeken 2 ilyet láttok majd használat közben.

Elmentünk kirándulni egyet, ha már úgyis gyönyörű idő volt, és épp fent voltunk a Pilisben valahol egészen magasan, amikor a túraleírás szerint le kellett térnünk egy rövidke kilátózás erejéig az útvonalról. Na, ez a kilátóhely olyan király volt, hogy úgy döntöttünk, hogy ott fogunk főzni. Ezúttal pácolt csirkemell, darabolt házisonka, és vegyes zöldség volt a menü, zsemlével. A terv az volt, hogy felvágjuk a zsemléket, megsütöm a csirkemellet, azt bele, utána a sült sonka, aztán sütöm meg a zöldségeket, de mindezt 3 főre, és csak abban a 2 kis edényben, ami a 2 fős edényszettben volt.

Mielőtt a főzőkre térnénk, pár szót a másik szettről. Az egyik egy serpenyő, a másik pedig egy magasabb falú lábasszerűség, ami inkább leveshez való, de ezzel kellett operálni. Sajnálattal konstatáltam, hogy a látszat csal, az edényeknek az égvilágon semmilyen tapadásgátló bevonata nincs, olyanok, mintha vaslapon sütne az ember, tehát bő zsír vagy olaj kell hozzá. Miután a sonkát is kisütöttem, már nem volt gond, de addig tapadtak a dolgok rendesen.

Tudva ezt, legközelebb több zsírt viszek magammal.

A másik probléma ezekkel, hogy bár a fogantyúk kiképzésének gyárilag olyannak kellene lennie, hogy szoruljanak, ezáltal kihajtva úgy maradjanak. Sajnos a 4 fogantyúból csak 1 szorul, a többi 3 lifeg. Erre Molcsa ötlete az volt, hogy szerezzek rájuk 1-1 olyan tépőzáras kötegelőt, amit a BlitzWolf kábeleikhez szoktak adni. Az evőeszközök igazából nagyon rendben lennének, de a zárómechanizmusuk béna. Van egy tologatható fém lapocska egy kiálló kallantyúval, aminek az lenne a célja, hogy ha eléggé letolod, akkor fennakad benne az evőeszköz vége pont ott, ahol összecsukásnál hajlik, és nem engedi összecsukódni. A valóságban ez a kallantyú folyton kilazul, ha a villával ”főzöl” és fakanál helyett használod. Ez meglehetősen idegesítő, de ezt leszámítva tök jó az étkészlet, a kés például konkrétan éles volt. Sok mindenre számítottam, de erre nem. A fakanál aranyos és hasznos is, a karabinert viszont nem tudom, mire kellene használnom. Van még pár műanyag tálka is benne, ami inkább viccnek jó, mint tányérnak, de a dörzsi szivacs mosogatáshoz jó pont volt nálam.

Kemping főző szettek tesztje 30

Beszéljünk végre a lényegről. Van egy 3500 W-osnak mondott Ipree gázfőző, ami a saját lábán áll és menetes csatlakozós vezetéken keresztül kapja a gázt, meg van egy picike (ez jár az edények mellé és ezt látjátok az oldalsó képen), amit rá kell tekerni a palackra, és az adja a főzőállomás stabilitását. Ez utóbbi sajnos olyan, amilyen, nem lettünk a legjobb barátok, de azt sem mondanám, hogy szükségmegoldásnak jó csak. Túl pici a felület, amire az edényeket tenni lehet, ezáltal azok könnyen leeshetnek (véletlen hozzáérsz a nyelükhöz, erős szél fúj stb.) amíg üresek. Ha van bennük étel, akkor már nincs ilyen gond.

További probléma, hogy a gázszabályzója nagyon tróger. Nemcsak tekerésre működik, hanem ki-be húzogatásra is. Ergo, nem valami fix menetes dolgot tekersz a kis fémmel, hanem nem tudom, mit, de meglehetősen kusza a láng állíthatósága.

Ha meghúzod magad felé, az őrlángból nagyon gyorsan csóva lesz. Nem egy kezelhetetlen dolog, de biztosan nem merném rábízni a kajámat sem rövid-, sem hosszútávon.

Az Ipree gázfőzője már egy másik világ. Baromi stabilan áll, kellően nagy a felülete, tökéletesen működik a szabályzója (az egyetlen felróható dolog, hogy a teljes elzáráshoz elég erősen el kell tekerni, meg kell szorítani), a láng teljes fokozatossággal állítható, és ránézésre azt mondanám, hogy amíg van gáz, ezen bármit megfőzöl. Erről nem tudok mit mondani, olyan jól működik. Nézd meg a képeket, pontosan azt fogod kapni. Remek kis cucc 7000 Ft-ért, és ebben már benne van a szállítás is!

Túrakészlet főzéshez

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 5
  • design és anyagminőség: 8
  • felszereltség, funkciók: 6
  • ergonómia: 4
  • ár/érték arány: 5

5.6

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés. Ez a funkció még nem elérhető.

Légy te az első

Ipree gázfőző

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 10
  • design és anyagminőség: 10
  • felszereltség, funkciók: 10
  • ergonómia: 8
  • ár/érték arány: 9

9.4

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés. Ez a funkció még nem elérhető.

Légy te az első

Összegzés

Ha tanácsot kellene adnom, akkor azt mondanám, hogy ha érdekel a fa tüzeléses főző, és el tudod képzelni, hogy ezzel szöszölj és ezt még élvezd is, vedd meg 6800 Ft-ért, nem bánod meg. Ha gázzal szeretnél főzni, az Ipree főzője kiváló erre a célra, ez is megéri az érte kért 7000 Ft-ot, viszont ha nem saját edényeket és miegymást viszel magaddal, az edényszettet ne rendeld meg, mert biztosan találni olcsóbban jobbat. Sem az edényektől, sem a kiegészítőktől, de főleg a gázfőzőtől nem vagyok elájulva, és ezért 11 000 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint). nagyon sok, még akkor is, ha ebben már a szállítás is benne van.

Pro

  • Ipree ST5: Minőségi anyaghasználat, stabilan betölti a funkcióját, kiváló szórakozás a használata
  • Túrakészlet főzéshez: jó az anyaghasználat
  • Ipree gázfőző: minden

Kontra

  • Ipree ST5: Kisméretű a tűztér, de növelhető, munka- és figyelemigényes a használata
  • Túrakészlet főzéshez: drága, kifogásolható összeszerelési minőség, az edényekbe sok zsiradék kell a főzéshez, a gázfőző gyenge minőségű
  • Ipree gázfőző: semmi

hirdetés