Ulefone U008 Pro okostelefon teszt – Eszes Olcsó János

0

Mára a belépő kategóriás mobilok is okostelefonná léptek elő, ilyen az Ulefone új üdvöskéje, az U008 Pro is. Érintőképernyő, multifunkciós operációs rendszer, vezeték nélküli kapcsolati formák garmadája, tengernyi lehetőség a felhasználó számára. A 30.0000 forint alatti telefonok esetében azonban valahogy meg kell húzni a nadrágszíjat, és ezt a gyártók jellemzően a hardveres oldalon teszik meg. A mai teszt alanya nettó 26.500 forintos árcédulát kapott, amivel szerencsére nem arányosan csökkent a tudása.

Kibontás

Méretében a sokkal magasabbra árazott mobilokra hasonlító dobozból egy igen kellemes kinézetű telefont emelhettem ki. A design követi a semlegestől alig eltérő, a nagy átlag ízlésvilágába könnyedén belesimuló matt fekete/ezüstszürke vonalat, amit a csomagoláson és a mobil kinézetén felfedezhető minimális formai játék dob fel. Létezik egy rózsaszín változat is, gondolom a gyengébbik nem kegyeit keresendő.

A telefon mellé kapunk egy 2 amperes töltőt, az elmaradhatatlan micro USB kábelt, egy többnyelvű használati utasítást a fejtágításhoz, és egy előre felhelyezett képernyővédő fóliát. Ez utóbbi mindig nagy öröm, ugyanis az egyik leggyűlöletesebb dolog a műanyag fólia képernyőre masszírozása, de szerencsére ettől megkímélt minket a gyártó.

A színskálának bizonyos részeit kizárólag a nők látják, nekik tűnik fel, hogy valami nem sötétkék, hanem fekete, vagy éppen törtfehér és nem világosszürke. Bizonyos kifejezéseket – mint például a mályva, a pink vagy a padlizsán – ráadásul a férfiak egyáltalán nem is használnak, ebből is látszik, hogy mennyire máshogy jár az agyunk. Az Ulefone U008 Pro kapcsán szembesültem azzal a problémával, hogy több különböző fekete árnyalat – a kicsit fényes, a csillogó és a matt - összjátékát kellett volna felfedeznem a készüléken, de én eleinte csak a homogén egybe színt láttam.

Aztán a használattal eltöltött napok során több apró részletet felfedeztem, így azt mondhatom, hogy egészen tetszetős a kinézet, csak elsőre emberfiának nem fog feltűnni. A határoló rétegek például sötétebb fekete színt kaptak, míg a telefon frontjának alsó és felső része finom halszálka mintájával tűnik ki a környezetéből. A bekapcsoló gomb recézett, míg a hátlap felülete mattított, érdesített műanyag. Nem mondom, hogy a milánói divathéten ilyeneket fognak lóbálni a modellek, de még így is meglepő, hogy mennyit vacakoltak egy belépő kategóriás modell részleteivel.

A készülék szerencsére nem túl nagy, 148*73*9,5 milliméteres méretével a közepes, 5 inches telefonok közé sorolnám, a 170 grammos súly pedig pont annyi, hogy még ne érezzük nehéznek.

A telefont a későbbiekben részletezett okok miatt elég sokat csavargattam, és meg kellett állapítanom, hogy nagyon masszív. Simán ki merném vele ékelni mondjuk az ajtót, hogy ne Hodornak kelljen azt tartania. Egyáltalán nem ropognak vagy nyekeregnek a műanyag elemek, még a hátlap sem horpad be, időtálló darabnak érződik a készülék.

Tesztüzem

A bekapcsolás procedúrája általában igen egyszerűen kezdődik, megnyomjuk a jobb alsó gombot és kész. Itt azonban nem történt semmi, ami eleinte meglepett, de aztán egy kis „googlizás” után fény derült a titokra, a hátlapot levéve el kell távolítanunk az akkumulátor érintkezőit takaró fóliát. Ez sokaknak szokatlan lehet, de a komolyabb műszaki eszközök – például szünetmentes tápegységek – sem összedugott áramforrásokkal érkeznek, csak az elkényelmesedett emberek már elfelejtették, hogy valaha kivehető akkumulátoros telefonok is léteztek. Ez egyben azt is jelenti, hogy nem silányítja le egy esetleges hiba a készülékünket az eldobható kategóriás fényképezőgépek szintjére.

A hátlap levétele trükkös, bár ha az ember tudja, hogy pontosan hogyan is kell, akkor nem olyan nagy ördöngösség. A telefont szemből nézve jobb alul van egy vájat, ezt kell eltolnunk hátrafelé, miközben a kitárulkozó részbe benyomjuk a körmünket, lányok előnyben. Finoman feszítve a panelt és a körmünket tovább nyomva kiugranak a műanyagbütykök, és levehetővé válik a hátlap. A ház tekergetése egyben arra is rávilágított, hogy milyen masszív a váz, egyáltalán nem tűnik sem az anyag, sem pedig a kivitelezés gagyinak.

Alatta a 3500 milliamperórás akkumulátor lapul, felette pedig a két micro SIM kártya foglalat, egy TF kártya hellyel kiegészítve. Ide állítólag 128 GB-os micro SD kártyát is elhelyezhetünk, de sajnos ilyen gigantikus méretű darabbal nem rendelkezem. Az akkumulátor nálam jól bírta a strapát, átlagos használat mellett két napot is kibír egy feltöltéssel, de ebben azért az is szerepet játszik, hogy a hardver nem sarkall erőforrás igényes alkalmazások órákon keresztüli futtatására.

A külső tokozás mögött a már jól ismert MediaTek processzorcsalád 6737-es tagja dolgozik, 2 GB RAM-mal és 16 GB méretű eMMC háttértárral kiegészülve. A processzorok között a 6753-mast szoktam referenciának tekinteni, ami egy közepes teljesítményű 8 magos darab, és remekül össze lehet hasonlítani mindenféle konkurensével a versus.com-on. A tesztalanyba 4 darab, 1.3 GHz órajelen ketyegő processzormag jutott, amit az SoC-re integrált Mali-T720 egészít ki. Ebből azért már lehet sejteni, hogy a leadott teljesítmény nem vetekszik majd egy istrángját rángató ló erejével.

Ez a benchmark tesztekből is elég jól látszik, Antutuban nagyjából 28.000 pontot ért el, míg a GFX Benchmark tesztjein 5-6 FPS érték „tört elő” a GPU-ból. A hardveres korlát leginkább a játékok terén érződik, bár azért az alkotóknak volt annyi eszük, hogy egy viszonylag alacsony felbontású – 1280x720p, HD – IPS képernyőt társítottak az SoC-hoz, amelyet Gorilla Glass 3 felületkeményítés véd. Ez egy helyen lehetne probléma, ha valamilyen virtual reality alapú alkalmazást szeretnénk futtatni, de ugye mondanom sem kell, hogy ennek a lehetősége több, mint korlátozott.

A Modern Combat 5: Blackout-ot kifejezetten idegesítő volt játszani vele. Nem tudom mi volt a konkrét gond, de a fél képernyőt betöltő helikoptert is nehezen találtam el. A verekedős játékok – mint például a Marvel: Contest of Champions - viszont egészen jól futottak, köszönhetően az alacsony felbontásnak, erre mondanám azt, hogy "együtt lehet vele élni".

A kijelző szerintem kifejezetten korrekt az árhoz képest. Találtam egy remek alkalmazást – a fantáziadús „Display Tester” névre kereszteltet -, amivel kínozhatjuk a megjelenítőt. Mindenkinek ajánlom figyelmébe a betekintési szöget bemutató menüpontot, amiből gyorsan kiderül, hogy ez ennél a panelnél remek.

Érdemes még megemlíteni az érintés tesztelő funkciót, ahol kockákat kell átszínezni, az ujjunkat a kijelzőn húzogatva. A bal felső sarokban látható egy kevésbé érzékeny rész, de egy kis masszírozással az is bezöldíthető. Ezért az árért ennél nem kell jobb, pedig azt még nem is említettem, hogy a színkezelése is korrekt.

Operációs rendszer tekintetében nincs új a nap alatt, egy majdnem teljesen alap Android 6.0 fut a telefonon, amihez a 2 GB RAM is elég. Sokan nem rajonganak a különböző „droid” verziókért, de az tagadhatatlan tény, hogy meglehetősen kevés erőforrást eszik, ezért ha csak az alapműveletekkel babrálunk, akkor nem szükséges ennél nagyobb memória. Mivel a legfontosabb a sebesség érzete, nem pedig a ténylegesen mért eredmény, ezért a 2 Gigabyte-nyi operatív tár is elegendő.

A rendszer kapott néhány érdekes funkciót, szerencsére egyik sem akar tolakodó módon ránk telepedni, és a kezdőképernyőt sem szemetelték tele fölösleges ikonokkal. A „float gesture” egy oldalmenü, amiből direkt módon elérhetünk olyan dolgokat, mint a képernyőzár vagy az olvasó mód.

A „gesture unlock” maga a gesztusvezérlés, tapasztalataim szerint ezt elég kevesen használják, pedig vannak hasznos funkciók benne, például az óra vagy a zene elérése. Ha viszont zárolva van a képernyő, úgy is fel kell oldanunk, ilyenkor viszont egyszerűbb megnyomni a kitett ikont. További gesztusvezérlést állítgathatunk a „smart somatosensory” menüpont alatt, de ezt már tényleg túlzásnak éreztem.
A legérdekesebb funkció azonban a „Parallel Space”, aminek lényege, hogy egy eszközön belül, azonos alkalmazáshoz több felhasználói fiókot is rendelhetünk, amelyek így párhuzamosan futnak. Ezek között szabadon váltogathatunk, illetve van egy inkognitó mód, amellyel ezeket elrejthetjük.

Egyetlen érdekes hibát találtam a teszt során, de az annál extrémebb. Beszélgetés közben egyszer csak megjelent egy üzenet, hogy "the device is rooted". Ezen eléggé meglepődtem, mert vagy tényleg "kirootoltam" a fülemmel a készüléket, vagy ez egy marhaság. Gyorsan le is teszteltem két alkalmazással, természetesen nem került a telefonálástól rootolt állapotba.

A telefon hangja az árához képest meglehetősen jó. A gyártó egy picit azért cseles volt, ugyanis azt a felső 30%-ot, ami más telefonoknál használhatatlan, mert csak az ordítás meg a rezonálás hallatszik, egyszerűen lecsípte. Így a telefon nem túl hangos, cserébe nem is recseg, igaz szerelmünk a mély hangokkal meglehetősen plátói marad. A magas és a középtartomány viszont nem szól rosszul, a zene élvezhető még ezeken a kis hangszórókon keresztül is.

A kamerát a városban mászkálva próbáltam ki, és sajnos csalódást okozott. Igazából ez az egyetlen pontja a telefonnak, ahol azt kaptam amit vártam, minden más túlteljesített. A drágább készülékek esetében arról szoktunk beszámolni, hogy milyen a színkezelés, beégnek-e a színek, van-e kromatikus aberráció és hasonlók. Itt viszont maguk a képek életlenek, mintha rossz lenne a kamera fókusza, ami ráadásul lassú is.

Az automatikus fényerő kezeléssel is van valami "gebasz", mert ha nem vártam meg a teljes fókuszálást - hiszen úgyis életlen lesz - akkor sokkal világosabb képek készültek, mint egyébként. Ez a túlsötétítés viszont megöli a részletgazdagságot.

A videók sem különbek, maga a felvétel is szemcsés, ráadásul olyan, mintha oldalról egy szivaccsal beletöröltünk volna, és itt is előjön a képeknél is tapasztalt fókuszprobléma. Mindezt ráadásul csak 720p felbontásban - annak ellenére hogy máshol a "fine" beállítás minimum Full HD-t takar -, ami igen távol áll attól, amit az ember minőséginek nevezhet. Ráadásul a színek is fakók és életlenek, bárhogyan is próbálnám szépíteni, egyszerűen nem készít jó videókat az Ulefone U008 Pro.

Nagy pozitívum, hogy a WiFi kétsávos, vagyis van 5 és 2.4 Gigahertz-es tartományban is kommunikálhatunk. A már elmaradhatatlan Bluetooth 4.0 sem hiányozhat, mint ahogy a 800 Megahertz-es B20 sáv sem, így a Vodafone-osok sem fognak Budapesten kívül kétségbe esni.

A szenzoroknál a repertoár szót csak igen korlátozottan lehetne használni, mert nagyjából az elvárható minimumot kapjuk. Állítólag iránytűt is tartalmaz az Ulefone 008, de nekem nem sikerült működésre bírnom, ami nem az első eset az olcsóbb telefonok esetében. A GPS pontossága átlagon felüli, megfelelően tette a dolgát, bár a ±3 és a ±6 méter között semmiféle gyakorlati különbséget nem tapasztaltam.

Összegzés

Az Ulefone U008 Pro az a telefon, ami használat közben adatja el magát. Minden alapfunkciót tud, a mindennapi életben is remekül működik, amennyiben képesek vagyunk igényeinkből egy kicsit engedni. Aki szuper képeket, megdöbbentő teljesítményt vagy stúdió minőségű hangot vár, az csalódni fog, aki viszont egy korrekt telefont szeretne nagyon olcsón, az szeretni fogja a készüléket.

Nettó 26.500 forintért kevés konkurense van, és szinte mindegyik feje felett lebeg Demoklész kardjaként a szoftveres megbízhatatlanság vagy az elomló részegységek. Esetleg az Oukitel C5 Pro veheti fel vele a versenyt a tesztelt készülékek közül. Az Ulefone esetében én csak az iránytűnél találtam hibát, illetve a kamerája tényleg elég gyengére sikerült. A mérleg másik serpenyőjében viszont találunk féltucatnyi dolgot, ami pozitív, kezdve a stabil működéssel, a kellemes üzemidővel, a színhű kijelzővel, vagy a teljesen elfogadható hanggal. Az i-re a pontot a duális WiFi és a cserélhető akkumulátor teszi fel, ez pedig hosszabb élettartamot feltételez, ami a kispénzűeknek kiemelten fontos lehet.