Leatt Gravity 1.0 full face bukósisak tartós teszt
Nem csak bringázáshoz
Forrás: RendeljKínait, Leatt Gravity 1.0
Évek óta hordok egy Leatt Gravity 1.0 full face sisakot, aminek az összes előnyét és hátrányát ismerem és a cégtől egy térd- és sípcsontvédő protektorom is van. Alapvetően downhillhez tervezik az ilyen fejvédőket – ezért írják oda sok helyen a DH rövidítést a sisak neve mellé -, de sokan rollerezéshez vagy elektromos egykerekűzéshez is hordják, de más, bringás műfajokhoz vagy deszkázáshoz is jó. 360 Turbine-nal szerelt, mosható a bélése, adnak hozzá napellenzőt, ráadásul a dél-afrikai cég a jobb hírű gyártók közé tartozik. Lássuk, mit adnak 38 490 Ft-ért Leattéknál!
Bár a RendeljKínait oldalán olvasható protektortesztek nagy része nem kínai gyártmány, de mivel rengeteg kínai elektromos kerékpárt, rollert, egykerekűt és egyéb járműveket is tesztelünk, ezért mindenképpen szeretnénk felhívni a figyelmet a védőfelszerelések viselésének fontosságára. Mivel a kínai gyártók a szabványosításban nem jeleskednek, ezért amíg ezt a helyzetet nem tudjuk feloldani, addig a nyugati gyártók protektorait részesítjük előnyben, így ezek tesztjeit is közzétesszük az oldalon!
Galéria
Forrás: RendeljKínait, Leatt Gravity 1.0
Sajnos nagyon sokszor hallgattam a pajtikáimtól, hogy ez meg az a sisak mennyire jól néz ki, dögös a festése stb. Nyilván fontos, hogy milyen a kinézet, de ha a fő funkciója az, hogy védjen, akkor talán ezzel kellene kezdeni. A Leatt Gravity 1.0 az alábbi szabványokat és teszteket teljesíti:
- 🌏Ausztrália és Új-Zéland: AS/NZS 2063:2008
- 🌍EU: EN1078
- 🌎USA: ASTM F1952–10 és CPSC 1203
A fontos az, hogy sokféle szabványra teszteljenek egy bukósisakot, mert ezek eltérnek egymástól és távolról sem tökéletesek. Van egy csomó hibájuk – például az EN1078-ban nem tesztelnek gömb alakú felületre érkezést -, de a lényeg az, hogy legalább kipróbálják a szabványok keretein belül a sisakokat ütésre, rántásra, mindenféle felületre érkezésre. Érdemes a Global Cycling Scenes csatornájára ránézni YouTube-on, ők jól bemutatják a tesztelés folyamatát.
A fenti szabványok csak az egyenes vonalú mozgásból származó, sisakra gyakorolt erőhatásokat vizsgálják, a ferde felületeken létrejövő csavarodás erőhatását sokszor nem, pedig elég sokszor így sérül meg az agy. Erre találták ki a MIPS rendszert.
A kutatások szerint a forgási erőhatások nagyobb mértékben járulnak hozzá az agyrázkódáshoz és a súlyosabb agysérülésekhez, mint a közvetlen ütések. A MIPS ezt a forgási mozgást igyekszik csillapítani, ezáltal növeli a biztonságot.
Ma már a MIPS technológiát nemcsak kerékpáros, de motoros és síelésre kialakított sisakokban is megtalálhatjátok, így a Leatt Gravity 1.0 is tartalmaz ilyesmit, csak ők 360 Turbine-nak hívják, gyakorlatilag egy MIPS alternatíva, és szerintük még jobb is, mint az eredeti. Amúgy ez tipikusan a középkategóriás sisakok vívmánya, a legolcsóbb megoldások nem szokták megkapni, bár lassan oda is leszivárog a technológia.
Visszatérve a Leatt Gravity 1.0 full face sisakhoz, brutálisan sok színben kapható. Mikor vettem, sajnos nem volt neonzöld, pedig annál semmi nem látszik jobban. Szinte minden évben kijön egy újabb színszéria, jelenleg is van vagy húszféle a piacon, a legutóbbi adaggal fekete, piros, fehér, neonzöld, acélszürke, és sötétzöld érkezett, de az enyém a sötétrózsaszínnek csúfolt korall-piros, V22 kódnéven.
Ami sajnos a nap és az UV sugárzás hatására megfakul és tényleg rózsaszínes lesz, szóval akit ez zavar, az ne ezt a korall pirosat válassza.
Senki ne vegyen feketét, nyáron megdöglötök benne, mikor süt rá a nap, sötétben meg nem látszik, a legrosszabb szín mind közül.
A Leatt Gravity 1.0 dobozát sajnos nem tudom nektek megmutatni, mert évekkel ezelőtt kidobtam, de a leíráson túl van benne egy napellenző elem – hivatalosan: vizor -, amit még a kezdetekkor felraktam a sisakra és azóta is rajta van. Használatban egyáltalán nem zavaró, és valamennyit tényleg árnyékol, bár aki rollerezik/egykerekűzik úgyis napszemüveget hord, a downhillesek meg DH szemüveget a felverődő kosz ellen. Bringásoknak viszont zavaró lehet, hogy nem állítható sem a mélysége, sem a szöge.
A Leatt Gravity 1.0 állpántja átbújtatós rendszerű, nem csatos, vagyis át kell fűznötök két karikán a pántot, majd a végén egy bepattintható gombba belenyomni a végét, ezt hívják angolul double d buckle-nek, magyarul dupla D-gyűrűs csatnak. Kis gyakorlással nagyon gyorsan megtanulható, de nem olyan kényelmes, mint a Fidlock mágneses csat, ami a komolyabb modelleken van, és nem is lehet olyan gyorsan oldani. Ha belenéztek a sisakba, akkor a belső betétet és a fülvédő párnákat láthatjátok, ezek kivehetők és moshatók. Viszont a használattól ki tudnak szőrösödni és az izzadtság is megeszi a felületüket hosszabb távon. Lehet bele venni másikat, „inner lining” néven keressétek a neten, igaz, eléggé borsos az ára.
Forrás: Leatt, Leatt Gravity 1.0
A Leatt Gravity 1.0 másik bénasága, hogy a betétet úgy kell berakni a sisakba, hogy a külső és a belső héj közé be kell tűrni a betét szélén lévő tartóelemet, ami egyrészt idővel elveszti a rugalmasságát, másrészt töredezni kezd. Nem is szép és nehezebben is tehető utána vissza a betét.
A Leatt Gravity 1.0 tömege 960 gramm, amire azt írja a cég, hogy ez extra könnyű, ami erős túlzás, de tényleg nem nehéz.
Vannak a piacon 600 grammos sisakok is, de én szándékosan nem a legvékonyabb anyagból készültet vettem. A közel egy kiló sem okozott az elmúlt 3-4 évben semmilyen gondot és 1000 gramm alatt minden sisak könnyűnek számít. Inkább legyen benne egy kis plusz anyag és védjen, mint hogy könnyű legyen és a sisakkal együtt a fejem is betörjön.
Forrás: RendeljKínait, Leatt Gravity 1.0
A Leatt Gravity 1.0 a szellőzés tekintetében közepesen jól teljesít.
A tetején, az oldalán és elöl az állvédőnél is van szellőzőnyílás, de azért az alpesi szellő nem járkál ezeken ki és be. Nyáron bele lehet rohadni, de nagyjából mindegyikbe. Szerintem a Leatt Gravity 1.0 kísértetiesen hasonlít a Fox Proframe-re, amin 24! darab szellőzőnyílás van, csak az nem 40 000, hanem 100 000 Ft.
Összességében nem vagyok elégedetlen a sisakkal, és egy extra funkcióját is felfedeztem a védelmi képességein túl: ha leveszitek a sisakot és újra összekötitek a fejpántját, hordozhatjátok benne a csukló- és térdvédőtöket is, mert pont át lehet rajta nyomni őket és megállnak benne.
Végezetül pedig eloszlatnék egy tévhitet, miszerint a drágább sisakok jobban védenek.
A Leatt Gravity 2.0 ugyanazokat a szabványokat teljesíti, mint az 1.0, viszont kényelmesebb, jobban szellőzik és szerintem jobban is néz ki. Tehát alapvetően a kényelemért és a dizájnért fizettek, nem az extra védelemért.
Összegzés
A Leatt Gravity 1.0 egy elég jó downhilles, elektromos rollerezős bukósisak, szerintem két apróbb baja van: nem lehet gyorsan oldani a fejpántját és szellőzhetne jobban. Árulnak hozzá tartalék belsőt is, ha az az évek során szétmállana, így ezzel sem lesz gondotok.
Megvenném-e újra 38 490 Ft-ért? Valószínűleg igen, de neonzöldben, mert az ennél jobban látszik, illetve körülnéznék a piacon, a Fox, a Bell, a Shot, az O’Neal, az Alpinestars, Troy Lee és a hasonlóan nagy nevek között. A Bell Sanction és az O’Neal Sonus esélyes választások ebben az ársávban, de brutális a kínálat, szóval mindenki talál magához illőt.
Pro
- Kényelmes
- Remek ár/érték arány
- Adnak hozzá vizort is
- MIPS-nek megfelelő Leatt rendszer
Kontra
- Nyáron bele fogtok izzadni
- A D-gyűrűs pántot meg kell tanulni kioldani
- Megeszi az izzadtság hosszabb távon a betétet

Mi a MIPS?
A MIPS (Multi-directional Impact Protection System) egy sisakbiztonsági technológia, amelyet azért fejlesztettek ki, hogy csökkentse az agysérülések kockázatát ferde ütközések esetén. A hagyományos sisakok elsősorban az egyenes (lineáris) becsapódások ellen védenek. A MIPS viszont egy belső csúszóréteget ad a sisakhoz, amely lehetővé teszi, hogy a sisak külső burkolata elmozduljon a fejhez képest kb. 10-15 mm-rel. Ez az elmozdulás segít elvezetni a forgási energiát, ami ferde becsapódáskor keletkezik. Ilyen ütések fordulnak elő a legtöbb valós baleset során, például kerékpározásnál, motorozásnál vagy síelésnél.