DJI Mavic Air drón teszt | RendeljKínait

DJI Mavic Air drón teszt

Love is in the Air

teszt
írta: mrgergoke
2019-05-31

A DJI Mavic Air drón a legújabb és egyben technikailag legfejlettebb modellje a cégnek az összecsukható szegmensben. Árban a Spark és a Mavic Pro közé pozicionálták, a fő tervezési szempontok pedig a szuper hordozhatóság és a minél jobb kameraképességek voltak. 4K 30 FPS videó, tárgyelkerülés, 21 perces repülési idő, ezzel villant a 226.000 forintba kerülő gép.

A rendeljkínait szerint

  • megbízhatóság: 9
  • design és anyagminőség: 9
  • felszereltség, funkciók: 10
  • ergonómia: 10
  • ár/érték arány: 6

8.8

Népítélet

9.2

  • megbízhatóság:8
  • design és anyagminőség:10
  • felszereltség, funkciók:9
  • ergonómia:10
  • ár/érték arány:9
Véleményt írok

Ez utóbbiból kiviláglik még valami, a DJI Mavic Air mérete a gyakorlatban nem sokban tér el a Sparktól, ami megdöbbentő, ha figyelembe vesszük, hogy ez egy kategóriával nagyobb drón. A minőség természetesen toppon van, pedig a külalakon sok minden változott. A karok behajthatóak, emiatt szuper kompakt a gép, ahogy a kontroller irányító pöckei is letekerhetőek.

A kinézet szerintem egy kicsit futurisztikusabb lett, mint a kisebb modell esetében, mindenhol mindenféle szenzorokba akadhatunk bele. Szemből a 3 tengellyel stabilizált 4K 30 FPS kamerát láthatjuk a gimbal védő profilban, a hason 4 db, a pozíciótartásért és tárgyelkerülésért felelős szenzort, elől-hátul pedig szintén a tárgyelkerülés eszközei tűnnek fel, vagyis nagyon vigyáz magára a gép. A hason kapott helyet az okos akkumulátor, amelynek a töltöttségét a szokás „egyszer megnyomom” módszerrel ellenőrizhetjük.

A távirányító minősége is elsőrangú, lényegében megegyezik a Spark sajátjával, de ennek kicsavarhatóak az irányító karjai, és önmagában elrejthetőek, ami az egyik zseniális megoldása a modellnek. Emiatt a szerkezet extrém pici helyen is elfér, ez mindenképpen plusz pont a hordozhatóság oltárán.

A DJI Mavic Air tesztje

Felszállás előtt ne felejtsünk el adathordozót tenni a gépbe, amelyhez a bemenetet a hátoldalon találhatjuk meg, ide érdemes valami bika SD kártyát dugnunk – legalább UHS-I U3 minősítésűt -, mert a gép extrém gyorsan, akár 100 Mbit/másodperccel is képes írni az adatokat. A másik dolog, hogy hajtsuk ki a karok alján található lábakat is, egyrészt ez megemeli a gépet, másrészt így a gimbal is védettebb lesz.

A drónt ugyanúgy a DJI GO 4 applikációval tudjuk reptetni, mint az összes újabb modellt, a bekapcsolás után itt is egy frissítési procedúra következik, illetve minden újabb bekapcsolás után ellenőrzés. Mivel a szoftver közös a Sparkkal, ezért a felület kialakítása 100%-ban megegyezik, így érdemes elolvasni annak a tesztjét is. A képátvitel pedig akkor lesz megfelelő, ha a hozzáadott OTG kábelt használjuk, ezt mindig dugjuk be okoseszközünkbe. Kár, hogy néha a program kifagy, ami egy sziklafal előtt azért tud meglepetéseket okozni.

Az applikáció keretén körben látjuk a kezeléshez szükséges piktogramokat, felül az állapot visszajelzést, a fényképezési beállításokat, az üzemidőt, baloldalt a repülés vezérléséhez tartozó módokat, míg jobb oldalt a fényképezésért és videózásért felelős dolgokat. A legalsó sávban a térképet, illetve a telemetria adatokat fedezhetjük fel, de tapizható a képernyő közepe is a tárgykövetés és a fényerő szabályzása végett.

Jobb felül láthatunk három pöttyöt, ahol rendkívül aprólékosan be lehet állítani a különböző paramétereket, a gimbal döntési sebességétől kezdve a távirányító gombjainak programozásáig, ezt az első használat előtt nézzük át. A mai cikkben erről nem lesz szó, mert akkor a Corvinus tekercsekhez hasonlatos hosszúságot kapnánk, egy dologra azonban mindenképpen szeretnék kitérni, ez pedig a WiFi képátvitel.

A DJI Mavic Pro-nál kisebb gépek ugyanis nem ismerik az Occusync protokollt, emiatt lényegesen kisebb is a hatótávjuk, esetenként akár 50 méteren is megszakadhat a kép, és ez bizony mind a Spark, mind pedig a DJI Mavic Air-re igaz. Persze ideális körülmények között az európai CE minősítés szerint 2000 méterre – haha – megy el tesztalanyunk, de ez egy laborból származó szám, a valóság sokkal rosszabb.

Ez Amerikában nem probléma, lévén az FCC szabvány nem korlátozza az adóteljesítményt 100 mW-ra, így ott az elméleti hatótáv 4.000 méterre nő. Ezeket a gyakorlatban nyugodtan eloszthatjuk legalább öttel, vagyis CE módban 150-200, FCC módban 6-700 métert tud a Mavic Air. Azt, hogy melyik módban van, a WiFi fül alatt tudjuk ellenőrizni, ha 13 csatornát látunk, akkor CE, ha 11-et, akkor FCC.

FCC hack

A neten a fenti néven elhíresült módszer lényege, hogy a DJI drónok a telefonunkból kiolvasott adatok alapján döntik el, hogy éppen az EU-s European Conformity – CE – vagy az amerikai FCC mód alapján adnak-e élőképet, utóbbinak lényegesen nagyobb a teljesítménye, így a hatótáv is nagyjából háromszorosa, mint Európában.

Ezt természetesen meg lehet változtatni, de ez ILLEGÁLIS, tehát senkit nem biztatunk arra, hogy ilyet tegyen, a mostani leírás pusztán tájékoztató jellegű, és kizárólag a szemléltetést szolgálja, pont úgy, ahogy autóval is csak Németországban hajtunk 130+-szal. Tehát aki kontrollált körülmények között, egy olyan országban ahol az FCC és a CE is legális, szeretné kipróbálni a különbséget, az töltse le a Floater nevű applikációt, ami meghamisítja a GPS koordinátákat, így a drón azt hiszi, hogy neki az FCC szabvány szerint kell adnia, vagyis jelentősen megnő az adó teljesítménye és vele a hatótáv, nagyjából 3-4-szeresére.

Visszatérve a főképernyőre, számunkra a bal oldali menü a legérdekesebb. Az első piktogram az automatikus fel- és leszállás, ilyenkor kikapcsol a tárgyelkerülés, vagyis saját hibánkból akár egy fa tetejére is letehetjük a gépet. Akkor is leszáll a DJI Mavic Air, ha az akkumulátorfeszültség egy bizonyos szint alá esik, ennek mértékét szintén az applikáció beállítások menüpontjában paraméterezhetjük.

Alatta az RTH, vagyis az automatikus kezdőpontra visszatérés található. Ez több módon is bekövetkezhet, egyik, ha megszakad a jel, a másik, ha egy bizonyos szint alá esik a telep töltöttsége, harmadik, ha mi magunk visszahívjuk a gépet. A funkció a távirányítóról is kiváltható, és a drón úgy hajtja végre, hogy a beállításokban található magasságig – alapból 30 méter – felrepül, majd visszatér a felszállási pontra nyíl egyenesen. Ezért ha egy fa alatt állunk, akkor simán rászáll, hiszen leszállás közben nincs tárgyelkerülés, ezért arra figyeljünk oda.

A következő jel a különböző „cinematic effect-ek” létrehozásáért felelős távirányító ikon, amit kinyitva a Sparknál már megismert módokat kapjuk, néhány lényeges dologgal kiegészítve. Csak felsorolásszerűen írom le őket, de mielőtt elkezditek próbálgatni, keressetek egy üres placcot, ahol nincsenek emberek, mert a legtöbb módhoz elég sok hely kell. Nézzük, mik állnak rendelkezésre:

  • Normal, ez a szokásos irányítást jelenti /Spark is tudja/
  • Quickshot, ez mindenféle „mozifilmes” effektet magába foglaló videókészítést – mint például spirális távolodás, körözés stb. – tartalmazza /Spark is tudja/
  • TapFly, a képernyőn kijelölt pozícióra repül a drón /Spark is tudja/
  • ActiveTrack, ilyenkor tárgy vagy alakkövetésbe kezd a gép, ez egy fajta „follow me”, de annál intelligensebb /Spark is tudja/
  • Tripod, szuper lassú módba vált a gép, a könnyebb kamerakezelés végett /Spark is tudja/
  • SmartCapture: gyakorlatilag megegyezik a DJI Spark gesztusvezérlésével, vagyis a drónt irányíthatjuk kézmozgással, selfiezhetünk, egyszerre akár többen is, sőt elvileg ehhez távirányítóra sincs szükségünk, a kezünkkel mozgathatjuk a drónt (“iron man”)
  • Cinematic Mode: a drón „felpuhítja” a mozgásokat a folyamatosabb “moziélmény” érdekében, így a megállások kevésbé lesznek agresszívek
  • Point of Interest: a kijelölt rádiusz és magasság mentén felprogramozhatunk automata repülést, amit a gép lassú körözéssel végrehajt. A leírt kör paramétereibe menet közben is beavatkozhatunk

Néhány módhoz először ki kell jelölnünk a célt, amin majd végrehajtjuk a rögzítési formát, ezt telefonunk kijelzőjén, az ujjunkkal zöld négyzetet húzva tehetjük meg.

Az APAS – Advanced Pilot Assistant System -, vagyis automatikus tárgyelkerülés lényege, hogy a Mavic Air az előtte elhelyezkedő tárgyaknál nemcsak megáll, hanem ki is kerüli azokat. Például a jobb kart előre toljuk, de előttünk van egy szikla, akkor anélkül, hogy a távirányítóhoz nyúlnánk, a drón megemeli a magasságot, és elmegy a tárgy fölött. Ez akkor hasznos, ha nincs közvetlen rálátásunk, vagy a távolság miatt már nem tudjuk megbecsülni, hogy az objektumok milyen messze vannak. Azért ésszel játsszunk vele, egy folyó felett, egy sűrű erdő közepén előbb vagy utóbb hibázni fog, inkább úgy tekintsünk rá, mint a háromirányú tárgyelkerülés – elöl, hátul, alul – mellett használható plusz “légzsákra”.

Térjünk át a kameraképességekre, hiszen elsődlegesen mindenki ezért fogja megvenni ezt a gépet, hogy remek fotókat és videókat készítsen. A 4K 30 FPS képes kamera tényleg brutális, ám nagyon sokan nem gondolnak arra, hogy az adatmennyiség, amit tartalmaz, legalább ilyen fontos. A DJI Mavic Air ugyanis 100 Megabit/másodperc sebességgel képes kártyára írni a felvételeket, tehát megvan benne az „anyag”. A színek valósághűek, jó a részletesség is, de azért aki „profibb” felvételeket akar készíteni, az szerezzen be egy ND szűrő szettet.

Én személy szerint a képekkel is nagyon elégedett voltam, a síklencsés kamera nagyon jó minőségben készíti el a tartalmakat, a színek, a részletesség, az élesség is kiváló, ebben tényleg nagyon sokat ráver a Mavic a Sparkra. Ráadásul, ha otthon hagytuk a micro SD kártyánkat, egy 8 GB-os beépített tároló akkor is rendelkezésre áll, amelyet az appból tudunk törölni. Az elkészült anyagokat ráadásul már háromtengelyes gimbal stabilizálja, nem kettő, mint a DJI Spark esetében, így a yaw – függőleges forgás – tengelyen is sokkal folyamatosabb a kép.

A repülési idő kicsit hasonlít a hatótávhoz, karcsúbb, mint a gyári leírás szerinti 21 perc, a valóságban olyan 15-16-ra jön ki. Ez a Sparkhoz képest – 16/13 – nem egy óriási növekmény, de azért mégiscsak érezhető. Aki bátrabb, az belepiszkálhat a program beállítások menüjében, és lejjebb veheti az alacsonyfeszültség figyelmeztetést, saját felelősségre.

Mivel még számtalan műszaki paraméter változott, csináltam egy táblázatot, ami átláthatóbbá teszi a különbségeket a két kisebbik modell között, hiszen tudom, hogy sokan vacilálnak, hogy egy jobban felszerelt Sparkot vagy egy alap Mavic Airt vásároljanak-e:

Funkciók/Drón DJI Spark DJI Mavic Air
Repülési idő 16 perc 21 perc*
Méret 143*143*55 mm 168*83*49 / 168*184*64 mm
Sebesség (sport módban) 30 mérföld 40 mérföld
Összecsukható test NEM IGEN
Összecsukható propeller IGEN NEM
Hatótáv 500 m CE / 2.000 m FCC 2.000 m CE / 4.000 m FCC **
Felbontás 1080p 30 FPS /24 Mbit EIS 4K 30 FPS / 100 Mbit
Kameraképességek 12 MP, 1/2.3-inch f2.6, 25 mm 12 MP, 1/2.3-inch f2.8, 24 mm
RAW NINCS VAN
Gimbal 2 tengelyes 3 tengelyes
ND filter hely NINCS VAN
Videó módok normal, QuickShot, Tripod, Tapfly, Active Track normal, QuickShot, Tripod, Tapfly, Active Track, Cinematic Mode, POI
Gesztusvezérlés VAN VAN, fejlesztett, SmartCapture
APAS NINCS VAN
Tárgyérzékelés lefele előre, hátra, lefele
Tárolás micro SD kártya micro SD kártya + 8 GB belső
Távirányító fix karos szétszedhető karos

* a valóságban ennél kevesebb ** labor körülmények között, egyébként a töredéke

Nem írtam le minden különbséget, de az látható, hogy így is számos változtatáson esett át az utódmodell, és a cikk terjedelme miatt egy csomó mindent még meg sem említettem. A DJI Mavic Air jelentős lépés előre, úgy is fogalmazhatnánk, hogy a Spark és a Mavic Pro keveréke. Aki teheti, a kettő közül az Airt vegye, persze tudom, hogy nem mindenki szán erre ennyi pénzt. A két drón négy csomagban is megvásárolható, így érdemes a termékeket ár alapján is összevetni:

Tartalom Ár
Spark gép, 1 db akku, alap töltő, propeller, leírás 138.000 Ft
Spark Fly More Combo alap + távirányító, multi töltő, +1 db akku, védő keret, hordtáska 218.000 Ft
Mavic Air gép, távirányító, 1 db akku, 2 szett propeller, védőkeret, leírás 226.000 Ft
Mavic Air Fly More Combo alap + multi töltő, +2 db akku, hordtáska, +1 szett propeller 283.000 Ft

Összegzés

A Spark után a DJI Mavic Air nem olyan sokkolóan durva, lévén a már jól ismert technikát használjuk, de ezt mindenképpen pozitív értelemben mondom. Megbízható, tele van olyan funkciókkal, amit felsorolni is sok, kicsit tovább repül, kicsit messzebbre, sokkal jobb a kamerája, még ügyesebben kerül el tárgyakat, szebb, okosabb, de kávét még mindig nem főz.

A hatótáv nekem összességében csalódás, de amikor Amerikában próbáltam, FCC módban, akkor azért elég volt, az üzemidő meg éppen megfelelő, és végre az alapcsomag is használható. Azért a Fly More Combo kéne, mert az az igazi, de az ára is húzós, még akkor is, ha a vám- és áfamentes EU Express szállítással érhetjük el, de sosincs ingyen ebéd, a nagy jóságokat mindig meg kell fizetni.

Pro

Kontra