hirdetés

Kugoo Kirin ES2 elektromos roller teszt

Felemás gurulós

teszt
Kugoo Kirin ES2 elektromos roller teszt 1
Don Kartács
írta: Don Kartács
2019-11-11

A Kugoo S1 és S1 Pro szinte „világsikerre” volt ítélve alacsony ára miatt, azonban a minőség terén voltak gondok, így a cég is továbblépett, és kihozta az ES2-t, ami szinte mindenben fejlődött. Nagyobb kerekek, fejlesztett tárcsafék rendszer, normális fedélzeti komputer, BT modul az app alapú vezérléshez, sőt még a béna lecsukómechanikát is megváltoztatták. A KUGOOES2HU kuponnal 107 000 Ft-ot kérnek érte november 11-13 között, ráadásul EU raktárból érhető el, így nehéz lenne érveket felsorolni a korábbi modellek mellett.

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 7
  • design és anyagminőség: 7
  • felszereltség, funkciók: 9
  • ergonómia: 7
  • ár/érték arány: 9

7.8

Népítélet

n/a

Ehhez a termékhez még nem érkezett olvasói értékelés.

Légy te az első

Ez a súlyán is meglátszik, 16 kilogramm, ami nem kevés, legalábbis a Kugoo S1 11 kg-jához képest. Ezt már kínlódva hoztam le a második emeletről, ráadásul általában az elektromos járműveket – leszámítva a biciklit – egy kézzel cipelem, ezt már egy kicsit soknak érzem. Barátnőm pedig szabályosan leszenvedte az emeletről, szóval nem mindenki fogja szeretni ezt a súlyt. Az elektromos fék és a gáz sajnos eléggé messze esik a markolatoktól, így a kisebb kezűek már problémásan érik el őket. A kormány teljesen átalakult – sajnos nem állítható -, egyrészt a jobb oldalon megjelent egy fékkar, amivel a hátsó tárcsát bírhatjátok működésre, másrészt végre kapott egy csengőt, ez mindenképpen előrelépés.

Mennyibe kerül pontosan egy termék?

Az egyszerűség kedvéért cikkeinkben mindig átváltjuk az USD árakat forintra, általában az adott oldal kalkulátora szerint. A valóság azonban az, hogy a bankotok 4-5 forinttal rosszabbul váltja a devizát, mint a bankközi árfolyam, vagyis mindig egy kicsit többe kerül a termék, mint a leírt ár.

Ezen teljesen ingyenes bankkártyák rendelésével segíthettek,  a Revolut, a Monese és a Curve is ad ilyet – utóbbira 5 GBP-t ingyen kaptok, appban a D4WGX4ZE  kuponkódot használjátok –, illetve felül a menüsáv #fintech címkéjére nyomva olvassátok el a témában írt bejegyzéseinket.

Ahogy a fedélzeti komputerként működő panel is, amit nem lehet nem előrelépésnek tekinteni az előző ótvar kijelzőhöz képest. A mostani mutatja a töltöttséget – de nem a feszültséget, ami nekem egyértelműbb volt -, a sebességmódot, a BT kapcsolat meglétét és a sebességet is. Dizájnra is sokkal kulturáltabb és szerintem a fényereje is nagyobb, mint az előzőnek. Mivel ez a modell már rendelkezik Bluetooth modullal, ezért érdemes egyből letöltenetek az applikációt és csatlakozni a Kugoo Kirin ES2-höz.

A sokat kritizált anyaghasználat és a kicsit béna kinézet is változott, sokkal felnőttesebb az összhatás, sőt helyenként kifejezetten dögös, például a hátsó sárvédő „chopperes” kialakítása nagyon megnyerő. A váz masszívabb, jobb minőségűek az anyagok – például a gumis fellépő nagyon frankó -, de azért vannak még hibák. Például a motorhoz menő kábelek oldalra kilógnak, ezt ha elkapja egy kiálló faág, akkor ott jelentős pusztítás várható.

Azt is szívesen megkérdezném a mérnököktől, hogy az alja miért műanyag, szerintem itt törni fog a burkolat. Az viszont nagyon tetszett, hogy telepakolták lámpákkal, van hátsó – regeneratív fék használatára villog -, brutális duális első fényszórók, és a fellépő alatt is ég két kék színű LED szalag, sokat javítva az észrevehetőségeteken.

A töltőnyílás elhelyezésétől viszont konkrétan hülyét kaptam. Meghagyom nektek a keresés élvezetét, hogy átérezzétek a Kugoozás lényegét, a buta hibákat vétő mérnökök zseniális húzásával keveredő miazma hatást. A töltő nem kompatibilis az elődmodellekkel, szóval ne kevergessétek őket.

Mondanom sem kell, a bemenet dugóját nem rögzíti semmi a vázhoz, így 4 perc alatt fogjátok elhagyni. A felcsapódó víz direktben éri, ezt azért nem gondolta túl a gyártó. Feltölteni nagyjából 4 óra a 7500 mAh-s telepet. A lecsukómechanikánál is eszközöltek változásokat, most már sokkal könnyebben lehajtható a roller kormánya, igaz nem akad bele a sárhányóba. Viszont még mindig nem tökéletes a retesz, lötyögős érzetet kelt, szóval kedves Kugoo mérnökök, dolgozzatok még ezen az alkatrészen.

Kugoo Kirin ES2 – Javuló menetkomfort

A fentiek egy kicsit töményre sikeredtek, hiszen számtalan pozitívum és negatívum keveredik az új modell esetében, ezért célszerűnek tartom a változásokat felsorolásszerűen kiemelni. Ez jó alap arra, hogy össze tudjátok hasonlítani a régebbi Kugoo S1 és S1 Pro modellekkel, egyszersmind el tudjátok dönteni, hogy megéri-e upgradelni az új variánsra. Szerintem igen, de nézzük a változásokat:

Kugoo S1 Kugoo S1 Pro Kugoo Kirin ES2
Súly (kg) 11 11 16
Méret (mm) 920x210x330 920x210x330 1100x330x430
Terhelhetőség (kg) 120 120 100
Mászóképesség (fok) 15 15 15
Összecsukhatóság sárhányóra sárhányóra síkban
Kormány állítható állítható fix
Markolat lecsukható lecsukható lecsavarható
Gumi tömör tömör, méhsejt tömör, méhsejt
Fék elektronikus+mecha elektronikus+mecha elektronikus+tárcsa
Kerékméret (inch) 8 8 8,5
Teljesítmény (W) 350 350 350
Akkumulátor (mAh) 6 7,5 7,5
Hatótáv (km)* 22 22 20-22
Végsebesség (km/h) 30 30 25
Világítás front LED, sárhányó front LED, sárhányó, fényvisszaverő duális front LED, sárhányó, duális LED csík a fellépő alatt
Lengéscsillapító első-hátsó első-hátsó első
Tempomat VAN VAN VAN
USB port NINCS NINCS VAN
Fed. komp. VAN VAN VAN
Duda elektromos elektromos mechanikus csengő
Bluetooth modul NINCS NINCS VAN

* valós hatótáv 77 kg-os emberrel, sík úton, közel ideális hőmérséklet mellett

Ez alapján két dolog rajzolódott ki előttem, az egyik hogy a súly a vázszerkezetbe került, ami miatt masszívabb a cucc, a másik pedig, hogy a fejlesztések alapvetően inkább a szolgáltatásokat és a menetkomfortot érintik. Ez utóbbi tényleg javult, már nem érződik olyannak menet közben a roller, mintha egy marék csavar zörögne egy vödörben. Nagyobb a kerék, stabilabb a váz, összességében kellemesebben siklik tova a jármű, érzésre a Ninebot ES2 kényelmét hozza. Helyenként azonban fel tud ütni az első rugóstag, ami zavaró csattanással jár.

A fék SOKKAL jobb lett, a tárcsa miatt blokkolóra fékezhetitek a hátsó kereket, megáll, mint a szög, jókat lehet vele farolni. Vicces hiba ugyanakkor, hogy ha benyomom a tempomatot, de közben meghúzom a hátsó féket, akkor az blokkolja a kereket, de a sebességtartó automatika nem old ki, hanem gyilkolja tovább a motort. Ehhez vagy a gáz, vagy az elektronikus fék karját kell megérintenetek. Mondhatjuk, hogy a fékrendszer „független és kétkörös”, a valóság azonban az, hogy a Kugoo ES2-nek fogalma sincs, hogy mikor fékezünk a tárcsával.

Az Kugoo névre keresztelt applikáció bevezetése szerintem 2019-ben annyira alap, hogy e nélkül nem is érdemes rollert gyártani. Ezzel nem az E-Twow tulajoknak akarok beszólni, hanem arra az igényre akarom felhívni a figyelmet, hogy fontos mindenféle statisztikai adat gyűjtögetése, nem beszélve a részegységek diagnosztikájáról és a funkciók beállításáról. Tipikusan ilyen, hogy a roller a gázkar húzására azonnal vagy lábbal lökésre induljon meg. Érdekesség, hogy az applikáció felépítését kicsit közösségi rolleresre vették, tulajdonképpen a betöltőképernyő is maga a Google Maps, rajta a hangalapú címkeresés lehetőségével, nem rossz, nem rossz. Páran jelezték, hogy nekik volt gondjuk a programmal, én ezt nem tapasztaltam.

A fenti funkciók egy részét a kormánycsőbe rejtett fedélzeti komputerről is elérhetitek, rövid nyomásra sebességi fokozatot vált a roller – az utolsót sajna nem jegyzi meg, mint az M2 Pro -, dupla „koppra” kapcsolja a lámpát, triplára a kilométer- vagy mérföld/óra kijelzés között váltogat. Mellette a kezelőszervek helyezkednek el, balra az elektronikus fék – ami kulturáltabb lett, mint volt -, jobbra a gáz, aminek ötmásodperces nyomvatartására bekapcsol a tempomat.

És hogy milyen vele menni? Egészen jó, nem lötyög semmi, dinamikusabban húz – 17+ A-es ECU van benne – a 350 W-os motor, mint az elődmodellek esetében. A végsebessége 25 km/óra – lejtőn 28-at is mentem vele -, ami ugyan kevesebb, mint az előző szériának, de az is nagyon szenvedve érte el a 28-29 km/órát, szóval sokat nem veszítetek vele. A kormányon van egy USB port, amiről én „ultimate lifehack” jelleggel a fűthető mellényemet töltöttem, másra nem igazán alkalmas.

Összegzés

A Kugoo Kirin ES2 elméletileg egy magasabb osztályba sorolt termék a cég palettáján. Ez ugyan a 120 000 Ft körüli árából nem következik, de sajnos a minőségéből sem. Egy csomó apró, de idegesítő hibát vétettek, sérülékeny műanyag az alja, a tárcsafék teljesen független a regeneratívtól, felüt az első lengéscsillapító, nem lett sokkal jobb a lecsukómechanika, a hatótáv kevesebb, mint vártam, nehéz, mint a sár, csak hogy a lényegesebbeket említsem.

Szerencsére a mérleg másik nyelvét szépen lenyomja a tárcsafék, az applikáció megléte, az erősebb váz, a sokkal jobb lámpa, a jobb gyorsulás, a nagyobb kerekek és a közel azonos ár. Ráadásul november 11-13 között a KUGOOES2HU kuponnal 107 000 Ft-ba kerül a Geekmaxinál, lengyel raktárból – 3-5 nap körüli szállítással -, amiért a fenti hibái már bőven elnézhetőek.

Ha esetleg lemaradnátok róla, november 14-től nagyjából 113 000 forintért még mindig elhozható lesz a roller a fenti kóddal.

Pro

  • Végre van BT modulja és applikációja
  • Robusztus váz
  • Remek frontlámpa
  • Jó fékhatás a tárcsafékkel
  • Gyakorlatilag nem drágább, mint az elődmodell

Kontra

  • Kisebb a hatótáv a vártnál
  • Minőségbeli hibák
  • Logikátlanul elhelyezett töltőnyílás
  • Idegesítő hátsó sárhányózörgés
  • Nehéz

hirdetés