TwoTrees SP5 V3 3D nyomtató teszt

A másik a kábelbekötés, ami azért bonyolult, mert ezek a test alsó részébe be tudnak esni,

emiatt egyrészt nem találjátok meg őket, másrészt meg eléggé rosszul jelölték fel ezeket. Megoldás: leszeditek az alsó takarólapot és az összes kábelt kihúzzátok, majd az alábbi sorrend szerint összedugjátok:

1. XT90 – XT90, heat bed betáp
2. fehér szőtt kábel, 2 pin – csokiba kell becsavarozni
3. 1 – F1 venti (f, mint fan)
4. 2 – F2 venti (f, mint fan, ezek vannak alul)
5. 2 – F2 venti (f, mint fan, ezek vannak alul)
6. Y – Y az Y motor tápja (szemből nézve felül, balhátul)
7. X – X az X motor tápja
8. A – dupla fehér, valószínűleg a hot end tápja
9. B – dupla sárga
10. E – fekete, kéteres jelöletlen
11. E – fekete, négyeres jelöletlen (ez az egyetlen négyeres így nem tudjátok elrontani)

És ha már levettétek az alját, meg kinyitjátok a 2 szerelőnyílást, megszemlélhetitek a control boardot, ami egy MKS Robin Nano V3.1, de ennél lényegesebb, hogy akkor ez egy Marlin firmware-es 3D nyomtató. Nem mennék bele a témába, a mojolós közösség a Githubon talál ehhez kellő információt. Amit ezzel kapcsolatban tudni kell, hogy a lapka elvileg kezel WiFi modult, van rajta serial port ahova lehet további cuccokat pakolni, illetve vezérel LCD kijelzőt is, ha esetleg kicserélnétek a gyárit, vagyis jó kis tuningalap lehet a TwoTrees SP5 V3. Igaz, volt aki csak simán kihajította a lapkát és betett egy Duet 2-t, aztán nem vacakolt tovább.

További okosság, hogy hat tengelyt képes kezelni, ezért van a Z tengelyen – ez a vertikális – kettő darab vezérorsó, két motorral.

Ettől azért nem kell elájulni, mert például a Creality K1C-ben 3 darab van, szóval ez nem jelent semmit. A motorok alapból nem látszanak, hiszen ezek a CoreXY keret alatti házban bújnak meg és egy fogasszíjjal kötötték össze őket, de ha leveszitek az alsó takarólemezt – ahogy az a képeken is látszik -, akkor mindenre fény derül.

Néhány gondolat TwoTrees SP5 V3 műszaki paramétereiről, hiszen a kiválasztási szempontok általában ezek mentén dőlnek el:

• fizikai méretek: 630x540x590 mm
• tárgyméret: 300x300x330 mm
• nyomtatási sebesség (elméleti maximum): 350 mm/s
• átfolyási mennyiség: 32 mm³/s
• kijelző: 3,5 inch „színes” LCD
• tárgyasztal: fűtött üveg, nem önszintező
• a hot end maximum hőmérséklete: 260 Celsius-fok
• extruder: integrált, fém fogaskerekekkel

Amin mindig fenn szokott akadni a szemem, amikor azt emelik ki, hogy a ventilátor mennyit forog,

ebben az esteben 10 000-et jelent percenként. Ez nagyon sok, vagyis, mikor beindul a TwoTrees SP5 V3 hűtése, akkor ez bizony hangos. A specifikációkból az derül még ki, hogy 3 is van belőlük, ebből kettő a házban, amik az alaplapot hűtik, egy pedig a fejet és persze van egy a tápegységben is. Ez sem egy lopakodó darab, de amíg nem nyomtattok gyorsan, addig meglepően csendes. Ami a vázat illeti, az teljesen alumínium, merev a keret, és gyakorlatilag minden elem sínen vagy egy vezérorsón mozog, ami a tartósság – és a pontosság – szempontjából mindig kifejezetten ígéretes. Legalábbis a gyártó szerint, de később látni fogjátok, hogy azért nem minden móka és kacagás.

Adatkapcsolati oldalon alapból az USB-B és a micro SD kártya jöhet szóba,

innen lehet kiküldeni a nyomtatóra a 3D fájlokat. A TwoTrees SP5 V3 elvileg fogad WiFi modult is, de mivel ezt nem mellékelik, így külön meg kell vennetek az MKS Robin Nano V3.1 boardhoz, vagy tehettek mögé Raspberry Pi-t, ahogyan mi is használtuk, akkor nem kell külön WiFi modul. Ami az LCD kijelzőt illeti, szerintük színes, szerintem meg nem. A fekete alapon fehér kerettel kék gombokat nem nevezném annak, és az érintésérzékenysége sem valami top. Kicsit ilyen 2000-es évek eleje a feeling, mikor nemcsak meg kell érinteni, hanem nyomni is kell a felületet.

Nem is túl pontos, simán sikerült elállítanom néhány paramétert, de egy kis odafigyeléssel azért kiadja.

A cucc szerintem legnyomorúságosabb része a PTFE cső, ez az alkatrész felel azért, hogy a filament eljusson az extruderhez és hogy legyen mivel nyomtatni. Kezdtem azzal, hogy levágtam a végét, és hozzá gyorsszorítóztam a kábeleket vezető műanyag borításhoz, hogy ne legyen végtelen hosszú.

A kábelmenedzsment egy rémálom.

Nyeklik-nyaklik az egész, mivel nagyon hosszú, képes a a vezérlés odacsípni a PTFE csövet, nehéz átnyomni rajta a filamentet, mások is szívtak vele, szóval nem ez a világ legjobb megoldása. Ellenben az alumínium vázba szépen el lehet rejteni a kábeleket és kaptok kis „kábelcsatornákat” is, amik olyan színűek, mint a váz. Ha valaki nem tudja, hogy ott van, észre sem veszi. Pont, mint a Zonestar Z9V5MK6 esetében, csak ott még hetven kábel megy szana-széjjel, ennél a TwoTrees SP5 V3 sokkal kulturáltabb.

Amit még érdemes megemlíteni, hogy van egy 1,5 GB-os, kínai krikszkrakszokkal telepakolt nevű fájl az SD kártyán, amit nem annyira bizalomgerjesztő megnyitni, de itt vannak videók az összerakásról. Ez persze nincs benne a kézikönyvben, szóval ha eszedbe jutott, az oké, ha nem, így jártál. Van továbbá Cura és Prusa slier profil is – Prusa Mini néven -, amit be kell importálni a vágószoftverekbe, de ebben is vannak hibák, így ezzel is volt némi szerencsétlenkedés, mire működésre bírtuk Orca slicerben.

Nem volt, a Z tengelyen lévő két vezérorsón haladó tárgyasztal sosem érte el a felső holtpontot,

csak kattogott kínjában a mechanika a végálláskapcsolótól pár milliméterre. Nem érdemes gyilkolni, bár kis idő múlva letilt, és mehet újra a ki- és bekapcsolás. Valahol feszült a rendszer, de nem tudtuk, hol, így a családtagokkal – 1 villamosmérnök és 2 informatikus – nekiálltunk kitalálni, mi lehet a hiba. Vagy ötször szétszedtük, megfordítottuk, majd megcseréltük az elemeket, de nem sokat javult a helyzet. Aztán a Reddit mindent tudó közössége által összeszedett ötletek közül a legjobbnak tűnőt próbáltuk meg. Vagyis, hogy több kakaót – 800 mA-ról 1200 mA-ra – kell adni a motoroknak, akkor szépen felviszik a tárgyasztalt a felső holtpontba. Kérdem én: az egyszeri TwoTrees SP5 V3 3D nyomtató tulajdonosnak honnan kellene ezt tudnia?

Csakhogy, nekünk ez sem segített, már hárman agyaltunk rajta több mint három órája, így, mikor kifogytunk az ötletekből, jöhetett a két mindenre jó eszköz – a duct tape és a WD40 – közül a második. Adtunk a vezérorsóknak egy kis kenést, ha már a gyártó ezt alapból nem tette meg, ellentétben a vezetősínekkel. Ezt nektek nem javaslom, mert csak ideiglenes megoldás, helyette műszerész/orsó/fegyverolajjal érdemes próbálkozni. A zsírozás sem jó, mert beleragad a kosz, és hosszabb távon az sem lesz megfelelő. Végül a plusz kenés meghozta az áttörést, a szokásos nyekergések közepette végre elértük a végállás kapcsolót, szuper, jöhetett a tárgyasztal szintezése. Egy kis rutinnal ezt a következőképpen lehet megtenni: elkülditek az előredefiniált pozíciókba – ez itt a 4 széle meg a közepe – a fejet, és kézzel addig tekeritek a rugós tárgyasztal tartót, amíg a tárgyasztaltól mért távolság mindenhol ugyanannyi lesz.

Jött az újabb meglepetés: a tárgyasztalt és a rajta lévő üveget 4, csavaros kapocs fogja össze, ami nagyjából 3-4 mm vastag. Nem pont oda akart menni a fej? De.

Vagyis ezeket át kellett szerelnünk, miközben azon agyaltunk, hogy egy problémamentesebb eszközzel már hányadik Benchyt nyomtattuk volna ki ennyi idő alatt. Aztán megindult a történet, jöhetett a filament betöltése az extruderbe. Hmm, hogy kell? A leírás nem említi. A megoldás az, hogy a PTFE csövet a fejbe bedugva és egy rugós kallantyút elhúzva, majd nyomkodva az upload menüpontot – ez ugye a load és retract akart lenni, de az SP5 V3 esetében az utóbbi a download 😀 -, végre benyalta a filamentet.

Toljuk ki az XYZ tesztkockát, ami ki is jött kb. fél óra alatt, és milyen csendesen, jó lesz ez.

Érdekesség, hogyha gcode-ot küldtök ki rá, hiába nyomkodjátok menet közben a menüt, hogy változzon a nyomtatás sebessége, nem történik semmi. Valószínűleg azért, mert a fájlba előre beégették az adatokat. Következő teszt a Calicat, vagyis a kockacica volt. Ráadtuk a kakaót, hogy lássuk, tud-e 270 mm/s-mal nyomtatni a TwoTrees SP5 V3 3D nyomtató, vagy sem. Az eredményt az előző galériában láthatjátok, nem éppen az lett belőle, amit vártunk, de itt mi is rosszul csináltunk valamit. A gyártó azt állítja a fúvókáról: „no blocking”, szerintem ezt a tételt sikerült megdöntenünk.

Ez persze egy viszonylag tipikus első beállításos küzdelem az ilyen DIY eszközöknél, miután megvolt a megfelelő hőfok a TwoTrees filamenthez, szépen elkezdett összeállni minden.

A TwoTrees SP5 V3 mintha megtáltosodott volna, prímán nyomtatott 270 mm/s sebességgel, sőt, a mintadarabunkat – ami egy valós használati és nem egy dísztárgy – is kiválóan kiprintelte. Miért olyan nagyon fontos ez? Azért, mert egy spéci, csocsóasztalhoz használt kiegészítőt, egy rodlockot szoktunk nyomtatni, ami csak akkor működik jól, ha nagyon pontos a nyomtatás, és itt millimétereknél kisebb illesztésről beszélünk. Különben vagy nem lehet rányomni a rudakra, mert leugrik róluk vagy pedig nem tart a tárgy. A TwoTrees mintadarabja – ez a fehér – úgy állt, mint a cövek, a rudak meg sem mozdultak alatta, ellentétben például a Creality K1C által kreált mintadarab – ez a kék – esetében. Márpedig a pontosság igencsak becsülendő egy 3D nyomtató esetében. A tárgyasztal manuális szintezésének is van egy előnye: pontosabban lehet kézzel beállítani, mint az automata szintezést – példádul K1C -, ami sok esetben ugyanazt csinálja, itt viszont bele tudtok nyúlni a folyamatba.

Van továbbá egy előnye az alacsony tárgyak nyomtatásának: a kiegészítő cuccokat be lehet pakolni a tárgyasztal alá, így hiába foglal sok helyet a nyomtató, a nagyját vissza is adja. Végezetül pedig betettem néhány képet arról, mekkora előnyt is jelent a nagy tárgyasztal, illetve, hogy miért lényegtelen az, milyen sebességet ad meg a gyártó. A felszeletelt ábrán láthatjátok, hogy az eltérő színek eltérő sebességet jelentenek, vagyis itt visszavesz a szoftver a maximumból.

HA SZERETNÉL TÖBBET MEGTUDNI A 3D NYOMTATÓKRÓL, OLVASD EL KIMERÍTŐ RÉSZLETESSÉGGEL MEGÍRT SZAKMAI MAGYARÁZÓNKAT!