hirdetés

A Bull márkának kapható egy remek világutazó átalakítója

hír
A Bull márkának kapható egy remek világutazó átalakítója 1
írta: SonkaMod
2021-08-30

A szerkesztőségünkben az évek során rengeteg kínai és egyéb dugós eszköz járt, amiket mindig át kellett valahogy konvertálni EU-sra. A kütyükhöz majdnem mindig küldtek átalakítót, ami soknál jó is volt, de a nagyobb teljesítményű cuccokat nem akartuk a filléres, tűzveszélyes kínai hulladékba dugni. Éppen ezért berendeltünk átalakítókat a szintén kínai Bull márkától, akik remek minőségben gyártottak ilyeneket. Azóta alig lehet már kapni a cuccaikat, Aliexpressen is csak elvétve lehet találni. A Banggoodon viszont kapható egy mindent egyben utazós átalakítójuk, és nagyon jó áron, így érdemes rárepülni.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogyha nem utazunk nagyon extravagáns helyekre, akkor nem kell utazós konnektor adaptert magunkkal vinni, hiszen amúgy is kompatibilis lesz az itthon használt cuccainkkal az ottani. Ez majdnem igaz is, hiszen az EU-ban elterjedt csatlakozó leginkább a C, E és az F típusú. De ha átmegyünk Szlovákiába, akkor már is láthatjuk, hogy náluk másmilyen a földelés, mint itthon, és ugyan ezekkel még éppen egybeillenek az itthoni dugóink, de ha Svájcba, Olaszországba vagy az Egyesült Királyságba utazunk, akkor máris más a helyzet. Érdemes áttekinteni az alábbi térképet, ahol jól látszik, hogy hova kell nekünk átalakító. Illetve a kép forrásán, a power-plugs-sockets.com-on megtekinthető országokra való szűkítéssel, hogy kell-e valamilyen adapter.

A Banggoodon kapható a Bull univerzális utazós adaptere, ami valójában sokféle átalakítót tartalmaz. Minden van benne, amit a Földön csak használnak, így nem érhet minket semmiféle meglepetés. A minőségre biztosan nem lehet panasz, hiszen a régebbi Bull termékek is kiemelkedően jók voltak. A különböző országok csatlakozóit sokszor úgy csinálták meg benne, hogy egyes pöckök behajthatók vagy benyomhatók. Így az eszköz végérvényben több, mint 200 országban jó, ami gyakorlatilag lefedi az egész világot.

Egy ilyesmi kütyü sokszor igen drága, általában 10 000 forint körül szoktak mozogni, de vannak olcsóbbak és drágábbak is. A Bull GN-L07U elég jó áron rendelhető, a BG6e7ac1 kuponkóddal csak 4300 FtAz árak a webshopok átváltási rátái miatt eltérőek lehetnek különböző pénznemek esetén (pl. ha Ft-ra állítjátok a webshopot, az árak rendszerint magasabbak, mint USD-re állítva). A cikkben feltüntetett árak tájékoztató jellegűek, és minden esetben a webshop felületén USD-ben (vagy EUR-ban, ha nincs USD lehetőség) kijelzett ár forintosított megfelelői (a cikk írásakor érvényes bankközi árfolyam szerint).-ba kerül. Az összegben pedig benne van a szállítási költség is, egyéb kiadás pedig nem merül fel a rendeléssel kapcsolatban.

hirdetés