Jimi G3136N névre keresztelték az új szerszámot, amit biztosan nem emiatt fogunk megszeretni. A tudása viszont meggyőző, és ha hozza a Jimi minőséget, akkor ez egy remek vétel lesz. A csavarbehajtó 3,6V feszültségű akkumulátorral szerelt, a motorja pedig 4 Nm nyomaték leadására képes. Ebből már látszik, hogy ez egy hobbiszerszám, kis dolgok szerelgetésére, mint például az elektronikai kütyük, vagy lapraszerelt bútorok.
A csavarozón be lehet állítani a forgási irányt és tudjuk a sebességet változtatni öt lépcsőben. Ha a forgásirány kapcsolót középre állítjuk, akkor pedig nem indul el a gép, tehát ez a biztonsági zárja. Működtetni két gombbal is tudjuk, így akárhogy fogjuk, az egyik mindig kényelmesen lenyomható lesz az ujjunkkal. Használat közben 4 LED világítja meg a munkafelületet, így jól láthatjuk a hajtott csavart. A töltöttségi szintet is kis lámpák jelzik a kütyü közepén, ha pedig lemerült, akkor az indukciós elvű töltőjével tudunk ezen segíteni. 30 darab bitfejet mellékel hozzá a gyártó, valamint kétféle fúrószárat és egy hosszabbítót.
Az új csavarbehajtó egy háztartási mindenes, ami remélhetőleg hozza azt, amit elvárunk tőle. A Banggoodon rendelhető a termék, a BG2JIMIH kuponkóddal 12 600 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ért, szállítási költséggel együtt.